Kiraboltak egy kecskeméti boltot

Vágólapra másolva!
Kirabolt egy kecskeméti vegyesboltot egy ismeretlen férfi. A rabló dulakodott az eladóval, aki nem akarta odaadni a bevételt, bár a férfi fegyvert - vagy annak látszó tárgyat - fogott rá. Ezután kivette a pénzt a kasszából és elfutott.
Vágólapra másolva!

Kirabolt egy vegyesboltot egy kecskeméti vegyesboltot egy férfi, aki szürke sállal takarta el arcát. A támadás péntek este történt, a rabló egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzött, majd dulakodott a Vízöntő utcai kereskedés eladójával. Ezután kivette a kasszában levő pénzt és távozott - közölte Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A dulakodás azért történt, mert az eladó felszólításra nem adta oda a bevételt. Ezért a férfi a pult mögé ugrott és a lökdösődés után kivette a kasszában lévő összeget. Ezután futva távozott. Az eladó nem sérült meg, a a rendőrség ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást rablás miatt.