[origo] itthon

100
90
Címkék:MSZP

Keményen küzdőket akar maga mellé Gyurcsány

MTI|2009. 01. 24., 15:06|

Olyan vezetőket akar maga mellé Gyurcsány Ferenc kormányfő, akik hajlandóak keményen megküzdeni a közösen elfogadott politikáért, és a válság miatt szükséges intézkedésekért. A miniszterelnök szerint Magyarországnak jobban kell támaszkodnia nemzeti erőforrásaira a külföldi tőkebefektetéseken túl. Erről az MSZP választmányi ülésén beszélt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Gurcsány válságmenedzsereket akar maga mellé

JÁTSSZ ONLINE!

A világtörténelem első globális válságában Magyarország legnagyobb gyengesége az egy évtizede tartó belpolitikai háborúskodás - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki az MSZP szombati választmányi ülésén mondott beszédet. A magyar politikai elit fél a reformoktól, az országot pedig "az öldöklő belpolitikai háborúskodástól elforduló apátia" jellemzi.

Szerinte most nem az a kérdés, ami 2002-ben és 2006-ban volt: a Fidesz győzi-e le az MSZP-t, vagy fordítva, hanem hogy melyik erő lesz képes átlépni saját árnyékát és megszerezni az ország túlnyomó többségének értő támogatását. Ennek érdekében azt javasolta az MSZP-nek, hogy felnőtt, felelős nemzeti programmal kérjen a választóktól felhatalmazást.

"Elegem van abból, hogy Magyarországon minden kérdést úgy tesznek fel, hogy Fidesz vagy MSZP, Orbán vagy Gyurcsány. Elegem van a rossz minőségű politikai bulvárból, elegem van az önemésztő politikai háborúskodásból, nemzeti perspektívát akarok és készen állok arra, hogy egy ilyen programhoz csatlakozzak és egy ilyen pártot támogassak" - Gyurcsány reményei szerint 2010-ben már ezt fogja mondani az ország.

A gazdasági válság óriási felfordulást okoz a világban, az erről szóló híreket egyelőre még csak ízlelgetik a magyar polgárok - vélte. Várhatóan átalakul a világrend is, az Egyesült Államok "világgazdasági és világpolitikai tündöklését" egy kiegyensúlyozottabb szerkezetű rendszer váltja fel. Gyurcsány kijelentette: ezután nem elég kizárólag külföldi tőkebefektetésre épülő modernizációs politikát folytatni, nemzeti erőforrásokra jobban támaszkodó gazdaságpolitika kell.

Az MSZP-nek olyan vezetőkre van szüksége, akik a közösen megalkotott és közösen elfogadott politikáért érdemesek megküzdeni, hajlandóak szerepelni. "Engem az támogasson, aki ebben hisz..., akik vezetőnek szegődnek mellém, azok ezt vállalják" - jelentette ki.

A kormány kötelessége, hogy a parlamenthez forduljon, ott elemezze a helyzetet, azt megértesse az emberekkel és a kijelölt cselekvési irányoknak megfelelően, néhány héten belül konkrét törvénytervezeteket készítsen. Gyurcsány Ferenc elmondta, új nemzetstratégiát kell az ország számára alkotni, ez többet igényel, mint "silány sajtótájékoztatókat, szokásos politikai viaskodást".

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »