Újra nekifut a rádiófrekvenciák ügyének az ORTT

Vágólapra másolva!
Ismét napirendjére veszi az ORTT a két országos rádió, a Danubius és a Sláger frekvenciájának ügyét. Január elején a médiahatóság úgy döntött, hogy nem ír ki pályázatot a két kereskedelmi rádió frekvenciájára, hanem megvárja, hogy az Alkotmánybíróság véleményt nyilvánítson a kérdésben. Az [origo] információi szerint Wéber János ORTT-tag kezdeményezte, hogy tárgyalják újra a pályáztatás kérdését.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ismét napirendjére vette a két országos kereskedelmi rádió, a Danubius és a Sláger frekvenciájának megpályáztatását - értesült a testület szerdai ülésének több résztvevőjétől az MTI. Mint mondták, az ORTT irodájának a jövő hétre kell benyújtania a témához kapcsolódó előterjesztést, így ekkor foglalkozhatnak érdemben a kérdéssel.

A médiahatóság január 8-án kétharmados többséggel - felkarolva a Fidesz által delegált Szalai Annamária javaslatát - úgy döntött, hogy elhalasztja a két országos kereskedelmi rádió idén novemberben lejáró koncessziójának megpályáztatását addig, amíg az Alkotmánybíróság nem nyilvánít véleményt az ügyben. Sólyom László köztársasági elnök kérte, hogy az alkotmánybírák vizsgálják meg a médiatörvény frekvenciahosszabbításról szóló módosítását, mert aggályosnak tartotta annak rendelkezéseit.

Alig egy héttel később az egyik testületi tag kezdeményezte, hogy tűzzék ismét napirendre a kérdést. Az [origo]-nak Wéber János, az MDF által jelölt ORTT-tag elmondta: ő javasolta, hogy tárgyalják újra a frekvenciák sorsát, mert szerinte a hatályos törvényből ez következik, és nem lehet elhalasztani az alkotmánybírósági döntésre várva.

Ezen a véleményen van Majtényi László, az ORTT elnöke is, aki a január elején hozott döntés után azt közölte: "súlyos következményei" lehetnek a pályáztatás elhalasztásának, egyfelől azért, mert így elképzelhető, hogy a rádiók műsorszolgáltatási szerződésének lejártáig nem születik döntés e frekvenciák sorsáról, másrészt azért, mert így elmaradnak a koncessziós díjból származó bevételek.