Halálra gázolt a vonat egy embert Budapesten

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Elgázolt a vonat egy férfit szerdán az esti órákban Budapest XXII. kerületében Budafok-Háros és Budapest Kelenföldi Pályaudvar között a nyílt vasúti pályán - olvasható a rendőrség honlapján. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 48 éves férfi a Dunaújváros irányából Budapest irányába közlekedő személyszállító vonat elé lépett. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya szakértők bevonásával vizsgálja.