[origo] itthon

100
90

Új ruhába öltözhetnek a BKV-sok

MTI|[origo]|2009. 02. 06., 18:35|Utolsó módosítás:2009. 02. 06., 19:02|

Mostanra késtzültek el a BKV új formaruhái, a dolgozók a napokban vehetik át a téli és majd a tavaszi kollekciót - közölte a BKV. Arról, hogy átöltöztetik a dolgozókat, 2007-ben döntött a cég. Az új ruhákban több lesz a természetes anyag, kevesebb a műszál.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Új formaruhát kapnak a BKV dolgozói, akik a következő napoktól folyamatosan vehetik át előbb a téli, majd a nyári kollekciót - közölte a közlekedési társaság pénteken. Az új, Makány Márta által tervezett formaruhákról a közleményben mindössze annyi olvasható, hogy azok "megtartották az elegáns, visszafogott külsőt", s színben illeszkednek a BKV arculatához. A cég szerint a ruhákat az EMEF Zrt. szállítja, amellyel a közbeszerzési eljárás eredményes lezárása után tavaly szeptemberben kötöttek szerződést. Az eddigi uniformisok - kisebb-nagyobb változtatásokkal - a 80-as évek elejétől voltak használatban.

Az új ruhát a sofőrök és jegypénztárosok kívánságait figyelembe vételével alakították ki, több pamutot és a lent használtak fel, a műszálas anyagokat mellőzték - közölte a cég 2007 májusában, amikor bemutatták az új kollekciót. Az új formaruha domináns színe továbbra is a sötétkék, de a kiegészítőkben megjelent az élénkzöld is. A tervező akkor azt mondta, az új ruhák azoknak is jól állnak majd, akik nem modellalkatúak.

Itt megnézheti a ruhák 2007-es bemutatóját:

 

A most átadott ruhák megyeznek a 2007-ben bemutatott kollekcióval - mondta az [origo]-nak Kiricsi Karola, a BKV szóvivóje, aki szerint a bemutató és a bevezetés között eltelt hosszú idő oka, hogy nehezen találtak a olyan gyártót, aki megfelelő mindőségben tudta előállítani  a ruhákat.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »