A rendőrség szerint megvan, ki szúrt Veszprémben

Vágólapra másolva!
A grazi igazságügyi szervek döntenek annak a két férfinak a kiadatásáról, akiket Marian Cozma, az MKB Veszprém kézilabdázójának meggyilkolásával gyanúsít a magyar rendőrség. A rendőrség szerint egyikük, R. Sándor szúrt szíven a sportolót. A gyanúsítottak lakóhelyén vasárnap a készenléti rendőrség bevetésére volt szükség, hogy megelőzzék az önbíráskodásra készülő csoportokat.
Vágólapra másolva!

Már tudja a rendőrség, hogy a három gyanúsított közül ki szúrta szíven Marian Cozma kézilabdázót vasárnap. "R. Sándor az elkövető, aki maga a szúrást végrehajtja" - mondta el Derzsy Péter, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője a Magyar Televízió esti híradójában. R. Sándort és társát, N. Győzőt vasárnap éjszaka osztrák rendőrök vették őrizetbe, mindkettejüket Grazba szállították, kiadatásukat már intézik a grazi igazságügyi szervek.

Derzsy az MTV egy másik műsorában, a Kékfényben arról is beszámolt, hogy a rendőrség várhatóan kedden kezdeményezi, hogy a bíróság adjon ki nemzetközi elfogatóparancsot a még szökésben lévő harmadik gyanúsított, Sz. Iván ellen. A korábban közölt információkkal szemben a bűnügyi osztályvezető azt mondta: noha azzal számoltak, hogy másfél-két héten belül kiadhatják Ausztriából a két gyanúsítottat, "három hét azért minimum el fog telni" a kiadatásig.

Az osztrák rendőrség korábban azt közölte, hogy vasárnap este, fél kilenc körül kapták meg a nemzetközi elfogatóparancsot, és nem sokkal később, az A2-es déli autópályán, Bad Blumau közelében felfigyeltek arra az Olaszország felé haladó gépkocsira, amelynek a típusa és a rendszáma a magyar rendőrség által megadott információk között szerepelt. A járművet feltartóztatták. A volán mögött egy nő ült, mellette az a férfi, akiről később kiderült, hogy azonos az egyik körözött férfival, a 31 éves R. Sándorral. Az autóban ült N. Győző is, aki ellen szintén elfogatóparancs volt érvényben.

Az őrizetbe vett két férfit először a hartbergi autópálya-rendőrségre szállították be őket, ahol megkezdődött a kihallgatásuk. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter hétfőn reggel telefonon mondott köszönetet osztrák kollégájának, Maria Fekternek és az osztrák hatóságoknak a veszprémi emberölés gyanúsítottjainak gyors elfogásáért - áll a minisztérium hétfői közleményében. Az osztrák sajtóügyeletes megjegyezte, hogy mindkét férfi büntetett előéletű.

Önbíráskodástól tartanak

A készenléti rendőrség fellépésére volt szükség vasárnap azokon a településeken, ahol a Cozma-gyilkosság feltételezett elkövetői laknak - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Draskovics Tibor. Ezeken a településeken ugyanis megjelentek olyan csoportok, amelyek maguk akartak igazságot szolgáltatni - mondta Draskovics -, de a rendőrség megjelenésére "elszeleltek".

A miniszter azt mondta, a rend fenntartása és a bűnüldözés a rendőrség feladata, és ezt a monopóliumot senki nem kezdheti ki. Ezért megerősítik a rendőri erőket az ország több térségében is, ahol "hasonló érzések" miatt erre szükség van. Draskovics konkrétan Borsod és Hajdú-Bihar megyék egyes térségeit nevezte meg, de a rendőrség épp hétfőn közölte, hogy a Szabolcs megyei Nyírbátorban is megkezdte működését egy új, 133 fős bevetési osztály.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7oEI55TKPBuHuPE6
Gyurcsány Ferenc és Draskovics tájékoztatója

Draskovics megerősítette, hogy a kormány döntése nyomán kétmilliárd forint pluszpénzt csoportosítanak át a megerősített szolgálat miatt szükséges túlórák kifizetésére. Ez azt is jelenti, hogy az érintett térségekben több igazoltatás és intézkedés lesz, aminek nem mindenki fog örülni, de a közbiztonság javítása miauu szükség van rá - mondta Draskovics.

Magyarországon romokban hever a közbiztonság, a kormány cserben hagyta az országot és a polgárokat - mondta hétfőn Veszprémben a vasárnapi halálos késelésről Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Navracsics felsorolt 20-25 súlyos bűncselekményt - többségben gyilkosságot -, amelyet az utóbbi másfél hónapban követtek el. A Fidesz hétfőn Veszprémben kezdődött kétnapos elnökségi ülésének szünetében Orbán Viktor pártelnök és Navracsics Tibor ellátogatott a veszprémi sportcsarnokba, hogy találkozzon az edzőkkel és a játékosokkal, illetve mécsest gyújtsanak Cozma emlékére.

Három gyanúsított

A veszprémi Patrióta lokálban - amely a korábbi híradásokkal ellentétben nem azonos a Skorpió bárral, csak egy épületben található vele - vasárnap hajnalban szúrták szíven Marian Cozmat, az MKB Veszprém kézilabdacsapat és a román válogatott játékosát, miután a kézilabdacsapat több tagja szóváltásba keveredett egy másik, a lokálban tartózkodó társasággal. A 26 éves sportolót a helyszínen hiába próbálták a mentők újraéleszteni. A halál beálltát a kórházba szállítását követően állapították meg. Kórházba szállították Zarko Sesumot, a csapat 23 éves szerb válogatott irányítóját, valamint Ivan Pesicet, a csapat horvát válogatott kapusát is. Mindkét sportoló túl van az életveszélyen, állapotuk stabil - mondta hétfőn Rácz Jenő, a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház főigazgatója.

Forrás: MTI
Az ipari kamera felvételei a szórakozóhelyről (a képre kattintva további fotók)

A magyar rendőrség egy harmadik férfit is meggyanúsított, őt - Sz. Ivánt - még keresik, elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrség korábban azt közölte, a tanúvallomások alapján jóval több leendő gyanúsítottal kell számolni. Derzsy Péter, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője hétfőn viszont azt mondta: a kézilabdások megkéselésének ügyében kizárólag három személyt gyanúsítanak. Az alezredes szerint egészen bizonyosra vehető, hogy nincs is több elkövetője a bűncselekménynek.

A nyomozás érdekére hivatkozva egyelőre nem közli a rendőrség, hogy a három meggyanúsított férfinak mi volt a szerepe a gyilkosságban - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője, Csányi Zoltán. Nem tudják egyelőre sem azt, hogy mi volt a pontos indíték, sem azt, hogy mi volt a gyilkos fegyver. Csak annyi bizonyos, hogy heggyel és éllel bíró eszköz: lehet kés, tőr, bajonett. Erre a gyanúsítotti kihallgatások adnak majd választ. Remélhetően arra is, hogy hol lelhető fel a gyilkos eszköz - jegyezte meg a hivatalvezető. Csányi az [origo]-nak hétfő délelőtt azt mondta: már folyik az orvos szakértői vizsgálat, amelynek eredményéből szintén következtetni lehet majd a gyilkos eszközre.

Az egyik helyi honlap szerint a Biztonságos Veszprémért elnevezésű pályázaton az a lokál nyerte el a biztonságos szórakozóhely díját 2008 áprilisában, ahol az összetűzés kezdődött. A díjra két két szórakozóhely jelentkezett, a fődíjat - és ezzel 100 ezer forintot - ennek a lokálnak az üzemeltetője vehette át. A szórakozóhely honlapján megjelent közlemény szerint a bárban hét kamera működik, szombat éjszaka pedig biztonsági személyzet is dolgozott, ám ők sem tudták megakadályozni a tragédia bekövetkezését. Hozzátették, a mindössze ötven ülőhellyel rendelkező lokál klubszerűen működött, döntően törzsvendégek látogatták, ezért rendbontás sem volt korábban.