Játékpisztollyal rabolták ki a szegedi takarékot

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Játékpisztollyal fenyegetőzve rabolták ki a múlt héten a szegedi takarékszövetkezetet - közölte szerdán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A pénteken történt rablás után a nyomozók a helyszín közelében megtalálták az elkövetéskor használt maszkot, illetve a játékpisztolyt. Emellett rátaláltak a valószínűleg a férfi által viselt sapkára, cipőre és melegítőfelsőre is. Ezek képét a rendőrség a honlapján közzétette. Az elkövetőt még keresik, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomravezetőnek ötszázezer forint jutalmat ajánlott fel. A rabló péntek délben lépett a takarékszövetkezetbe, a pulthoz men, felszólította az egyik alkalmazottat a pénz átadására, majd a kapott pénzzel eltűnt.