Hintázó angyalok mentették meg a pesti éjszakát - legénybúcsú Budapesten

Egy vőlegény, egy meztelen nő, két átbulizott éjszaka, hat holtfáradt kísérőlány, huszonegy elégedett belga és holland üzletember - így fest a mérlege egy budapesti legénybúcsúnak. A magyar fővárost évente több száz nyugat-európai férfi veszi célba, hogy itt töltsék utolsó közös hétvégéjüket egyikőjük esküvője előtt olcsó sörrel és csinos magyar nőkkel.

"A bástyáddal lépjél már, nem érted? Hát sakkot kapsz!" - noszogatta bosszúsan a sakktáblát támasztó ősz szakállú kibic a játékosokat a Széchenyi fürdő kültéri gyógymedencéjében a felhős szombat délutánon. Az öreget nem zavarta, hogy az elnézően mosolygó fiatalemberek egy mukkot sem értenek motyogásából, de azért időnként közbeszúrta: "tiktaktiktak". A sürgetés magyarnak is, hollandnak is világos.

A medencében sakkozó fiatalok hollandok voltak, és épp az előző éjszakai bulizás emlékeit próbálták kiáztatni magukból a forró vízben tizenkilenc társukkal együtt. Valamennyien pénteken érkeztek Budapestre - belgák és hollandok vegyesen - hogy a Nyugat-Európában általános szokás szerint egy idegen országban közösen eltöltött hétvégével búcsúztassák egyikük legényéveit. A három napra elnyújtott legénybúcsúk - a magyarra leginkább kanmuriként lefordítható úgynevezett stag partyk - kedvelt célpontjának számít a magyar főváros. Hétvégenként öt-hat csoport szórakozását vezényli le az ilyen bulik szervezésére szakosodott Budapest Madness Kft. "Szállás, lányok, sör, étel" - hirdeti a cég honlapja az alapcsomagot.

A belga-holland társaság nem halogatta Budapestig a sörözést. Feldobottan, hangosan, énekelve kászálódtak le a repülőgépről péntek kora este, ahol már várt rájuk az iroda busza. Szerencséjük volt: a csoportok rendszerint egyetlen kísérővel vágnak neki a városnak, de a cég most éppen új alkalmazottakat keres, és éles helyzetben teszteli a jelentkezőket. A tapasztalt kísérőn - a cég project managerén - kívül hat lány várakozott a buszban.

Senki nem gubbaszthat a sarokban

"A huszonegyből ne legyen egy olyan ember sem, aki ott ül a sarokban" - adta ki a feladatot a manager a csoport érkezése előtti eligazításon, ahol kiderült: a kísérőnek jelentkező lányok többsége a húszas évei elején járó diák, és a legkülönfélébb értelmiségi pályákra készülnek. Akad közöttük nyelvszakos egyetemista, leendő jogász, vegyészmérnök. Ami közös bennük: csinosak, legalább két nyelven beszélnek, és bírják a hajnalig tartó bulizást.

"Ami Budapesten történik, az Budapesten is marad" - rikkantotta el magát az egyik holland a buszon, ahogy megtudta: újságíró és fotóriporter csatlakozik hozzájuk a hétvégére. A manager szerint viszont a külföldre szervezett legénybúcsúk fő vonzereje nem az, hogy az idegen városban történtek nem jutnak az ismerősök fülébe. A lényeg, hogy az egymást esetleg rég nem látott barátok ténylegesen együtt töltsék ezt a néhány napot, ne szólhasson közbe munka, ne menjen senki korán haza aludni.

Ez a társaság különleges volt abból a szempontból, hogy nem egy helyről jöttek, a belga és a holland csapat először találkozott egymással. A vőlegény holland, de életének nagy részét Belgiumban töltötte. Mire a városba tartó úton ez tisztázódott, és a lányok is bemutatkoztak, a busz begördült a Nyugati pályaudvar melletti szállás elé. A társaság elfoglalta a szobákat a régi bérház első emeletén található apartmanokban. "Az ágyak rémesek, de kit érdekel?" - vont vállat az egyik fiú. Gyors vacsora a közeli gyorsétteremben, aztán elkezdődött a szervezett kocsmatúra. Az angol pub crawl kifejezés pontosabb fordítása kocsmakúszás lenne - a csapatot ilyenkor helyről helyre vezeti a kísérő, és a cél a berúgáson kívül az, hogy Budapest minél több arcát megismerjék.

"Hogyan kell a magyar lányokat elcsábítani?"

Az első állomás, a Pótkulcs nevű kis pesti romkocsma annyira zsúfolt volt, hogy a kísérők vezetője fél óra után áttaxiztatta a társaságot a Pótkulcs jóval tágasabb nagytestvérébe, a Szimplakertbe. A régi pesti zsidónegyed egyik lebontásra ítélt bérházának udvarán berendezett különleges hangulatú kocsmában kezdett oldódni a feszültség. "Hogyan kell a magyar lányokat elcsábítani?" - faggatott egy kék szemű amszterdami üzletember. "Az a holland lányoknál sem válik be" - legyintett a javaslatra, hogy próbálkozzon néhány kedves bókkal. Másnap cinkosan somolyogva elmesélte: egy török lányt sikerült megcsókolnia a Szimplakertben.

Az udvarlásból bőven kijutott a kísérőlányoknak is, de a vendégek az iroda munkatársaitól mosolyon kívül mást nemigen remélhetnek. "Ezen a hétvégén nem fér bele, hogy a kísérő végig egy emberrel flörtöljön" - mondta a manager az eligazításon. Arra is előre felkészítette a lányokat, hogyan szereljék le a rámenősebb férfiakat. "A legjobb, ha egy viccel üti el az ember a nyomulást, lehetőleg úgy, hogy a srác haverjai is hallják". Végül nem volt ilyen probléma. "Mi nem vagyunk olyanok, mint a britek. Mi tisztelettel bánunk az emberekkel, még akkor is, ha nagyon sokat ittunk" - magyarázta a vőlegény. Nem meglepő, hogy éppen a britek viselkedése az összehasonlítási alap, náluk a legelterjedett az efféle többnapos legénybúcsú. A Budapest Madness ügyfeleinek 90 százaléka brit. A manager szerint ők sokkal harsányabb bulizók a belga-holland csoportnál. Nem ritka, hogy tüllszoknyában meg egyéb bizarr jelmezekben vonulnak az utcán, és többnyire kapva kapnak az iroda által felkínált sztriptízbár-látogatásos programlehetőségeken, amihez a belgáknak nem volt kedvük.

A belga-holland csoport visszafogottan válogatott a Budapest Stag Weekend programok között. Az iroda kérésre szerez limuzint, de akár Trabantot is a kelet-európai sajátosságokra utazóknak, legénybúcsúsok vezethetnek tankot, gokartozhatnak és lőhetnek is - ez a csapat mindezt kihagyta.

Taroltak a hintázó angyalok

Többórás iszogatás után a csoport elunta a Szimplakertet, táncolni akartak. "A Studio mindig mosolyt csal az arcokra" - jósolta a manager, és megrendelte a taxikat a Hajógyári-sziget felé. A régi hangárban berendezett Studio klub egészen más világ, mint az alternatív, inkább fiatal értelmiségiekre berendezkedett romkocsma. A szórakozóhely előtt luxusautók sorakoztak, a falakon túlról elektronikus zene dübörgött. A klub David Lynch-filmeket idéző szürreális hangulatot árasztott. Angyaljelmezes lányok ültek a plafonhoz rögzített hintákban, és ördögnek öltözött, izmos férfiak táncoltak. A tánctéren felállított színpadok egyikén rendőrjelmezes lányok lengették gumibotjaikat, arrébb labdákkal zsonglőrködtek, testépítő feszített egy törpével az oldalán, a levegőben akrobaták, a tömegen gólyalábasok gázoltak át. A manager nem tévedett, a belgák és a hollandok két szót ismételgettek: "lenyűgöző", "csúcs", és a hajnali hatos zárásig el sem akartak mozdulni a helyről.

Szombat délután mosolygósan, kissé elgyötörten jelentek meg a lányok a szállásnál, hogy a program szerint a Széchenyi fürdőbe kísérjék őket. A belgáknak és a hollandoknak mintha meg sem kottyant volna a hajnalig tartó bulizás, délelőtt még egy kis biciklis városnézést is szerveztek maguknak: végiggurultak az Andrássy úton, és bejárták a Városligetet. A fürdőben pedig már kora délután újra kezdődött a sörözés.

A többi fényképért klikkeljen a fotóra!

Bár a társaság sztriptízbárba nem akart menni, a legénybúcsúk alapkellékéről - a vetkőző lányról - azért nem mondtak le. Az időzítés titokban tartása alapszabály, a kísérőknek vigyázniuk kell, hogy ne rontsák el a meglepetést. Az iroda ügyfele mindig a vőlegény tanúja: ő dönt, ő egyeztet, ő rendeli meg a programokat. Előfordul, hogy a vőlegénynek még azt sem árulják el, melyik országba mennek. "Bukarest? - kérdezte egyszer az egyik vőlegény, mikor leszállt a repülőről" - mesélte a manager.

Sztriptíz: "A feleségem szebb"

A tanú ezúttal a vacsorával egybekötött meglepetés szriptízt rendelte meg. A csoport az Irish Cat Pubban gyűlt össze este, de a menü a magyar konyhából adott ízelítőt: gulyásleves, hústál, somlói galuska. Már mindenki legurította a kötelező kör pálinkát és jó pár másmilyen italt is (a pálinka nem aratott nagy sikert), mire nyilvánvalóvá vált, mi következik. A pub pincére leeresztette a különterem ajtaját elfedő függönyt, a vőlegényt bekötött szemmel leültették középen egy székre. Belejtett a lány: fekete haj, tetoválások, hatalmas mell, vörös neccfelső, vörös bugyi, hosszú fekete csizma. Mielőtt ő maga kezdett volna vetkőzni, megszabadította a vőlegényt pulóverétől, az ingétől, megoldotta az övét, és rácsapott vele. "Ez eléggé fájt" - panaszolta később a nősülés előtt álló fiú.

A sztripper ugyan az ő ölében ült és neki táncolt, de látványosan szerepelt kifelé, a barátok felé is. Váratlanul a vőlegény ölébe taposott magas sarkú csizmás lábával, és az általános felszisszenésre nevetve a tenyerébe csapott a legközelebb álló srácnak. A teljes meztelenségig tartó vetkőzés nem tartott soká, legfeljebb tíz percig, és a lány utána rögtön köddé vált, csak a széttépett vörös neccfelső maradt utána emlékül, amit a vőlegény a farzsebébe gyömöszölt. "A feleségem szebb" - jegyezte meg a sztripper távozása után a társaság egyik tagja, más csak a vállát vonogatta: Thaiföldön különbet is látott már.

A galériáért kattintson a fotóra!

Mikor már az összes dekorációnak szánt lufit kipukkasztották szivarjaikkal, a csoport újra táncolni indult. Rendszerint a kísérő feladata, hogy a társaság életkorát és zenei ízlését felbecsülve kitalálja, hol éreznék jól magukat, de a belgák és hollandok hangadói fütyültek az ajánlatokra, és ragaszkodtak az interneten kinézett Dokkhoz. Irány a Hajógyári-sziget, ahol végül nem érezték jól magukat, a pultot és a korlátot támasztották az italukat lötybölve. "Alig vannak itt lányok" - panaszkodott egyikük. A hangulatot végül a Studio közelsége mentette meg, egyórás téblábolás után a társaság visszament az előző este már bevált klubba, ahol megismételték az előző esti partit: ismét hajnalig.

A repülőgép vasárnap kora délután indult vissza Belgiumba. Hétfő reggel nyolctól mindannyiuknak újrakezdődött a munka: az üzletemberek, bankárok visszavették az öltönyt. A manager szerint sosem fordult még elő az iroda történetében, hogy gyanakvó menyasszony, féltékeny barátnő náluk érdeklődött volna arról, hogyan is zajlott a legénybúcsú. Igaz, ha előfordulna is ilyen, a diszkréció csak annyit engedne válaszolni: "Nagyon rendesen viselkedtek, vetkőző lányokról pedig szó se volt."