[origo] itthon

100
90

Figyelmeztetést kapott a késelést agyvérzésnek néző orvos

[origo]|2009. 02. 12., 15:20|Utolsó módosítás:2009. 02. 12., 15:45|

Figyelmeztetéssel megúszta az a pécsi háziorvos, aki agyvérzést állapított meg egy nőnél, akit leszúrtak. Az ügyben indított tisztiorvosi vizsgálat szerint az orvos szakmai hibát vétett, de nem sértett törvényt. Azt, hogy az idős nőt megölték, a kórbonctani vizsgálat tárta fel,  amit maga a háziorvos igényelt, mivel nem volt teljesen biztos az ítéletében. A szakmai hiba az volt, hogy megfordította ugyan a holttestet, de nem vetkőztette le.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

A szakma szabályai ellen vétett, de jogszabályt nem sértett az a háziorvos, aki január közepén agyvérzést állapított meg egy idős nőnél, akit valójában leszúrtak - ez derült ki a kistérségi tiszti főorvos által lefolytatott közigazgatási vizsgálat során. A vizsgálatot a rendőrség kezdeményezte, mert szerintük a háziorvos komoly szakmai mulasztást követett el. A háziorvost szakmai tévedése miatt figyelmeztetésben részesítették - mondta el az [origo]-nak Schäffer Károly regionális tiszti főorvos.

A háziorvos tévedésére másnap a kórbonctani vizsgálat alatt jöttek rá, itt derült ki, hogy az idős nő 15 késszúrásba halt bele. Schäffer Károly szerint az orvos - akinek több súlyos betegséggel kezelt, régi páciense volt az idős nő - nem tapasztalt semmilyen rendkívüli, a gyilkosságra utaló körülményt a helyszínen, amit a mentők jelentése is alátámaszt.

Az asszony véralvadásgátló gyógyszert szedett. Az orvos azért gondolt agyvérzésre, mert az kísérő vérzéssel is járhat, ami megmagyarázta az idős nő ruháján található vérnyomokat - mondta a regionális tiszti főorvos, aki szerint a szakmai hibát ott követte el a háziorvos, hogy ugyan megfordította, de nem vetkőztette le az elhunytat. A háziorvos azonban nem volt száz százalékig biztos abban, hogy helyesen ítélte meg a halál okát, ezért ő maga igényelte azt a kórbonctani vizsgálatot, amelyen fény derült a halál valódi okára - mondta Schäffer.

A regionális tiszti főorvos közölte, azért, hogy a jövőben elkerüljék az ilyen eseteket, szakmai továbbképzésre küldik a háziorvosokat.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »