Megszavazta a parlament a Költségvetési Tanács tagjait

Vágólapra másolva!
Majdnem egyhangú szavazással választotta meg a Költségvetési Tanács tagjait az Országgyűlés. Az állami költségvetés kidolgozásában közreműködő és annak végrehajtását ellenőrző háromfős testület az adatvédelmi biztoséhoz hasonló jogokat kap.
Vágólapra másolva!

Szinte egyhangú szavazással - mindössze egy-egy tartózkodó szavazattal - választotta meg hétfőn az Országgyűlés a Költségvetési Tanács tagjait: Kopits Györgyöt, a testület elnökét a köztársasági elnök, Oblath Gábort a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Török Ádámot pedig az Állami Számvevőszék elnöke jelölte a tanács tagjának. Kopits György és Oblath Gábor a monetáris tanács, Török Ádám az MTA tagja. Előbbiek hétfőn lemondtak a monetáris tanácsban betöltött tagságukról, hogy elkerüljék az összeférhetetlenséget.

A Költségvetési Tanácsot a takarékos állami gazdálkodásról szóló, tavaly novemberben elfogadott törvény hozta létre. Három tagjának mandátuma kilenc évre szól, feladatuk, hogy előrejelzéseket, elemzéseket és hatásvizsgálatokat készítsenek a költségvetési törvény tervezetéről, illetve ellenőrizzék a büdzsé végrehajtását. A tanács tagjai az adatvédelmi biztoséhoz hasonló jogokat is kaptak: megismerhetnek az állam- üzleti-, biztosítási-, adó- és banktitkokat is.

Ez nagyon ritka konszenzus, nagyon nagy örömömre szolgál - mondta a szavazás után Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő szerint sok múlik azon, hogy milyen intézményt építenek fel a most megválasztott tagok. Sólyom azt mondta, reméli, hogy a Költségvetési Tanács egy erős, tekintélyes testületté válik.