A Fideszhez fordul a koalíciót felrúgó fehérvári MSZP

Vágólapra másolva!
Felrúgták a városi koalíciót a székesfehérvári szocialisták, akik az SZDSZ helyett most a Fidesszel próbálnak egyetértésre jutni a városi költségvetésről. Az MSZP problémája az volt, hogy a szabad demokraták elutasították az MSZP által tervezett 2,4 milliárdos hitelfelvételt. Nagykoalíció az MSZP szerint biztos nem lesz, de tény, hogy  csak a Fidesszel tudnak a jövőben együttműködni.
Vágólapra másolva!

Egyoldalúan felmondta a városi koalíciót az MSZP az SZDSZ-szel Székesfehérváron - jelentette be az MSZP városi elnöke. Márton Roland a 2002 óta fennálló együttműködés felmondását a két párt eltérő költségvetési tervével indokolta a helyi szocialisták hétfői elnökségi ülését követően.

Az MSZP városi elnöke kifejtette, sérelmeik nincsenek, de nem tudnak együttműködni olyan párttal, "amely nem tartja értéknek a városi közalkalmazottak munkájának és a közszolgáltatások színvonalának a megőrzését, amely veszélyezteti a panelprogram és a csatornázás folytatását".

Az SZDSZ előzőleg nem fogadta el a városi költségvetést a közgyűlés múlt csütörtöki ülésén, mert soknak ítélte a település 2.4 milliárdos hitelfelvételét - olvasható a városi önkormányzat honlapján. Eszerint a két párt között az egyeztetések régóta zajlanak sikertelenül, ezért az SZDSZ már pénteken bejelentette, hogy nem lát esélyt az egyezségre.

Márton Roland szerint a költségvetés vitája során nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialisták számára fontos és fajsúlyos kérdésekben nem egyezik a két párt álláspontja. A pénzügyi szigort és a felelős gazdálkodást az MSZP is elengedhetetlen követelménynek tartja, "de nem a város fejlődését gátló célnak". A település által felvehető hitelkeretet törvények szabályozzák, de a fehérvári hitelek messze a lehetséges szint alatt vannak - vélekedett az MSZP fehérvári szervezetének elnöke.

Azért, hogy március 15-ig mégis elfogadott költségvetése legyen a településnek, az MSZP a Fidesszel szeretne együttműködni. Koalíciót a két párt között nem tudnak elképzelni, de már felvették a kapcsolatot az ellenzékkel, és megpróbálnak közös álláspontot kialakítani a közgyűlésben jelenleg többséggel rendelkező polgári frakcióval - közölte Márton. Az SZDSZ-t az elnökség ülése után telefonon értesítették a koalíció felmondásáról.

Székesfehérvár közgyűlésében 10 mandátuma van az MSZP-nek, öt az SZDSZ-nek; a Válasz nevű civilszervezet képviselője és egy független képviselő együttműködésével 17 tagból áll a polgári oldal. A Fidesz-MSZP közötti tárgyalások tétje nagy, mert Székesfehérvár elveszti a normatív támogatásokat, ha az államháztartáshoz március közepéig nem nyújtják be a költségvetést. Ahhoz, hogy ezt meg tudják tenni, február közepére már el kell fogadni a költségvetést.