Elfogtak egy az államot fenyegető férfit

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 33 éves miskolci férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt években többször is azzal fenyegette meg a Miniszterelnöki Hivatalt, hogyha nem adnak neki 90 millió forintot, akkor közintézményeket fog felrobbantani. A gyanúsított azt állítja, hogy a családján akart segíteni a pénzzel.
Vágólapra másolva!

A rendőrség múlt héten fogta el azt a 33 éves miskolci férfit, J. Zoltánt, akit terrorcselekmény bűntettével gyanúsítanak. A férfi közintézmények felrobbantásával fenyegetőzött - közölte hétfőn sajtótájékoztatón Tomin Szilvia, az NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának munkatársa.

A férfi 2007-ben és 2008-ban összesen hét e-mailt küldött a Miniszterelnöki Hivatalnak, illetve más kormányzati e-mail címekre, és ezekben kilencvenmillió forintot követelt - hangzott el a sajtótájékoztatón. A rendőrök szerint azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kapja meg a pénzt, akkor közintézményeket fog felrobbantani, azt azonban nem részletezte, hogy pontosan mikor és konkrétan milyen célpontokat akar megtámadni.

A gyanúsított tavaly szeptember 9-én is küldött egy e-mailt, és ekkor már nyomatékosította is a fenyegetést: Miskolc mellett gyújtóbombát helyezett el egy gázátemelő állomás közelében - közölte a rendőrség. A szerkezet nem robbant fel, de a nyomozás ezt követően új löketet kapott.

A fenyegetőző különböző számítástechnikai megoldásokkal igyekezett eltüntetni e-mailjeinek nyomát, ami nehezítette kézre kerítését, de a rendőröknek sikerült megfejteniük ezeket. Tomin Szilvia szerint profilalkotók, kriminálpszichológusok, nyelvészek bevonásával, a férfi személyiségelemzése során megállapították, hogy a férfi valóban beválthatja fenyegetését. Szakértőt vontak be azért is, hogy az elkövetővel folytatott kommunikáció, elektronikus levelezés során a férfit megnyugtassák és ne robbantson.

Az NNI felvételei az elfogásról

A nyomozás során rendelkezésre álltak a levelek, az időpontok és a helyszínek, amelyeket a pénz átadásaként megjelölt, és amelyek alapján meg tudták állapítani, hogy merre kell keresni. Az adatok révén az elkövető egyik családtagjáig is eljutottak a nyomozók, majd az ő környezetét feltérképezve találták meg az elkövetőt, akit február 18-án fogott el a rendőrség különeges egysége egy miskolci lakótelepen.

A rendőrség szerint az informatikai és elektrotechnikai képzettségű férfi azt mondta, hogy családja anyagi gondjait akarta rendezni a követelt pénzzel. Az ügy részleteinek tisztázására továbbra is folyik kihallgatása. A nyomozás jelenlegi állása szerint társai nem voltak.