Nem tudunk mindenkit megvédeni - Gyurcsány Ferenc a Vendégszobában

Vágólapra másolva!
Lehet várni a jó királyra, de nem érdemes, mert úgysem jön el - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki múlt csütörtökön válaszolt a Vendégszobában az [origo] olvasóinak kérdéseire. A kormányfő szerint a válság fájdalmas és a kormány nem tud mindenkit teljesen megvédeni, de a valósággal ettől még szembe kell nézni. Gyurcsány beszélt arról, hogyan bírja a megterhelést, elárulta, hogy egy csomó szót ismer, amivel ételek ízét lehet jellemezni, és azt mondta, neki is le kell mondania majd néhány dologról a válság miatt.
Vágólapra másolva!

Jó napot, akinek meg így jobb, annak sziasztok! Próbálok gyors és rövid válaszokat adni, nagyjából egy óránk van.

Mi lesz, ha a parlament nem fogadja el a kormány csomagját, van-e alternatívájuk? (Fóti)

Szerintem elfogadják. Én eddig nem láttam B vagy C jelű alternatív programot. Nyafogást, a szokásos politikai szövegeket, azt igen, de alternatívát nem.

Nem gondolja, hogy elég kárt tett már? Havonta áll elő megmentő csomagokkal, azonban továbbra is a dolgozók megsarcolásából finanszírozná a szociális és munkanélküli-segélyen élő társadalmi réteget. Miért nem képes belátni, hogy minden hitelét elvesztette és az országnak új vezetőre van szüksége? (VM)

Most úgy működik a világ, hogy hetente és havonta állnak elő új javaslatokkal a kormány- és államfők. A válság egyelőre gyorsabb, mint ahogy az országok válaszolni tudnak rá. Egyébként pedig az szja csökkentésével átlagfizetés környékén már nagyon jól járnak a dolgozók.

Miért ragaszkodik a kormány ahhoz, hogy mindenki kapja a családi pótlékot? Miért jár évi 5 milliós kereset felett is? Ezt konfliktusmentesen meg lehetne szüntetni. (ezso)

Meg tudnád mondani, hogy hol a határ, ameddig valaki kapjon családi pótlékot, és ami fölött már nem? Hárommillió már magas jövedelem évente? És akkor mi van a 2 990 000-rel? Nem az a jobb, ha az adórendszerre bízzuk, hogy a magasabb jövedelműtől többet vesz el, és így szolgáljuk a társadalmi igazságosság ügyét?

Miért kell az ebédjegy után adózni, míg a képviselők még a kereset után sem adóznak, sőt, kitaláltak egy 15 százalékos adósávot a költségtérítésükre. Ez a csekély juttatás (ebédjegy), amit kapunk, nem hiszem, hogy segít a költségvetésen. (Kiss Györgyi)

Szerintem sincs rendben, hogy a képviselők csináltak magunknak egy speciális adókulcsot. A különböző adómentességek és kedvezmények nagyából 220 milliárd forintba kerülnek évente, ez éppen egyhavi nyugdíjjal egyenlő. Ugyanennyibe kerül a felsőoktatás egy évben. Ez nem kevés pénz.

Miért nem teszi egyértelmübbé, világosabbá, érzékelhetőbbé a bajok nagyságát? (Csáky László)

Számszerűsítettem is. Azt mondtam, hogy a korábban feltételezettnél jövőre 550 milliárd forinttal kevesebbet fogunk tudni költeni. Ez elég jelentős kihívás, úgy is mondhatom, hogy emberes. Hozzáteszem, mindjárt a következő dolgom az, hogy megmondjam, szerintem mit kell csinálni. Erről beszéltem a parlamentben is, erről beszélek azóta.

Mikor ül le a legokosabb 10 közgazdász külföldi, független szakértőket bevonva, hogy ezt a súlyos problémát végre valamilyen tervezett mederbe irányitsa a kapkodás helyett? (Bernát Éva)

Az elmúlt egy hónapban vagy négyszer leültem velük, bár intelligenciatesztet nem töltettem ki, hogy ők e a legokosabbak, de nagyjából őket gondoljuk a legbefolyásosabbnak. Mit mondtak? Azt, hogy csökkentsük a kiadásokat. Ezt tesszük. Azt, hogy csökkentsük a kiadásokat és a tb-t. Ezt tesszük. Hogy növeljük az szja-t. Ezt tesszük. Ők szívesen szorítanának meg még többet. Mondjuk, elvenni a 13. havi nyugdíjat, mondjuk, a családi pótlék felét mindenkitől. Ez szerintem már sok lenne.

Mit tesz a kormány államcsőd esetén? (vagasi sandor)

Nem lesz államcsőd. Idén az államnak 3 milliárd euró új forrásra van szüksége. Valutatartalékaink ezt többszörösen meghaladják.

Képes lenne egyszer bocsánatot kérni az ország népétől, hogy valamit ön is elrontott? Mindenféle grimasz nélkül! (Tóth Csaba)

Hogyne. Például most is. Szerintem a 2006. január elsejétől életbe lépett adócsökkentés tévedés volt. Most mondom el tizennegyedszer.

A családi adózás bevezetésével csökkenthetők lennének a szociális és állami támogatások. Sőt, ezen kifizetések tényleg ahhoz a réteghez kerülnek, amelyik valóban rászorul. Várható-e ennek bevezetése? (Borosovics Péterné)

A családi adózás azt jelenti, hogy annak adjuk a legtöbb támogatást, akinek a legmagasabb a jövedelme. Hiszen az adókedvezmény ott ér a legtöbbet, ahol a legmagasabb kulccsal adóznak. Tényleg ezt gondolná igazságosnak? Én nem ezt gondolom, és bevallom, azt hiszem, hogy a családi jelző sokakat megtéveszt.

Erőt, egészséget, miniszterelnök úr! Paks ügyében mikor és miért változott az álláspont? Miért pont az atomerőmű teljesítményét kell megduplázni, miért nem a megújuló energiákra koncentrál az ország? (A Férfi, Aki Kapussal Lő Gólt)

Megváltozott volna az álláspontom? Én úgy emlékszem, hogy engergiacélú atomenergiáról mindig megengedőn, illetve támogatón beszéltem. De növeljük a szélenergia-kapacitást, a bioenergia-kapacitást. Dolgozunk geotermikus erőművek engedélyeztetésén. Azaz, szerintem megújuló és nukleáris energiából is több kell.

Mi lesz a sorsa az MSZP-nek a jövő évi választások után, személy szerint mire számit? (Papp Istvánné)

Küzdeni fogunk, hogy az ország elfogadja, hogy azok a változások, amiket képviselünk és amelyektől az ország sokszor tart, azokra szükség van. Most nem a választáson jár a fejem. Ráérünk azzal majd jövőre foglalkozni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A miniszterelnök úr lát-e rá bárminemű lehetőséget a Fidesszel való megegyezésre a reformokat illetően? Ha a következő kormányzat nem követi az előző által felállított elveket és szabályokat, akkor nem lesz soha előrehaladás. Nem lehetne-e a fő irányelvekben megegyezni? (Virág László)

Nem is emlékszem, hogy hány kezdeményezést tettem 2004 óta, hogy értelmes tárgyalások legyenek közöttünk. A Fidesz elnöke korábban sem volt híve a tárgyalásoknak, a tévévitában elszenvedett veresége óta pedig úgy látom, hogy kifejezetten fél, és hogy ezt leplezze, erőszakos moralizálásba kezdett. Továbbra is azt gondolom, hogy az ország sokat veszít amiatt, hogy legnagyobb pártjai alapvetően az egyik hibájából nem tudnak értelmesen tárgyalni. Itt nem közös a felelősség.

Az állam miért nem takarékoskodik a saját bürokratikus intézményein? Miért nem másoljuk le a szlovák példát, főleg az egykulcsos adóban és a segélyek szigorításában? Ott bevált, nálunk is meg kellene próbálni. (Petneházy László)

A közszférában 100 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint 2006-ban. A minisztériumokban 25 százalékkal kevesebben. Éppen most szeretnénk megszüntetni a különböző kedvezmények sorát és szeretnénk beilleszteni az adózásba a különböző szociális támogatásokat. Ezek a lépések messze nem olyan radikálisak, mint amilyeneket Szlovákia tett, ez igaz. De az is igaz, hogy azért is meg kell küzdenem. Most is éppen ezért küzdök itt a chaten.

Mi lenne az az indok, ami miatt lemondana a közszereplésről vagy a miniszterelnöki posztjáról? Mit ért el, mi az, amire büszke mint politikus? (Halpert Viktor)

Van egy nyilvánvaló indok: ha elveszíteném a kormánypárt támogatását, vagy ha úgy látnám, hogy itt a válság közepette létezik egy határozattabb, világosabb, ugyanakkor szélesebb támogatással rendelkező program. Büszke vagyok, hogy a szegény gyerekek ingyen kapnak ebédet az iskolában, hogy új híd épült Budapesten, Szekszárdon, Dunaújvárosban, hogy az autópályák csaknem a határig érnek. Hogy minden egyetemi centrumban könyvtárat vagy éppen új előadókat építettünk. És büszke vagyok az új debreceni egészségügyi központra, csak a példa kedvéért.

Szeretném megkérdezni, hogy az ingatlanadót miért akarják bevezetni? Milyen intézkedéseket terveznek még? Ön szerint a 65 éves nyugdíjkorhatár korrekt a mai világban, amikor sok fiatal nem talál munkahelyet magának?

Hogy több legyen a munkahely, azt mondják a közgazdák, bal- és jobboldalhoz kötődők egyaránt, hogy a legfontosabb a munkaerő-kínálat bővítése, a nyugdíjkorhatár bővítése ennek az egyik eszköze. Azt gondolom, helyes, ha kisebb az adó a munkabéren, és inkább a fogyasztást és a személyes vagyonfelhalmozást adóztatjuk - egyébként ezt gondolja minden közgazda is -, ezzel egyébként a megtakarításra és a befektetésre ösztönzünk. Ezek pedig a növekedést ösztönzik.

Önök is tudják, hogy a forint gyengülését és az azt követő államcsőd veszélyét többek között a külföldi befektetők kormány elleni bizalmatlansága okozza. Ha a kormány olyan nagy hazafi, akkor miért nem mond le és oszlatja fel a jelenlegi parlamentet? (Ati)

Na de ha így lenne, akkor miért gyengül az euró a dollárhoz képest? Az angol font a dollárhoz és az euróhoz képest? Miért gyengül a zloty jobban, mint a forint? És amikor meg 230 forint volt az euró, akkor az azt jelentette, hogy a világ hirtelen gyurcsányistává lett? Ahogy az utóbbi nem igaz, úgy ennek ellenkezője sem.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Kimaradt a parlamenti beszédből: az ingyenes egészségügy, az ingyenes felsőoktatás. Két további pénznyelő. Most mi lesz velük? Mikor turbósitják fel a szakképzést? (Bernát Éva)

Az egészségügy ma sem ingyenes, meg a felsőoktatás sem. Két évig érveltünk amellett, hogy tegyük átláthatóbbá a viszonyokat. Hárommillió magyar választópolgár leszavazta ezt a törekvést. Ma erősebb lenne Magyarország a szociálisnak csúfolt, antireformista népszavazás nélkül. Kár, hogy így döntöttek a választók.

Gyurcsány úr! Meddig kell még nekem a cigányokat eltartani? A családi pótlék megadóztatási is nekik kedvez, mert amúgy sem fizetnek adót. (Janovics Miklós)

A kérdése nem egyszerűen zavar, hanem azt így elfogadhatatlannak is gondolom. Nem a cigányokat tartjuk el, hanem a legszegényebbeknek segítünk. Egy sor olyan intézkedést hozva, amely szűkíti annak a lehetőségét, hogy olyanoknak is támogatást adjunk, akik egyébként tudnának dolgozni vagy ma is dolgoznak. Erről szól az Út a munkához program, erről szól a szociális támogatások adó alá vonása.

Miért készítenek több kormánycikluson átívelő reformterveket? Nem egyértelmű az önök számára, hogy egy esetleges 2010-es jobbos fordulat írmagját sem hagyja ezeknek a terveknek? Önök feltételezik, hogy a következő kormány folytatni kívánja az elkezdett reformokat? Természetesen nem. Nem lenne célszerűbb befejezhető terveket készíteni? (Hudák Gergely)

Szerintem három dolgot kell tennünk. Kell azonnali beavatkozás a válságban. Ilyen például a lakáshiteleseknek adott támogatás, a vállalkozóknak adott forgóeszközhitel vagy kamattámogatás. Kellenek középtávú tervek, amelyeket már a következő hónapokban bevezetünk, és egy-másfél éven belül már hatásuk van. Ilyen az adó-, a járulék- vagy nyudíjreformnak a programja, és egy-két elem valóban csak hosszabb távon vezethető be, de azokról dönteni már most kell. Angela Merkel német kancellár 2007-ben jelentette be, hogy 2022-től emelik a nyudíjkorhatárt. Csodálkoznék, ha akkor még ő lenne a kancellár. Gordon Brown miniszterelnök atomerőművek építéséről döntött, aminek a kifutási ideje legalább 10 év, pedig ma nem úgy néz ki, hogy túléli a következő választást.

A környező országok (Szlovénia, Csehország, Szlovákia) pozitív, bevált intézkedéseit miért nem vesszük át?! (Paróczi László)

Például arra gondol, hogy a családi pótlék csak fele a magyarnak? Vagy esetleg arra, hogy semmilyen adókedvezmény nincs? Netalántán a vizitdíjra? Esetleg arra, hogy a minimálbér után is mintegy 20 százalék adót kell fizetni? Szívesen megtenném, együtt azzal, ami Szlovéniában történt, hogy kormány és ellenzéke felfüggesztette az öldöklő vitát, mert az euró bevezetése fontosabb volt, mint a belpolitikai háborúskodás.

Mi baja a vizitdíjjal? Nemrég még szerette. (te)

Nekem? Nekem semmi. Azt akartam ironikusan mondani az előző válaszomban, hogy az ország nem fogadta el. Tudja, a reformokhoz én egymagam nem vagyok elég. Még egypár millió magyar támogatását kell megszerezni. Ezen dolgozom.

A szomszéd országok példáját illetően igen, ezekre gondoltam. Miért kell nekünk mindig jobban élni, mint ahogyan rászolgálunk? (zenkir)

Nem kell. Csak hozzászoktunk. Hozzáteszem, ez nem az emberek bűne. Ez a tovább élő 1970-es, 1980-as évek, mi politikusok szoktattuk rá az embereket, hogy jövedelmük és fogyasztásuk gyorsabban növekedhet, mint az ő személyes vagy az ország teljesítménye. Ez a legvégzetesebb illúzió. És ez a leggyötrelmesebb ébredés. Igazi társadalmi másnaposság.

Érdeklődni szeretnék, hogy a fekete gazdaság kifehérítése érdekében miért nem vezetik be azt az olasz módszert, amikor nem a kereskedőt büntetik (vagy nem csak őt), ha kiderül, hogy nem adott számlát, hanem a vásárlót is, aki nem kérte el. (P. György)

Tavaly ősszel ez napirenden volt. Gúnyolódott rajta a sajtó sokáig. Annyira, hogy a parlamenti képviselőknek el is ment a bátorságuk egy ilyen döntéstől. Most lehet, hogy abba törik bele a bicskánk, hogy legalább annyit elérjünk, hogy 250 ezer forintot már ne lehessen készpénzzel kifizetni a boltban. Ahogy hallom, hatalmas a felzúdulás ez ellen, a képviselők pedig puhulnak...

Ön szerint hogyan akadályozható meg, hogy a devizahitelesek ne veszítsék el az otthonaikat a forint árfolyamának zuhanása miatt? A hitelek törlesztőrészlete lassan duplája a bevállalt összegnek, amit a háztartások tömkelege már nem bír kifizetni! Mit tegyen az a család, amelyiknek van munkája, de nem kap annyi fizetést, amiből futja mindenre? (Molnárné Székely Anna)

Csak a hitelek átütemezésével, a hiteltörlesztés csökkentésével és részleges felfüggesztésével - persze mindezt a bankokkal való megállapodásban, erről állapodtunk meg a bankszövetséggel.

Kedves miniszterelnökünk! Mindig lenyűgöz minket az a tempó, amit diktálsz. Hogy bírod? (dorikaandika)

Sok futással meg konditeremmel, de tegnap eltiltottak négy hétre a futástól, mert kaptam a térdembe egy injekciót, és ezt még négyszer meg fogják ismételni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Miért nem nyúlnak jobban hozzá a költségekhez? Ez magas labda az ellenzéknek. (redi)

Az ellenzéknek?! Neki már ez is sok. Lehet, hogy nem jól figyeltem, de Navracsics és Semjén nem kiadáscsökkentést követeltek, éppen ellenkezőleg. Azt mondják, még több pénzt az embereknek, még több pénzt a magyaroknak. Vagy lehet, hogy csak én nem figyeltem jól?!

Már most látszik, hogy a gyenge reformkezdeményezések nem lesznek elegendők. Van-e elég bátorság a kormányon lévőkben, hogy ennél sokkal radikálisabb intézkedéseket is hozzanak, akár komoly népszerűségvesztés árán is? (Havassy Kornélia)

Bátorság? Az van. De ahhoz is kell bátorság, hogy kimondjuk, ebben a helyzetben nem lehet közalkalmazottakat elküldeni és utcára tenni, bár lehet, hogy a kockás papíron ez jól mutatna, nem lehet felére csökkenteni a családtámogatásokat, még akkor sem, ha ezzel megtakaríthatnánk 150 milliárd forintot. Amit most teszünk, az elmúlt két évtized legátfogóbb és legmélyebb reformkezdeményezése.

Hogyan költött el tavaly havi 7 misit? Min fog spórolni idén, hogy itt a válság? (te)

Mindenen egy keveset, egy-két dologról le fogunk mondani.

A várható tömeges munkanélküliség kezelésére felkészült-e a kormány? Ha igen, milyen eszközökkel? (Adorjáni Mária)

Hála a jó égnek, eddig elkerültük a tömeges munkanélkülivé válást. Munkahelymegtartási támogatást adunk, járulékot csökkentünk, forgóeszközhitelt adunk, 1900 milliárd forintnyi beruházást induítunk el, hogy legyen piaca a vállalkozásoknak. Exportlehetőségeket kutatunk fel a kkv-knak. Az uniós pályázatokon elnyert összeg negyven százalékát odaadjuk előlegbe, hogy minél előbb elkezdődhessen a munka.

Mindig ilyen politikai karrierről álmodott? (wade)

Nem, dehogy. De aki politikusnak megy, az ne panaszkodjon, ha sokat kell küzdenie és azon se, ha néha kap egy-két pofont. Ez belefér.

Az egyházak támogatásának a megvonásáról nem gondolkodnak? Szerintem fölösleges kiadás. (Szolári Zsolt)

Az egyházak hitéleti támogatása a felajánlásokon kívül évente pár milliárd forint. Az egyházi fenntartású intézmények támogatása pedig alkotmányos kötelességünk.

Tisztelt miniszterelnök úr, nyomatékosan hangsúlyozni kellene a megválasztott képviselők, tisztviselők felelősségét és felelősségrevonhatóságát. Hol lehet szóvá tenni, felelősségre vonni, ha a kerületi polgármester két éve nem tart fogadóórát az őt bizalmukba fogadó állampolgároknak? (Pupos Éva)

A választott vezetők felelőssége elsősorban politikai, kritizálhatók és leválthatók. Egyébként nehezen tudom megérteni, hogy egy polgármester miért nem tart két éve fogadóórát. Őszintén szólva elfogadni sem nagyon tudom.

Tervez-e a kormány hathatós lépéseket a forint védelmében? (Pócza Károly)

A jegybankkal közösen tett lépéseink egy része nyilvános. A kormány legfontosabb eszköze pedig, hogy olyan gazdaságpolitikát csinál és olyan szerkezeti reformokat kezdeményez, amelyek növelik a Magyarország iránti bizalmat. Ezt tesszük. Ha az imént jól láttam, az euró 300 forint körül van. Ez erősödés tegnaphoz képest.

Tisztelt miniszterelnök úr! Mikor lesz már végre Magyarországon euró? (tari)

Szerintem, ha nem félünk az olyan változásoktól, mint amilyet most a kormány ajánlott, és azokat tovább visszük, akkor 2012 és 2014 közöt van esélyünk, hogy bevezessük az eurót.

Mit gondolsz arról, hogy Orbán Viktor március 6-ára tolta a beszédét...? (ikrek)

Hát, mit gondoljak arról, aki még a beszédének időpontját sem tudja rendesen eldönteni és ahhoz kell neki több hét, hogy kitalálja, hogy mit válaszol a kormány javaslataira? Mi ennyi idő alatt összeraktuk a programot. Bénultnak látom és bizonytalannak sok-sok hónapja a Fideszt és elnökét.

Igen nagy valószínűséggel megjósolható, hogy a gazdasági válság nagy vesztesei a kkv-k lesznek. Tervez-e a kormány lépéseket esetleges megsegítésükre? (Adorjáni Mária)

Autóipari beszállítóknak nem tudunk megrendelést adni. A kormány nem vásárolhat nagy tömegben virágot kertészektől. Nem rendelhet reluxa függönyöket. Nincsen szükségünk sok ezer négyzetméter padlószőnyegre. Egy dolgot tudunk tenni, hogy felgyorsítjuk az utak, iskolák, kórházak, egyetemek építését. 1900 milliárd forint ilyen megrendelést adunk az elkövetkezendő hetekben, hónapokban.

Hello, a kérdésem: érez-e felelősséget és érzi-e a kudarc terhét az elmúlt 7 évért? (kisvirag33)

Aki vezeti az országot bármilyen minőségben, annak nyilván van felelőssége. A mostani válságot ugyanakkor nem mi okozzuk. Intézkedéseink gyorsabbak és átfogóbbak, mint a legtöbb országé. De muszáj azt mondanom, ha belegebedünk, akkor sem tudunk mindenkit teljesen megvédeni. Csak enyhíthetjük a válság hatását. Nagyon sajnálom, de ez az igazság.

A hétköznapi életben, amikor nem politikus, hanem apa/férj/barát/stb, akkor tud hétköznapi nyelven beszélni? Nem általánosságokbnan, hanem konkrétan? Például 3 szóban ki tudja fejezni, hogy mit gondol egy étel ízéről? (wade)

Igen. Például ilyen szavakat szoktam használni: édes, savanyú, enyhén állott, elsózott, fantasztikus, ehető, nagyon jó, jobb, mint ehető, forró. Lehet, hogy furcsa, de úgy ébredek, mint bárki más: álmosan. Fogat mosok, mint bárki más. Otthon nem lakik miniszterelnök, csak a gyerekeknek az apja, meg a feleségem férje.

Szeretném tudni, hány évig kell még azt hallgatnunk ebben az országban, hogy még egy kicsit megszorítunk, és majd jövőre jobb lesz?! (Cservenák Marianna)

Azt szeretném, hogy ne sokáig, de muszáj azt mondanom önnek, téved, ha azt gondolja, hogy ez a politikusok szándékán múlik. Ha nem a politikus mondja és teszi, akkor a piac kikényszeríti. Az előbbi lehet kényelmetlen, akár fájdalmas is, ha a piac teszi, akkor az tragikus, esetenként végzetes. Választás csak ebben van. Jó királyról lehet álmodni, de még soha nem jött el. Szerintem nincs is rá sok esélyünk.

Elköszönésként hadd mondjak annyit: köszönöm, hogy önökkel, veletek lehettem. Tudom, hogy a legtöbbeknek nem könnyű ez az időszak, de én nem látok más lehetőséget, mint minél többet változni és változtatni, hogy mielőbb kivezessük az országot a válságból és jó pályára állítsuk. Tegnap pechemre fogorvosnál is voltam. Délelőtt a térdemre kaptam injekciót, este a fogamba. Egyiket jobban utáltam, mint a másikat. Ott is hagyhattam volna, hiszen nem sürgősségi beavatkozás volt egyik sem. De nem tettem, úgysem lehet elfutni, úgy sincs más, aki ezeket megoldja...