Leégett egy baromfitelep Sárkeresztesen

Vágólapra másolva!
Kigyulladt és leégett kedden egy baromfitelep a Fejér megyei Sárkeresztesen. A tűz során ötezer naposcsibe elpusztult, és többmilliós kár keletkezett. A tűz okát még vizsgálják.
Vágólapra másolva!

Leégett egy 500-600 négyzetméter területű baromfitelep Sárkeresztesen kedd délután, a tűzben mintegy ötezer naposcsibe elpusztult, és több millió forintos anyagi kár keletkezett - közölte a tűzoltóság és a katasztrófavédelem. A tűzben megsemmisült az épület tetőszerkezete - mondta a helyszínen a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, Mihály János.

A tűzoltók a szigetelések után az épületben tárolt takarmányt bontják szét, és eloltják a még izzó részeket, nehogy visszagyulladjanak. Az épületből eddig hat propán-bután gázpalackot hoztak ki székesfehérvári, veszprémi és pétfürdői tűzoltók. Személyi sérülés és robbanás nem történt - tette hozzá Mihály. A tűz keletkezésének okát és a körülményeket a székesfehérvári tűzoltóság vizsgálja