Göncz Kinga lesz az MSZP EP-listavezetője

Vágólapra másolva!
Az MSZP európai parlamenti listáját Göncz Kinga vezeti majd - értesült az MTI. A szocialista párt elnöksége péntek esti ülésén tárgyal a listáról, amelyet szombaton terjeszt a választmány elé.
Vágólapra másolva!

Göncz Kinga külügyminiszter lesz a szocialista párt európai parlamenti listavezetője - tudta meg neve elhallgatását kérő szocialista forrásból szerdán az MTI. A távirati iroda információi szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán szűk körű megbeszélésre hívta az MSZP legfelső vezetését - az alelnököket és az elnökhelyetteseket -, ahol közölte, hogy a külügyminiszter lesz a listavezető. Göncz Kinga neve erre a posztra már tavaly felmerül, de az elképzelést többször elvetették, azzal az indokkal, hogy nem akarnak újabb kormányátalakítást.

A lista elején szerepelnek a jelenlegi szocialista uniós képviselők, valamint Cserey Gyula külügyi titkár és Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke - értesült az MTI. Az MSZP elnöksége péntek esti ülésén tárgyal a listáról, amelyet a szombaton ülésező választmány elé terjeszt. Erről valószínűleg a miniszterelnök beszél majd a választmány tagjainak.

A távirati iroda úgy tudja: a hétfői - a miniszterelnöknél tartott - megyei elnöki egyeztetésen Gál J. Zoltán, a kormányfő volt kabinetfőnöke tartott prezentációt a kampányról, amelyben Szigetvári Viktor is közreműködik tanácsadóként. Ő korábban már több kampányt is végigdolgozott a szocialista párttal, és 2007 óta a Szigetvári és társa Kommunikációs Vállalat vezetője.

Gyurcsány Ferenc egy február eleji interjúban azt mondta: az MSZP az európai parlamenti választásokra készülve nem túl hosszú, május elején induló és június elejéig tartó, "tisztességes, korrekt, határozott, de dinamikus" kampányt folytat majd.

A Fidesz-KDNP listáját Schmitt Pál vezeti, az SZDSZ-ét pedig Szent-Iványi István. Az MDF Bokros Lajos volt pénzügyminisztert kéri fel listavezetőnek.