Vágólapra másolva!
Több megyei MDF-vezető is azt mondta az [origo]-nak, hogy baloldali szavazókat hozhat a pártnak az EP-listája vezetésére jelölt Bokros Lajos. Többségük úgy értékelte Bokros felkérését, hogy az inkább hasznos, mint káros. Bokros a Népszabadságnak azt mondta, nem döntötte el, hogy vállalja-e a felkérést.
Vágólapra másolva!

A szocialisták szimpatizánsai közül és balos értelmiségi körökből szavazatokat hozhat Bokros Lajos jelölése az EP-listánk élére - mondta az [origo]-nak Gyüre Lajos, az MDF szabolcs megyei elnöke. Hasonlóan nyilatkozott a tolnai elnök, Horváth István is, aki szerint biztosan van olyan felmérése az elnökségnek, ami alátámasztja a volt MSZP-s pénzügyminiszter, egyetemi tanár jelölését. "Ha pragmatikusan végiggondoljuk, nem biztos, hogy el kell utasítani a személyét" - fogalmazott.

Az általunk megkérdezett vidéki MDF-vezetők szerint nincs abban semmi új, hogy pártjuk nem csak a konzervatív emberek voksaira számít, és hogy vannak a jobbközép beállítottságú szavazók mellett balközép támogatóik is. "Ezt kutatási eredmények igazolják gyakorlatilag 1990 óta" - közölte egyikük.

A Bokros felkérését támogató pártelnökség szombaton 13 órától győzködi majd döntése helyességéről a megyei elnököket. Az általunk megkérdezettek azt valószínűsítették, hogy a többség beáll majd a vezetés elképzelése mögé. Még úgy is, hogy mindannyian közölték: egy kisebbség valóban elégedetlenkedik és szerencsétlen nyilatkozatokat tesz. Gyüre szerint ha nem került volna ki idő előtt a hír, az MDF különböző döntéshozó fórumai támogatták volna Bokrost.

A pest megyei elnök, Dragon Pál szerint nem csak a vidéki vezetők találkozóján kaphatnak majd információt Bokros jelöléséről, amit egyébként mindannyian nagyon várnak. Ő úgy tudja, hogy az Antall József Alapítvány szombat délelőtti rendezvényén megjelenhet Bokros Lajos is.

Bokros azt mondja, hogy még gondolkodik

A pénteki Népszava információi szerint Bokros Lajos már igent mondott az MDF felkérésére, és elvállalja a párt EP-listájának vezetését. A lap úgy tudja, hogy Bokros hivatalos válasza várhatóan szombaton kerül nyilvánosságra, és borítékolható, hogy a jelöltet a párt választmánya is támogatni fogja.

Ezzel szemben a Népszabadság pénteken azt írta, hogy Bokros még nem döntötte el, elfogadja-e Dávid Ibolya fölkérését. "Ahogy hazajövök Kijevből, tájékozódom, döntök és nyilatkozom" - mondta Bokros a napilapnak. A lap információi szerint, ha Bokros Lajos lesz a listavezető, valószínűleg ki is utazik Brüsszelbe, és a második helyre sorolt Olajos Péter már nem lesz EP-képviselő.

Az MTV Nap-kelte című műsorában Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője azt mondta, hogy nem tudja, Bokros milyen eredménnyel tárgyalt Dávid Ibolyával, de hozzátette, akkor sem biztos, hogy elmondaná, ha tudná. Szerinte más nevek is felmerültek az EP-lista vezetőjeként, de nem árulta el, hogy kik.

Csapody arról is beszélt, hogy későbbre tervezték Bokros jelölésének bejelentését, de előbb "lábra kapott a hír". Szerinte "MDF környéki helyről" szivárgott ki a hír, miután az elnökségi ülésen Bokrost listavezetővé választását a jelenlévők 80 százaléka támogatta. A képviselő elmondta, úgy látják, hogy ingerültséget váltott ki az ötlet, mert szerinte többen azt gondolták, "hű de jó lépés, miért nem nekünk jutott eszünkbe". Csapody szerint Bokros két éve rendszeresen tart gazdaságpolitikai előadásokat az MDF-es képviselőknek, így jól ismerik.