A csomagosztályozóban lopnak a legtöbbet Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Januárban jelentősen csökkent a Ferihegyi repülőtéren elkövetett lopások száma - jelentette be a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, amely szerint a legtöbb lopás továbbra is a csomagosztályozóban történik. A reptéren az utóbbi időben csökkentették a rendőrök létszámát, eredményességi mutatóik mégis növekedtek.
Vágólapra másolva!

Az összes lopás fele, 94 eset a csomagosztályozóban történt tavaly a Ferihegyi repülőtéren, a lopások száma azonban idén januárra jelentősen csökkent - közölték szerdai sajtótájékoztatójukon a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) vezetői. A csomagosztályozó után az utascsarnokban és a járatok fedélzetén történt a legtöbb lopás: 34, illetve 14.

A sajtótájékoztatón Dúzs József, az RRI igazgatója kijelentette, hogy idén januárban, az előző év azonos hónapjához képest több mint 50 százalékkal csökkent a lopások miatt elrendelt nyomozások száma. Ferihegyen 341 bűncselekmény történt tavaly, ami négy százalékkal kevesebb a 2007-es adatoknál.

Dúzs József arról is beszélt, hogy nagyságrendileg kevesebb rendőr teljesít szolgálatot a reptéren, mint korábban, a felderítési és eredményességi mutatók mégis javultak. Tavaly márciustól - a schengeni csatlakozás miatt - az utasoknak már csak 43 százalékát ellenőrzik Ferihegyen, ennek ellenére másfélszer annyi körözött embert fogtak el, illetve keresett tárgyat találtak meg, mint korábban.

A tájékoztatón Nováky Mónika, az RRI bűnügyi osztályának vezetője elmondta, tavaly megszaporodtak a trükkös lopások a reptéren, amelyeknek módszere hasonló az autópályán elkövetett ilyen típusú bűncselekményekéhez: egy ember eltereli a sértett figyelmét, egy másik pedig ezalatt elemeli az értékeit. 13 ilyen esetben indult nyomozás 2008-ban, az elkövetők jellemzően külföldiek voltak.