Lelkiismerete szerint szavazhat az MSZP a főbírójelöltről

Vágólapra másolva!
Lelkiismeret szerinti szavazást rendelhet el hétfőn az MSZP a köztársasági elnök főbírójelöltjéről, Havasiné Orbán Máriáról. A távirati irodának nyilatkozó MSZP-s politikusok szerint Havasiné nem tett jó benyomást hétfői meghallgatásán. A jelölt úgy bukott már el egyszer a decemberi szavazáson, hogy minden párt támogatta, kivéve az akkor is "lelkiismeretük szerint" szavazó szocialistákat.
Vágólapra másolva!

Az MSZP-frakció valószínűleg újból lelkiismereti szavazást rendel el jövő hétfőn a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről, Havasiné Orbán Máriáról szóló parlamenti döntéskor - mondta a távirati irodának több, neve elhallgatását kérő szocialista politikus.

Havasiné Orbán Mária hétfői meghallgatásán a frakció többségére nem tett jó benyomást - indokolták a döntést a képviselők. Szerintük a jelölt nem felel meg annak az elvárásnak, hogy az LB elnökének tekintélyes személynek kell lennie, de azért akadt olyan képviselő is, akit meggyőzött Havasiné hétfői meghallgatása.

Az MSZP-frakció jövő hétfőn dönt arról, hogy az aznapi parlamenti szavazáson miként voksol a főbírójelöltről. A Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF már döntött a jelölt támogatásáról.

Havasiné Orbán Mária MSZP-frakció általi meghallgatása után újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy írásban előre feltett, szakmai jellegű kérdésekre kellett válaszolnia. A szocialista frakció többek között azt kérdezte, hogyan erősítené a jogegységet, miért hangsúlyozza a bírák minősítésének fontosságát - sorolta a kérdéseket a jelölt.

Havasiné Orbán Mária decemberben a titkos szavazáson nem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados többséget. Az Országgyűlés 203 igen, 152 nem és 9 érvénytelen szavazat mellett utasította el a jelöltet, akinek a megválasztáshoz 257 szavazatra lett volna szükség.

A decemberi szavazáson a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF támogatta a jelöltet, míg a MSZP-frakció akkor is lelkiismereti szavazást rendelt el. A szocialisták kifogásolták a jelölt reformelképzeléseinek túl gyors menetét, illetve hiányolták megfelelő tudományos hátterét.

A parlamenti szavazás után Sólyom László államfő keményen bírálta a döntést és az MSZP-t is: megmagyarázhatatlannak, felelőtlennek és kártékonynak nevezte, hogy a parlament nem választotta meg a főbírójelöltet. Sólyom azt is kijelentette: "tűrhetetlen arra hivatkozni, hogy az illetőnek valamilyen távoli rokona a Fidesznél dolgozik".

A köztársasági elnök január 20-án ismételten őt jelölte a főbírói posztra. Az MSZP szerette volna elérni, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ismét meghallgassa az államfő jelöltjét, de a testület fenntartotta decemberi álláspontját: 7:6 arányban támogatja Havasinét.

Havasiné Orbán Mária az államfő második jelöltje a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, miután az első jelölt, Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi magyar bírája májusban szintén nem kapta meg a szükséges kétharmados szavazattöbbséget. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak tavaly június végén járt le hatéves mandátuma.