Falat és fákat döntött ki a szombati szélvihar

Vágólapra másolva!
Fákat és falakat döntött ki a viharos szél szombaton az ország nyugati részén. Győr-Moson-Sopron megyében egy időre a vasúti közlekedés is akadozott, Veszprém megyében pedig a 71-es főútra dőlt rá egy fal. A szélvihar több épület tetőborítását is megbontotta.
Vágólapra másolva!

Harmincegy alkalommal riasztották a tűzoltókat országszerte az erős, viharos szél miatt; a szakembereknek elsősorban a Dunántúlon volt teendője - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombaton este az MTI-t. Győr-Moson-Sopronban akadozott a vonatközlekedés, és hosszabb-rövidebb ideig áramkimaradás is volt.

Korábban az ország nyugati felére az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga riasztást adott ki a 90-100 kilométer/órás szélsebesség miatt. A szélvihar zavarokat okozott a közlekedésben a GYSEV Győr és Sopron közötti vasútvonalán. Kóny térségében a felső vezeték úgy meglazult, hogy a mozdony áramszedője leszaggatta volna, ezért a hiba kijavításáig a vasúti közlekedés szünetelt.

Enese és Csorna között vonatpótló autóbuszok szállították a személy- és gyorsvonatok utasait, az Intercity szerelvények pedig Győrből Hegyeshalom érintésével érkeztek Csornára, s onnan haladnak tovább Sopron felé.

Az E-ON-tól kapott tájékoztatás szerint a viharos erejű szél miatt a kora délutáni órákban rövidebb-hosszabb ideig áramkimaradások voltak Győrsövényházán, Osliban és Tétszentkúton. Az áramszünetek 800 fogyasztót érintettek. A műszaki hibákat a szakemberek elhárították.

Szentes György katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint elsősorban fa-, fal- és kéménydőlésekhez, ágleszakadásokhoz riasztották a tűzoltókat. Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletén közölték: Mosonmagyaróváron egy pénzintézet padlásterének tűzfala omlott le a sétálóutcára, valamint egy ház kéménye is leomlott, személyi sérülés sehol nem történt.

A rendőrség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főútnál Parád térségében felborult egy teherautó pótkocsija, személyi sérülés nem történt, a műszaki mentés ideje alatt teljes volt az útzár.

Veszprém megyében, Révfülöpnél húsz méter hosszúságú fal dőlt ki egy benzinkút közelében a 71-es számú főútra. A megyében még négy-öt helyen dőltek ki fák alsóbbrendű utakra, de a közlekedésben komolyabb fennakadást nem okoztak. Ugod községben egy melléképület fala dőlt rá a garázstetőre, ami beszakadt, s a benne lévő személyautó megsérült. Balatonfüreden egy fabódét fújt el néhány méternyire a viharos erejű szél, személyi sérülés itt sem történt.

Pápán a szélvihar a levéltár tetőzetét bontotta meg, több cserép kilazult, leesett, személyi sérülés itt sem történt - közölték a megyei katasztrófavédelmi ügyeleten. A fővárosban eddig két riasztást történt, mindkét esetben egy-egy ház tetején a lemezborítást bontotta meg a szél, míg Pest megyében fakidőlésekhez kellett vonulniuk a tűzoltóknak - mondta el Szentes György.