Rendőri védelmet kérnek a zalalövői romák

Vágólapra másolva!
Megfenyegették a zalalövői cigányokat, ezért rendőri védelmet kértek. A fenyegetés oka egy hamis hír, miszerint roma fiatalok megvertek valakit. A zalalövői cigány önkormányzat elnöke azt mondta: radikális szervezetek tagjai a hétvégére bosszút hirdettek ellenük.
Vágólapra másolva!

Életveszélyesen megfenyegették a zalalövői cigány önkormányzat elnökét és a kisváros roma lakosságát kedden azért, mert az interneten olyan hamis hír jelent meg, hogy két roma származású fiatal vert és alázott meg egy hasonló korú fiatalt a vasútállomáson. A romák a megyei rendőrfőkapitánytól kérnek védelmet.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte az MTI-vel, hogy csoportos garázdaság, valamint könnyű testi sértés miatt indult büntetőeljárás három fiatal ellen, mert januárban felnőtt társuk megbízása alapján "tettleg bántalmazott egy fiatalkorút, akit többször megütöttek, megrúgtak és megaláztak". Felnőtt társuk a bántalmazást és megalázást valószínűleg mobiltelefonjával rögzítette.

Az internetes fájlmegosztó oldalakon látható, zárt térben rögzített, közel 5 perc hosszúságú felvételt vélhetően az a fiatal nő készítette, akinek csak a hangját és az utasításait hallani, de mindvégig látható két, valószínűleg középiskolás korú fiú és az áldozatuk. A felvétel szerint a fiatalok többször megütik, fejbe rúgják és leköpik, de más módon is megalázzák a mindezt szinte mozdulatlanul tűrő, védekezésre lehetőséget sem kapó fiút. A kommentáló bejegyzések arról szóltak, hogy a garázda fiatalok roma származásúak, és "magyar verést", "cigányterrort" emlegettek.

Kövesi Vilmos, a zalalövői cigány önkormányzat elnöke az MTI-nek kedd este azt mondta: radikális szervezetek tagjai a hétvégére "bosszút hirdettek" a bántalmazás miatt, és telefonon, illetve SMS üzenetben életveszélyesen többször megfenyegették. Szintén megfenyegették a kisebbségi érdekképviselet tagjait, valamint a település lakosságát azzal, hogy több száz "hazafi fog bosszút állni a cigányterrorért".

A helyi roma vezető, aki az előző ciklusban az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese is volt, kijelentette: a bűncselekmény elkövetésével meggyanúsított fiatalok zalalövőiek ugyan, de nem romák, semmi közük a cigánysághoz.
Kövesi Vilmos szerint alaptalanul vádolták meg a település mintegy 400 fős cigányságát, és most a családok félnek, hogy a felpaprikázott hangulatban tudatosan félrevezetett emberek éjszaka megtámadhatják otthonaikat, ezért rendőri védelmet kérnek a megyei főkapitánytól.

"Békében élünk, Zalalövőn soha nem volt probléma a cigányok és a többségi társadalom tagjai között, és nem akarjuk, hogy radikálisok, szélsőjobboldali emberek minket használjanak fel a cigányság elleni támadássorozatok elindításához, amely akár az országon is végigsöpörhet - fogalmazott a település kisebbségi önkormányzatának vezetője.