Elfogták a rendőrök elől elmenekülő páros egyik tagját

Vágólapra másolva!
Elfogták szerda délután annak a gépkocsitolvaj-párosnak az egyik tagját, akiknek terepjárójára kedd este rálőttek a rendőrök a III. kerületben, miután a rendőrkocsinak hajtottak a tolvajok. Az őrizetben lévő férfi társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Vágólapra másolva!

Elfogták szerda délután annak a gépkocsitolvaj-párosnak az egyik tagját, akiknek terepjárójára kedd este rálőttek a rendőrök a III. kerületben - mondta Tafferner Éva, a BRFK kommunikációs osztályának vezetője az MTI-nek. A férfit őrizetbe vették, társát még keresik. A keddi helyszín közelében fogták el a feltételezett elkövetőt.

Kedd este 22 óra körül igazoltatni akartak két gyanús férfit Budapesten, a III. kerület Kunigunda utcában. A két férfi egy terepjáróval a rendőri felszólítás ellenére menekülni kezdett, nekitolatott egy rendőrautónak. Az intézkedő rendőrök testi épségük megóvása, valamint a menekülés megakadályozása érdekében több lövést adtak le a terepjáró kerekeire, aminek következtében az ismeretlenek az autót hátrahagyva elmenekültek. Senki nem sérült meg.

A rendőrség szerint a 35 éves B. Sándor egy, a korábbi helyszín közelében található ingatlan pincéjében bujkált előző este óta. A férfit előállították és őrizetbe vétele mellett kihallgatják lopás megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozók a Kunigunda utcai, valamint további két, a közelben található garázsban több olyan nagy értékű gépjárművet találtak, melyeket korábban ismeretlenek tulajdonítottak el és ezekben a garázsokban "pihentették" őket.

Az őrizetben lévő férfi társa, a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó 30 éves Köteles József ellen a BRFK lopás megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki, továbbá feljelentést tett a két férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészségen.