"Nem akartam mást csinálni, csak filmeket" - Bacsó Péter emlékére

2009.03.11. 20:15

Amikor az idei filmszemlén átvette az életműdíjat, egy sokoldalú és elismert mestert láthattunk, aki elégedetten nézhetett vissza élete munkásságára és a filmszakmában elért sikereire. Bacsó Péter halkan, visszafogottan és szerényen mesélt arról, hogy ő egész életében nem akart mást csinálni, csak filmeket: "Be kell vallanom Önöknek, hogy boldog vagyok. Hogy a fenébe ne lenne az ember boldog, amikor egy ilyen díjat kap, amikor immáron 60 éve téblábol a filmgyártás lépcsőin".

A magyar film talán legszínesebb, legellentmondásosabb életművét építette fel az elmúlt hatvan évben. Az ő életműve a legnagyobb magyar filmtörténetben - ha csak a rendezéseit vesszük, az összesen 31 filmet jelent. Bacsó Péter 1928. január 6-án született Kassán, édesanyja Palotai Boris író. A család a negyvenes évek elején költözött Budapestre. 1950-ben kapta kézhez rendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s azonnal dramaturgi állást kapott a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál (a későbbi Hunnia Filmstúdiónál).

Bacsó hatvan évvel ezelőtti pályára lépése óta gyakorlatilag rendületlenül dolgozott. Kevés alkotó mondhat magáénak nála több mozgóképet és több forgatókönyvet, de munkássága nemcsak a rendezésből állt: volt dalszerző, stúdióigazgató, egyetemi tanár, vezetett dramaturgiai műhelyt is. "Én soha nem törekedtem életműre. Engem mindig megtaláltak a témák" - nyilatkozta néhány éve egy interjúban. Nemzedéktársaihoz hasonlóan ő is merész, éles művekkel vette ki részét a hatvanas évek magyar "új hullámából", mégis ritkán említik e korszak vezéregyéniségei között. Rendezői pályája viszonylag későn indult. Első filmje, a Nyáron egyszerű csak '63-ban készült el, az akkori fiatalok életével, gondolkodásmódjával, magatartásformáival foglalkozott. A két főszereplő egy fiatal szerelmespár volt, akiket amatőr szereplők játszottak. Pár évvel később a Jelenidő című film főszerepére is amatőr színészt választott, egy Simon Ágoston nevű debreceni munkást, aki igazságkereső szerepében addig jutott, hogy a végén sztrájkot is szervezett.

A hatvanas években szinte minden filmje más, de Godard stílusa, az ő szikársága nagy hatással volt korai filmjeire, mint ahogy Truffaut és a francia szerzői filmek is. A Szerelmes biciklisták, a Nyár a hegyen, a Fejlövés, vagy A tanú - ezek olyan filmek, melyeket minta nem is ugyanaz az alkotó jegyezné. A komorabb hangvételű, a fiatalok öngyilkossági hajlamának mozgatórugóit kutató Fejlövés hozta meg számára az igazi kiugrást. Igazi hangjára, a szatírára a hatvanas évek végén készült filmjeiben talált rá. Az 1969-es A tanú, amely a koncepciós perek dermesztő világát ábrázolta tragikomikus felfogásban és az első film volt, amely bemutatott a Rákosi-rendszernek, tíz évig porosodott dobozában. A sokáig csak zárt vetítéseken bemutatott alkotás végül óriási sikert aratott és a mai napig kultuszfilmnek számít. Bacsó Péter legnagyobb elismerése A tanú 1981-es cannes-i sikere volt (a szatíra sokkal kevésbé hatásosra sikerült folytatását Pelikán gátőr rendszerváltás utáni kalandjaival Megint tanú címmel 1994-ben forgatta le).

Forrás: [origo]
Egy kocka A tanú című filmből | Még több kép


A hetvenes években érdeklődése aktuálpolitikai kérdések felé fordult a Kitörés, a Jelenidő és a Harmadik nekifutás című filmjeivel. A szatirikus hangvétel folytatódik az Ereszd el a szakállamat és a Ki beszél itt szerelemről című alkotásaiban. Az ötvenes évek személyi kultuszának szatirikus megjelenítése a Te rongyos élet (1983), a Titánia, Titánia (1988) és a Sztálin menyasszonya (1990). A fasizmus éveinek társadalmi viszonyairól szól a Hány az óra vekker úr? című filmdrámája (1985). A kilencvenes évek Magyarországának kaotikus állapotairól szól a Balekok és banditák, Karády Katalin életének pedig a Hamvadó cigarettavég (2001) állított emléket. A De kik azok a Lumnitzer nővérek? című vígjátékát, amelynek főszereplője két étteremkritikus, a 2006-os filmszemlén mutatták be. Az idei filmszemle versenyfilmjei között szerepelt a Majdnem szűz című munkája, amely egy intézeti lány prostitúcióból való kitöréséről szól, s a rendezés mellett a forgatókönyvet is ő írta. 

Filmjeit több fesztiválon is elismerték: 1968-ban a Nyár a hegyen elnyerte a San Sebastian-i filmfesztivál Ezüst Kagyló Díját, a Forró vizet a kopaszra - Steven Spielberg Párbaj című thrillerét maga mögé utasítva - 1972-ben a Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját kapta. Több kitüntetést is kapott: volt Érdemes művész 72-ben, Kossuth-díjas 85-ben, Magyar Mozgókép Mestere 2004-ben.

Forrás: MTI
Cserhalmi György, Nagy-Kálózy Eszter és Bacsó Péter a Hamvadó cigarettavég című film forgatásán 2000-ben | Még több kép


Bacsó Péter nemcsak a filmrendezés területén dolgozott. A hatvanas évek végétől a Dialóg Stúdió helyettes vezetője (itt hozta össze Huszárik Zoltánnak a Szindbád-ot, Makk Károlynak a Szerelem című nagyszerű filmjeit, és itt indult el a pályáján Szurdi Miklós, Tímár Péter és Xantus János, az ő segítségével), majd 1982-es nyugdíjba vonulásáig vezetője volt, s több mint ötven évig tanított a Filmművészeti Egyetemen. Pályája során dalszövegeket is írt, több film betétdalát írta Fényes Szabolccsal, aki nagyon jó barátja volt. A Mese a 12 találatról című filmben a Csak egy kis emlék, a Fűre lépni szabad-ban pedig a Rejtély szövegét is ő írta, de a Szerelmes biciklisták-ban a Táskarádió meg a Te szeress legalább is az ő nevéhez fűződik. Könyveket is írt másoknak: Fábrinak, Makknak, Várkonyinak, Örkény Istvánnal közösen írt egy fájdalmas szatírát (Babik), 2007-ben pedig megjelent a munkásságáról szóló Bacsó Filmkönyv. És az sem véletlen, hogy a néhány éve megjelent 303 magyar film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című könyv címlapjára is a legismertebb Bacsó-film került fel. 

Megkerülhetetlen és sokoldalú munkásságot hagyott itt a 81 éves korában elment rendező, azonban minden száraz adatnál, díjnyertes filmcímnél többet árul el az a beszéd, amit a 2009-es filmszemlén mondott a Kongresszusi Központban, amikor átvette az elismerést. Ezt a beszédet most szó szerint idézzük - Bacsó Péter emlékére.

"Kedves barátaim, be kell vallanom Önöknek, hogy boldog vagyok. Hogy a fenébe ne lenne az ember boldog, amikor egy ilyen díjat kap, amikor immáron 60 éve téblábol a filmgyártás lépcsőin, volt asszisztens, dramaturg, gyártásvezető, és még sok mindent lehetne mondani. Egy dolog azonban hibázik, amit ki kell javítanom. Valami nem stimmel evvel az életműdíjjal. Hogy kivel tudom korrigálni, az nem más, mint Moliére nevű francia szerző, aki teremtett egy szenzációs, örökbecsű figurát, az úrhatnám polgárt. Ez az úrhatnám polgár, aki minden erejével követni szeretné a felsőbb osztályok műveltségét, szokásait, rendel magához egy retorikai tanárt. Ez az úrhatnám polgár ettől a tanártól tudja meg, hogy ő 6 éves kora óta prózában beszél. Hát én is döbbenten tudtam meg, hogy én életműdíjjal foglalkoztam, pedig én istenemre, nem akartam mást csinálni, mint filmeket. Eszembe nem jutott, hogy egy életművel bíbelődjek. Az egyik mű így sikerült, a másik mű kicsit rosszabbul, mindenesetre elnézést kérek azoktól, akiket nem tudtam eléggé gyönyörködtetni, bocsánatot kérek azoktól, akiknek rosszkedvet csináltam, mindenesetre nagyon-nagyon köszönöm ezt a díjat. Őszintén mondom, boldog órákat okozott nekem, hálás vagyok és szeretném egyszer viszonozni, ha alkalmam lesz rá. Köszönöm szépen!"

KAPCSOLÓDÓ CIKK