A rendőri végrehajtással is dacolt az államkincstár

Vágólapra másolva!
Rendőrök kíséretében jelent meg a bírósági végrehajtó szerdán délelőtt a Magyar Államkincstár egyik épületében, hogy biztosítsa, az állami intézmény eleget tesz egy jogerős bírósági végzésnek, amely bizonyos adatok kiadására kötelezte. A kincstár államtitokra hivatkozva megtagadta az adatok átadását. A végrehajtás része egy jogvitának, amely a kincstár és egy informatikai cég között alakult ki.
Vágólapra másolva!

Szerda délelőtt 10 órakor bírósági végrehajtó érkezett három rendőr kíséretében a Magyar Államkincstár (MÁK) Váci úti épületéhez - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. A végrehajtás azért indult meg, mert az állami intézmény nem tett eleget egy tavalyi bírósági végzésnek, amely előírta, hogy adjon ki bizonyos adatokat az IO Számítástechnikai Kft. nevű cégnek.

A kft. képviselői is megjelentek szerdán a kincstár épületében, de a biztonsági szolgálat közölte, azt az utasítást kapták, hogy őket a recepción túl nem engedhetik. A végrehajtó ugyanakkor ragaszkodott hozzá, hogy a cég emberei is elkísérhessék. "A végén mégis szükség lesz a rendőrökre?" - jegyezte meg az öltönyös, kezében aktatáskát tartó férfi. Végül a cég képviselői közül egynek megengedték, hogy bemenjen az épületbe.

Mintegy fél óra után a végrehajtó és a rendőrök is távoztak a kincstárból. A végrehajtó közölte, hogy nem nyilatkozik, a cég tulajdonosa, Kövér Hedvig azonban elmondta, nem kapták meg a kincstártól a kért adatokat. A MÁK közleményt adott ki, amelyben az áll, hogy "a kérdéses adatok állam- és szolgálati titkot képeznek, és azok kiadásával súlyos törvénysértést követnének el".

Azz egyik legfontosabb állami feladatért, a költségvetés végrehajtása során felmerülő pénzforgalomért és elszámolásokért felelős intézményt egy jogerős bírósági végzés szólította fel bizonyos adatok kiadására kötelezte. Az ügy hátterében egy több mint két éve húzódó jogvita áll, amely azután kezdődött, hogy a kincstár 2007 februárjában szerződést bontott az IO-val. A MÁK még 2002 áprilisában szerződött az informatikai céggel a T'97 nevű számlavezető rendszer üzemeltetésének "szakmai támogatására". A két fél közti megállapodásnak része volt, hogy a szoftver egyes részeinek átdolgozási joga a céget illeti meg. Ez lényegében azt jelentette, hogy a számlavezető rendszer egyes elemeihez csak úgy lehet hozzányúlni - például átdolgozni, továbbfejleszteni, más programnyelvre átírni -, ha ahhoz az IO is hozzájárul.

E kitétel miatt indított a cég speciális jogi eljárást a MÁK ellen a szerződésbontás után. A kft. azt kérte a bíróságtól, hogy kötelezze a kincstárat arra, adjon ki bizonyos informatikai adatokat, valamint különböző dokumentumokat, levelezéseket és emlékeztetőket. A cég korábban az [origo]-val azt közölte, azért van szükségük ezekre az információkra, hogy kiderüljön, átdolgozta-e bárki is azokat a szoftvereket, amelyekre nekik kizárólagos továbbfejlesztési joguk van.

Az [origo] által megtekintett hivatalos iratokból és a cég tájékoztatásából az derül ki, hogy a Fővárosi Bíróság első fokon elutasította a kft. kérését, a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azonban tavaly február végén megváltoztatta ezt a döntést, és elrendelte, hogy a MÁK-nak ki kell adnia a kért adatokat. A számítástechnikai alkalmazások esetében tételesen fel is sorolták, hogy milyen file-okat kell "nem felülírható DVD-lemezen" átadni a cégnek. Az ítélőtábla végzésében szerepelt, hogy nem lehetett fellebbezést benyújtani ellene, de a kincstár szerdai közleményében az áll, hogy ők kérték a bíróság határozatának felülvizsgálatát, de erről még nem született döntés.