Káromkodás a kulcskérdés Lengyel Zoltán perében

Vágólapra másolva!
"Lefaszozta-e" a rendőröket Lengyel Zoltán? - ezt a kérdést próbálta tisztázni a bíróság a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt képviselő elleni per csütörtöki tárgyalásán. Az intézkedő rendőrök, illetve Lengyel és élettársa másként emlékeznek erre, és ugyanez a helyzet a rendőrkapitányságon eltöltött idővel is. Az ügyben májusban várható elsőfokú ítélet.
Vágólapra másolva!

Tanúk meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Budai Központi Kerületi Bíróságon Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő büntetőpere. A hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt korábban fideszes, jelenleg MDF-es képviselő 2007. július 8-án késő este verekedett össze az őt igazoltató rendőrökkel a budai Alagút utcában.

A vád szerint Lengyel megütötte a vele szemben intézkedő rendőrt, míg a képviselő szerint a rendőrök rángatták ki őt az autójából, földre teperték és fojtogatták, majd megbilincselve az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték. A konfliktust az okozta, hogy a képviselőnél nem voltak személyazonosságát igazoló iratok, ezért vitték a kapitányságra, ahol az időközben odaérkező élettársa által bevitt diplomata-útlevéllel igazolta magát.

A politikus sérüléseiről a Szent János kórházban készítettek látleletet. Arra, hogy a zúzódásai miként keletkezhettek, az érintettek másként emlékeznek. Magyar György ügyvéd szerint a rendőri intézkedés aránytalan volt, hiszen Lengyel együttműködő volt. Az ügyvéd szerint ezt jelzi az is, hogy telefonon kérte a néhány percre lakó élettársát, vigye a helyszínre az iratait.

A megvádolt képviselő és a tanúként beidézett rendőrök másképp emlékeztek arra a kulcskérdésre, hogy a képviselő "lefaszozta-e", azaz sértő kifejezéssel illette-e a rendőröket, vagy sem. Erre sem Lengyel, sem a tanúként kihallgatott élettársa nem emlékezett, pedig a rendőrök szerint a sértés akkor hangzott el, amikor még a helyszínről telefonon kérte tőle, hogy hozza oda a személyes iratait. Abban sem sikerült egyetértésre jutniuk, hogy az élettárs az útlevelet mikor adta át a kapitányságon a rendőröknek.

Ennek azért van jelentősége, mert míg a rendőrök szerint a képviselőt az iratok megtekintését követően haladéktalanul elengedték, addig Lengyel Zoltán azt mondta: még hosszabb ideig tartották fogva az után is, hogy a nő már átadta az útlevelet, amely rögzíti, hogy tulajdonosa parlamenti képviselő. A per következő tárgyalását május 26-án tartják, ekkor a tervek szerint ítélet is születik.