[origo] itthon
Orbán: Ez az utolsó március 15. a változás előtt
[origo]|2009. 03. 15., 15:47|Utolsó módosítás:2009. 03. 15., 17:45|A szocialistákat rendkívül keményen bíráló ünnepi beszédet mondott Orbán Viktor Fidesz-elnök, aki ezúttal ugyan nem beszélt előre hozott választásról, de kijelentette, hogy ez volt az utolsó március 15. a "sorsfordító változás" előtt. Az ellenzéki vezető szerint az elmúlt hét év "szocialista restauráció" volt, és ezért "vissza kell szereznünk a hazánkat a régi világ képviselőitől".
![Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static6.origos.hu/i/0903/20090315nemzetiun51.jpg)
Orbán a várban
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Egy történelmi párhuzammal kezdte a budai Várban, a Dísz téren elmondott ünnepi beszédét Orbán Viktor Fidesz-elnök. Felidézte, hogy a '48-as budapesti eseményeket közvetlenül megelőző ausztriai forradalomhoz is az vezetett, hogy végzetesen legyengült az ország, sok ember került utcára, a kormány pedig képtelen volt úrrá lenni a helyzeten. Orbán emlékeztetett arra is, hogy Kossuth Lajos ilyen körülmények között fogalmazta meg a magyar követeléseket, és jelentette ki azt, hogy "ahol milliók kérnek, ott a kérelem nem sóhaj". A Fidesz-elnök szerint ugyanez igaz a mai helyzetre is.
Orbán beszélt arról, hogy a '48-as forradalom szereplőinek ugyan nem volt varázspálcájuk, de hittek abban, hogy az ő akaratuk változtatni fog a világon. "Az ember korszakos változásokat tud elérni, ha hisz a saját akaratában" - fogalmazott a Fidesz-elnök, majd a továbbiakban ráfordult a jelenlegi helyzetre, és szinte szabályos kampánybeszédet mondott. Nyilvánvalóan a kormányra utalva közölte, hogy a "régi rend hívei" is tudják, hogy az egyes ember hite és akarata csodákra képes, ezért "golyózápor alatt tartják a kitartásunkat", és "hintik közénk a lemondás, a beletörődés és a kishitűség magvait".
A kormányt eddig is mindig élesen bíráló Orbán talán most fogalmazta meg az utóbbi évek legkeményebb kritikáját. "Az elmúlt hét esztendő nem része a rendszerváltozásnak", hanem "szocialista restaurációs kísérlet" volt - fogalmazott az ellenzéki vezető, aki szerint "olyan klán uralja az országot", amely külföldi érdekeket szolgál ki, független intézményeket "lábhoz hajlít" és a "munka helyett segély" politikáját folytatja.
"1989-ben sikeresen lebontottuk a régi világot, de az új világot nem tudtuk megteremteni. Magyarország újjászületése elmaradt" - folytatta Orbán, hozzátéve, hogy ezért kaphatott lábra a szocialista restauráció. Ezt a korábban nem használt kifejezést többször is elismételte a beszédében.
Nem fogalmazott meg konkrét programot vagy feladatot támogatói számára, csak annyit mondott, hogy fel kell morzsolni a kormány ellenállását, és "vissza kell szereznünk a hazánkat a régi világ képviselőitől". Azt mondta, "itt az ideje, hogy Magyarország azoké legyen, akik szeretik ezt az országot". "Azoké, akik nagynak látják akkor is, amikor kicsi" - tette hozzá.
Ezúttal nem beszélt előre hozott választásról, de jelezte, hogy szerinte nem fogja kitölteni a jelenlegi kormány a hivatali idejét. "Ez az utolsó március 15. a sorsfordító változás előtt" - fogalmazott Orbán. Márpedig az alkotmány szerint a parlamenti választást mindig az előző "előző Országgyűlés megválasztását követő negyedik év április vagy május hónapjában kell megtartani", kivéve "az Országgyűlés feloszlása vagy feloszlatása miatti választás" esetén.
[origo] címlapon»
A szülőszobát már nem vállalják be a fáradt orvosok
A soproni kórház kimerült szülészei úgy döntöttek, többé nem rohannak bármikor a kórházba, ha megindul egy szülés, a vajúdó nőket az ügyeletes orvosra bízzák. A ...
- Nagy békát nyeletett le a kormány a CBA-s Lázárékkal
- Magyarország Európa új válsággóca
- Régi fegyverét veti be ismét a spóroló kormány
- Energiaitaltól lett tartós beteg két fiatal
A szülőszobát már nem vállalják be a fáradt orvosok
A soproni kórház kimerült szülészei úgy döntöttek, többé nem rohannak bármikor a kórházba, ha megindul egy szülés, a vajúdó nőket az ügyeletes orvosra bízzák. A ...
A szülőszobát már nem vállalják be a fáradt orvosok
A soproni kórház kimerült szülészei úgy döntöttek, többé nem rohannak bármikor a kórházba, ha megindul egy szülés, a vajúdó nőket az ügyeletes orvosra bízzák. A ...
Újra termet foglaltak a tiltakozó hallgatók
Nagyjából százötven hallgató vonult be az ELTE Bölcsészkarának egyik előadójába a Hallgatói Hálózat szerda délutáni tüntetésén. A szervezet tagjai így tiltakoznak a ...
Meglátták a jósok a szájaló Orbánt
Diktatúra vagy teljes káosz is lehetne Magyarországon, ha valóra váltak volna a kormány munkáját bírálók jóslatai. Eddig csak néhány tipp jött be, ezek kemény, de ...
A hatalomtól távolodva hosszabbak lettek Gyurcsány értékelői
Miniszterelnökként általában egyórás országértékeléseket tartott Gyurcsány Ferenc, most azonban közel másfél órás beszédet mondott - kétszer olyan hosszan értékelte az ...
Kevesebb Orbánt kívánt az országnak Gyurcsány Ferenc
Nem szabad csak Orbán Viktort hibáztatni a mai helyzetért - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök keddi évértékelőjében. Szerinte a jelenlegi kormányt le kell ...
Hiába buzog a kormány, nem ússza meg az uniós fenyítést
Bár a sajtóértesülések és a kormánytagok nyilvános nyilatkozatai eddig csak lehetőségként emlegették, a kormány valójában február eleje óta kész tényként kezeli, hogy az ...
Nem mennek mérnöknek a leszólt fideszes jogászok
A jogászok, a bölcsészek és a cipőfelsőrész-készítők is szolgálják a nemzet gyarapodását - mondta az [origo]-nak Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, aki ...
Ki segít Kövér Lászlónak megtörni a szellemi rabságot?
Egy diák elbóbiskolt, többen a fotósokat nézegették, mások pedig inkább arról szerettek volna hallani, hogyan lehet megélni 47 ezer forintból. Két középiskolás osztály ...
Ez nem kocsma, hanem közösségi dohányzóhely
Elvileg magánlakás, de nem lakik itt senki. Nem kocsma, de isznak benne. Pincér helyett futárszolgálat hozza a sört - a legkisebb kiszerelés a húszliteres hordó - és az ...
Akciókkal csábítják a felvételizőket a lépéskényszerbe került egyetemek
Családi kedvezmény, ingyenes kollégium és tandíjátvállalás. Ezekkel csábítják a felvételizőket a tandíjmentes helyekből kimaradó felsőoktatási intézmények. Az ...
Kihagyná Rogánt az alkudozásból a főpolgármester
Nem tudni, milyen lesz az egyre feszültebbé váló viszony Tarlós István budapesti főpolgármester és Rogán Antal, az V. kerület első embere között, miután utóbbi kimaradt ...
Az utolsó pillanatig csiszolták a Barrosónak küldött választ
A közszféra egészére kiterjesztenék a nyugdíjkorhatár utáni továbbdolgozás lehetőségét - az [origo] információi szerint így oldaná fel a kormány a vitát az Európai ...
- Nagy békát nyeletett le a kormány a CBA-s Lázárékkal
- Magyarország Európa új válsággóca
- Régi fegyverét veti be ismét a spóroló kormány
- Energiaitaltól lett tartós beteg két fiatal
- A díszelgési pótlék ideje lejár
- Meglátták a jósok a szájaló Orbánt
- Schmitt Pált likvidálni akaró hallgató miatt vizsgálják a Klubrádiót
- Idén 30, jövőre 120 milliárdos kiigazítás jön
- Közel ötven halottja és több száz sérültje van a Buenos Aires-i vonatbalesetnek
- Italozás után ütközött egy fideszes képviselő
- 150 milliárdos büntetéssel sújtana le Brüsszel
- Elkezdtük törleszteni az IMF-hitelt
- Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
- Matolcsy: Majd az erősebb forinttól lesz olcsóbb a benzin
- Dudáló buszok üdvözölték a tüntető BKV-sokat
- Két év alatt 700 ezer szavazót vesztett a Fidesz-KDNP
- Újra termet foglaltak a tiltakozó hallgatók
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Drakensang
Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
GoalUnited
Irányítsd te az edzéseket, a felállást, az átigazolásokat! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
-10% minden mosogatógépre!
85 410 Ft -
-10% a felültöltős mosógépekre
66 510 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Drakensang
Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Balesetfétis, szadomazo, pisiszex. Furcsa szexuális szokások a moziban.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.