Kényszergyógykezelésre küldik a családjával éhező apát

Vágólapra másolva!
Első fokon - nem jogerősen - felmentette a bíróság azt a férfit, aki családjával együtt éhezett, és így alig kétéves gyermeke életveszélyes állapotba került. A böjtöléstől annyira legyengültek a család tagjai, hogy 2007 májusában a férfi terhes élettársa óbudai lakásukban elvetélt, majd meg is halt. A bíróság elrendelte a férfi kényszergyógykezelését.
Vágólapra másolva!

Kóros elmeállapota miatt felmentette az emberölés kísérletével és kiskorú veszélyeztetésével vádolt, fényevőként ismertté vált férfit a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében. A férfi egy sajátos, vallási alapokon nyugvó világnézetet kialakítva, családjával együtt éhezett, ennek következtében alig kétéves gyermeke életveszélyes állapotba került.

A bíróság elrendelte a férfi kényszergyógykezelését, eleget téve az ügyészség indítványának. Korábban a vádhatóság 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a férfi ellen, de már a perbeszédben felmentését javasolták.

Az éhezés következtében a férfi terhes élettársa elvetélt, majd meghalt. A bíró erről az ítélet indoklásakor azt mondta: a nő halála következtében segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás a vádlott ellen, ám ezt az ügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette.

A családra 2007 májusában találtak rá óbudai otthonukban, a családanyán már nem tudtak segíteni, az apát és a kislányt legyengült állapotban találták. A bíróság az indokláskor közölte, az alig kétéves gyermek hathónapos csecsemő súlyával rendelkezett és a vércukorszint csökkenése miatt súlyos anyagcserezavarral került kórházba. Szakértő szerint ha 72 órán belül nem kezdték volna meg táplálását, a kislány meghalt volna. Az eljáró bíró úgy fogalmazott: sokkoló felvételeket láttak a kislányról az eljárás során.

A bíróság megállapította azt is, hogy az élettársak megszakították a kapcsolatukat a családjukkal, barátaikkal, sajátos vallási rendszerükben a teljes megvilágosodásra törekedtek. Fokozatosan alakították át a táplálkozásukat és gyermeküket is e szerint etették. Időszakonként tisztító kúrákat, böjtöket tartottak. Azt hitték magukról, hogy különböző szentek reinkarnációi. Az ellazulásban egy audiovizuális eszköz fény- és hanghatásai segítették őket. A férfire vélhetően emiatt ragadt rá a sajtóban a fényevő jelző.

A bíróság kimondta: a férfi a cselekmény elkövetésekor és azóta is téveszméken alapuló tudathasadásos elmezavarban szenved, ennek hatására kezdett el éhezni. Ennek következményeként már megtalálása előtt tudatzavart állapotba került, amely teljes mértékben kizárta beszámíthatóságát. A bíróság szerint a férfi kóros elmeállapota miatt fennáll a veszélye annak, hogy hasonló bűncselekményt a későbbiekben is elkövet.

A vádlott beteg, nagyon beteg, tetteit jogilag a terhére értékelni nem lehet - indokolta a bíró a felmentő rendelkezést. A kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádponttal kapcsolatban a bíró kifejtette, mivel a kislányt nem vitték orvoshoz sem születésekor, sem később, nem kapta meg a szükséges védőoltásokat. A bíró szerint a gyermek állapotát nem néhány napos, hanem több hetes mulasztások okozták, a gyerek szenvedett és több hétig éhezett.

A férfi még az ítélethirdetés előtt, az utolsó szó jogán a bíróság előtt azt mondta: rájött arra, hogy nem ez a fajta böjtölés a legjobb tisztítókúra. Hozzátette: soha többet nem fog böjtkúrázni, soha nem akarta megölni a gyermekét és veszélyeztetni sem akarta őt.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védelem azonban a kényszergyógykezelés elrendelése miatt részleges fellebbezést nyújtott be. Így a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik, a vádlottat addig is ideiglenesen kényszergyógykezelés alatt tartják. A büntető törvénykönyv szerint annak a kényszergyógykezelését rendelik el, aki "elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni".