[origo] itthon
Megszűnik az MDF-frakció
[origo]|MTI|2009. 03. 16., 8:39|Utolsó módosítás:2009. 03. 16., 15:12|Hétfőn hivatalosan is kilépett az MDF frakciójából Csáky András országgyűlési képviselő. A párt frakcióvezetőjének három napja lenne, hogy új tagot találjon, különben feloszlik a Csáky kilépésével tíz fő alá csökkent létszámú frakció. Herényi Károly frakcióvezető azonban közölte, az MDF-es képviselők függetlenként folytatják munkájukat.

Kevesen maradtak
Lemond a budapesti választmány elnöke
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Csáky András kilépésével a kilenc MDF-es képviselő függetlenként folytatja munkáját a parlamentben, vagyis megszűnik az MDF-frakció - jelentette be Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a párt hétfői frakcióülése után. Herényi szerint átmeneti időszaknak tekintik, amíg a párt volt frakciója csoportként működik, és minden erővel azon vannak, hogy a frakciót újjá tudják alakítani. A politikus szerint ez legkésőbb nyáron be is következik, addig pedig csoportként továbbra is közösen hozzák majd meg döntéseiket.
"Megérte kockáztatni az MDF parlamenti frakciójának létét azzal, hogy a párt európai listájának élére Bokros Lajost jelölték" - jelentette ki Dávid Ibolya pártelnök a parlamentben hétfőn, napirend előtti felszólásában. "Megérte, és tiszta lelkiismerettel folytatjuk munkánkat független képviselőkén - tette hozzá.
Csáky András hétfőn reggel jelentette be írásban a házelnöknek, hogy kilép az MDF frakcióból. Szili Katalin szerint a politikus reggel vitte be a házelnöki titkárságra az erről szóló dokumentumot. Csáky jelezte, független képviselőként is maradna jelenlegi bizottsági helyén, az egészségügyi bizottságban. Távozása a házelnöki bejelentéssel vált hivatalossá.
A párt frakcióvezetőjének elméletileg Csáky bejelentésétől számítva három napja lett volna, hogy helyreállítsa a frakció minimálisan szükséges 10 fős létszámát. A független képviselők közül ketten - Gyenesei István önkormányzati miniszter, illetve Tóth András korábbi fideszes képviselő - menthetnék meg a frakciót, de mindketten azt mondták, nem tárgyalnak a belépésről.
Az MDF-es képviselők függetlenként kevesebbszer szólalhatnak fel, és egy sor juttatástól is elesnek: Herényi Károly például 278 ezer forint frakcióvezetői pótdíjjal, Pettkó András pedig 162 ezer forint jegyzői juttatással kap kevesebbet majd havonta. A képviselők várhatóan elvesztik bizottsági helyeiket is, amivel bukják a havi 162 ezer forintos pótdíjat is. Katona Kálmán, a környezetvédelmi bizottság elnöke például 278 ezer forinttal kaphat majd kevesebbet. Herényi Károly hétfőn közölte: csütörtökön a házbizottsági ülésen, valamint ötpárti egyeztetésen dől majd el , hogy a bizottsági helyüket megtarthatják-e az MDF-es képviselők, vagy tényleg le kell mondaniuk róluk.
Csáky András március 8-án jelentette be, hogy kilép a Magyar Demokrata Fórumból, mert nem ért egyet a párt EP-listájával, amelyet Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere vezet. Másnap, a párt frakcióülése után közölte: március 16-tól független képviselőként folytatja munkáját a parlamentben, azaz a frakcióból is kilép. Dávid Ibolya pártelnök ezt követően bejelentette, hogy pártja konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, kormányfőjelöltként Bokros Lajost nevezte meg.
Az MDF-frakció fél éven belül másodszorra sodródik a megszűnés szélére. Tavaly októberben a pártelnökválasztással kapcsolatos megfigyelési botrány során kizárt Almássy Kornél helyére még találtak egy embert. Akkor a volt fideszes Lengyel Zoltán mentette a frakciót.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Lebénultak a magyar bankok
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Gyalogost gázolt a 3-as villamos
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?