44 csomag csokigolyót rabolt egy férfi

Vágólapra másolva!
Negyvennégy csomag csokigolyócskát próbált elrabolni egy esztergomi férfi egy szegedi üzletből - közölte a rendőrség. A férfi először a hátizsákjában próbálta kicsempészni a boltból az édességet, de amikor a bolt a dolgozói rajtakapták, nekiesett az egyik eladónak, aki könnyebb sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vett a rendőrség egy 25 éves esztergomi férfit, aki csokoládét rabolt egy szegedi üzletből - közölte a Csongrád megyei rendőrség.

A férfi szerda délután vásárlás közben 44 csomag csokigolyócskát tett a hátizsákjába. Kifizette a kosarába helyezett élelmiszert, de a táskájába rejtett csokigolyókról nem szólt. Miután elment a pénztártól, az áruház alkalmazottai visszatartották. Ő azonban a csokigolyókat szerette volna megtartani, ezért bántalmazta az egyik eladót, aki könnyebben megsérült.

Az erőszakosság miatt a férfi tette már nem lopás, hanem rablás. A hátizsákba tett édesség hiánytalanul előkerült, a csokigolyók értéke több mint 17 ezer forint. A férfi ellen már folyik egy másik büntetőeljárás is, kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt.