Ismét az SZDSZ-re szorulnak a szocialisták

Vágólapra másolva!
A Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett kormányfőváltás lebonyolításához az MSZP-nek szüksége lesz más párt támogatására, és ehhez elsősorban az SZDSZ jöhet szóba. Gyurcsány reggel fel is hívta a liberális párt elnökét, Fodor Gábort, de az SZDSZ egyik vezetője szerint konkrétumok nem hangzottak el a beszélgetésen.
Vágólapra másolva!

"A döntés végleges. Mielőtt bárki azt hinné, hogy valami trükkről van szó" - mondta az [origo]-nak egy a pártvezetéshez közel álló, névtelenséget kérő forrás a miniszterelnök szombat délelőtti bejelentéséről. Forrásunk szerint nem arra megy ki a játék, hogy ha két héten belül nem találnak új miniszterelnököt, akkor maradjon Gyurcsány Ferenc.

Az első nyilatkozatok alapján nem is tűnik úgy, mintha a a párton belül vissza akarnák tartani a miniszterelnököt. Egy a kongresszuson tartózkodó szocialista képviselő az [origo]-nak legalábbis azt mondta, hogy ugyan meglepetés volt Gyurcsány bejelentése, de "sokan azért úgy gondolták a pártban, hogy ennek előbb-utóbb törvényszerűen be kell következnie, hiszen már jó ideje csökkent a párt támogatottsága". A legtöbben azzal számoltak, hogy ez inkább a közelgő EP-választás után történhet meg - tette hozzá a képviselő, aki a párt belső ügyeiről nem akart névvel nyilatkozni.

Az továbbra is kérdés azonban, hogy az MSZP technikailag keresztül tudja-e vinni a kormányfőváltást. A kisebbségben kormányzó szocialistáknak nincs elegendő szavazatuk a parlamentben ahhoz, hogy sikeresen lebonyolítsanak egy konstruktív bizalmatlansági indítványt. Leginkább az egykori koalíciós partner SZDSZ-szel való együttműködés jöhet szóba és az MSZP elnökéhez közel álló forrásunk szerint Gyurcsány szombat reggel egyeztetett a liberális párt vezetőivel.

Fodor Gábor SZDSZ-elnök egy szombati sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kongresszus előtt Gyurcsány Ferenc valóban megkereste telefonon. Fodor szerint a miniszterelnök nem kért tőle támogatást az MSZP esetleges jelöltjéhez vagy egy újabb koalíciókötéshez, csak a szándékairól tájékoztatta, és - fogalmazott a politikus - "én ezt a szándékot helyeseltem". Fodor közölte azt is, hogy több miniszterelnök-jelöltjük is van, de nem akart neveket mondani.

Az SZDSZ ügyvivői testületének egyik tagja, Horn Gábor az [origo]-nak azt mondta, hogy tudomása szerint nem volt egyeztetés Fodor és Gyurcsány között, csupán annyi történt, hogy az MSZP elnökségi ülése után a kormányfő jelezte döntését a liberális párt elnökének. Horn szerint semmi konkrétum nem hangzott el, így nem volt szó arról sem, hogy az SZDSZ milyen szerepet játszhat a kormányfőváltás lebonyolításában.

Horn azt mondta, hogy az SZDSZ támogat minden olyan megoldást, ami kezeli a válsághelyzetet, és amelyet hiteles személyek hajtanak végre. Az ügyvivő szerint azonban még korai arról beszélni, hogy az SZDSZ együttműködik-e a kormányfőváltásban, mert először is "működőképes programra és hiteles személyiségre van szükség". Horn nem kívánt lehetséges utódokat megnevezni, de megjegyezte, hogy van jó néhány ember ma Magyarországon, aki képes erre a feladatra.

Az MSZP-n belül ugyanakkor feszültséget okozhat, hogy ismét az SZDSZ-re lesznek utalva, amely tavaly áprilisban lépett ki a sok vitával terhelt koalícióból. Az ellentmondásos érzéseket jelzi Karsai József szocialista képviselő nyilatkozata, aki az MTI-nek azt mondta, az MSZP egy kívülről jövő miniszterelnök-jelöltet is elfogad, de azt nem szeretné, ha "újból az SZDSZ diktálná a feltételeket".

Mivel Gyurcsány Ferenc várhatóan elnöke marad a szocialista pártnak, így lesz szerepe az utód kiválasztásában. A pártvezetéshez közel álló forrásunk kérdésünkre azt mondta, nem tud arról, hogy Gyurcsány tárgyalt-e már valakivel a poszt vállalásáról. Gráf József vidékfejlesztési miniszter, az MSZP elnökségi tagja az MTI-nek azt mondta, váratlanul érte a párt vezetését a miniszterelnök bejelentése, ezért még nem tudni, hogy ki léphet a helyébe. Arra a kérdésre, hogy ő elvállalná-e a miniszterelnökséget, Gráf József azt mondta: "nem vállalnám, mert ehhez jobb szakember kell".