[origo] itthon

100
90

Bokros vállalná a válságkormány vezetését

MTI|2009. 03. 21., 13:44|Utolsó módosítás:2009. 03. 21., 18:15|

Egy gyöngyösi gyűlésen megkérdezték az előadást tartó Bokros Lajos korábbi pénzügyminisztert, hogy vállalná-e egy válságkormány vezetését. Bokros úgy mondott igent, hogy már tudta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felajánlotta lemondását.

Írjon nekünk!

Javaslatait ide várjuk!Ön szerint ki lenne Gyurcsány Ferenc ideális utóda és miért?

JÁTSSZ ONLINE!

Felkérés esetén elvállalná a kormány vezetését Bokros Lajos - jelentette ki a korábbi pénzügyminiszter Gyöngyösön. A kérdést azután tették fel neki, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével szombaton az MSZP tisztújító kongresszusán.

"Ha a felelős magyar Országgyűlés engem, vagy mást felkér arra, hogy egy válságkormányt vezessek, a magam részéről állok elébe" - fogalmazott a gazdasági szakember a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján.

Nem zárkózik el a személyes feladat elől - jelentette ki -, hiszen az "írástudók kötelessége", hogy használják, ha van a tarsolyukban valami, amivel hozzá tudnak járulni az ország felemelkedéséhez. Ugyanakkor megjegyezte, nem az az érdekes, amit személyesen gondol, hanem az, hogy az Országgyűlésben helyet foglaló 4 vagy 5 párt miben tud megegyezni.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »