A hétvégi tüntetések a békéről szólnak

Vágólapra másolva!
Több demonstrációt is tartanak Magyarországon a hétvégén a békéért, a legnagyobb esemény a vasárnap a Hősök terén felálló békejel lesz. A budapesti békejelre idén is ezreket várnak, de hétfőn Szegeden is megrendezik.
Vágólapra másolva!

A nukleáris leszerelésért, a háborúk leállításáért, a megszálló csapatok kivonásáért és a külföldön állomásozó magyar katonák hazahozataláért tartanak demonstrációt a hétvégén az ország több városában.

A különböző helyszíneken a tiltakozás résztvevői fáklyás békejeleket formálnak. A megmozdulásokat a Humanista Mozgalom szervezi, a központba az intolerancia és az erőszak elleni küzdelem kerül.

Forrás: [origo]
Budapesti békejel - tavaly ötezer fáklya égett

Szombaton Budapesten - a Gellért-hegyen és a Szent István téren -, valamint Szolnokon, Szentendrén, Egerben, Miskolcon és Pécsett tartanak demonstrációt. A legnagyobb rendezvény a békejel lesz vasárnap este a fővárosban, a Hősök terén, ahová több ezer résztvevőt várnak. (Az első budapesti békejel 2004-ben 750 fáklyás emberből állt, tavaly már több mint 5 ezren vettek rész az eseményen.) Hétfőn Szegeden is békejelet alakítanak a résztvevők.

Idén világkörüli menet indul a békéért és az erőszakmentességért, a globális kampány a világszerte megszervezett békejel-demonstrációkkal kezdődik. A menet 2009. október 2-án Új-Zélandról indul, 98 országon halad át - Magyarországot november 4-én érinti -, és 2010 elején Argentínában, az Andokban ér véget.