[origo] itthon

100
90

Megint hiába fut neki az MSZP a gyűlöletbeszédnek

MTI|[origo]|2009. 03. 24., 15:47|Utolsó módosítás:2009. 03. 24., 16:09|

Valószínűleg nem kapja meg a szükséges kétharmados többséget az a két, a kormány által a parlament elé terjesztett javaslat, amely 200 fős parlamentet és egyfordulós listás választást vezetne be, illetve az alkotmányban rögzítené a gyűlöletbeszéd tilalmát. Utóbbit csak az MSZP támogatja, míg a kisebb parlamenttel egyetért a Fidesz, de ők vegyes választási rendszert akarnak.

Forrás: MTI

Visszafogott volt az érdeklődés

JÁTSSZ ONLINE!

Az alkotmány módosításával lépne fel a gyűlöletbeszéd ellen a kormány, az erről szóló javaslat vitája kedden kezdődött meg az Országgyűlésben. Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) államtitkára szerint az alkotmánymódosítás nem vezetne be új korlátozásokat a jogrendszerbe, csupán a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségeket emelné be az alaptörvénybe.

Az alkotmánymódosítási javaslat többek között rögzítené, hogy "az alapvető jogok gyakorlása során tilos a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási gyűlölet keltése". Az alkotmány a kormány szándékai szerint rögzítené azt is, hogy "a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási gyűlölet keltését, valamint a faji felsőbbrendűségre vagy a fajgyűlöletre alapozott eszmék terjesztését a büntető törvény akkor is szigorúan bünteti, ha az mások alapvető jogát vagy a köznyugalmat közvetlenül nem sérti vagy nem veszélyezteti".

Már a keddi parlamenti vitában egyértelművé vált, hogy az Országgyűlés nem fogja megszavazni ezt a kétharmados többséget igénylő alkotmánymódosítást, mert csak az MSZP támogatja a javaslatot. A vitában a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ képviselője is azon a véleményen volt, hogy indokolatlan az alkotmány módosítása, mert a jelenleg hatályos törvények is lehetővé teszik a gyűlöletbeszéddel szembeni fellépést.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök február 25-én jelentette be: alkotmánymódosítást javasol annak érdekében, hogy ne lehessen "következmények nélkül bujtogatni emberek, családok, társadalmi csoportok ellen". A kormányfő arra utalt, hogy a gyűlöletbeszéd szankcionálására tett korábbi kísérletek mind elbuktak az Alkotmánybíróságon, és a legutóbb elfogadott jogszabály is a testület elé került.

Ismét kisebb parlament

Az Országgyűlés kedden megkezdte a kormány kisebb parlamentre, illetve az egyfordulós, listás választási rendszerre vonatkozó javaslatának megtárgyalását. Avarkeszi Dezső szerint a kisebb parlament nem újdonság, ezt valamennyi parlamenti erő a zászlajára tűzte, és lassan húsz éve ezt kívánja a közvélemény is. Emellett számos szakvélemény szól arról, hogy hazánkban a lakosság számához képest aránytalanul sok a parlamenti képviselő.

A kabinet javaslata szerint a választók már 2010-ben egy 199 fős parlamentről dönthetnének. A létszám az államtitkár szerint azért ennyi, mert a páratlan szám csökkenti a patthelyzet kialakulásának esélyét. A javaslat alapján 176 országgyűlési képviselőt közvetlenül megyei és fővárosi listáról választanának, további 23 képviselő pedig az országos listáról a töredékszavazatok alapján kapna mandátumot. Továbbra is megmaradna az ötszázalékos bekerülési küszöb.

Valószínűleg ez a javaslat sem kapja meg a szükséges kétharmados többséget, miután a Fidesz nem támogatja a tisztán listás választás bevezetését. Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese szerint ők már javasolták a 200 fős parlamentet, de a kormánnyal ellentétben a vegyes választási rendszert támogatják. Répássy emlékeztetett arra, hogy a kormánykoalíció már 72-szer utasította a Fidesz kisebb parlamentre vonatkozó javaslatának napirendre vételét.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »