[origo] itthon

100
90

Jelezte területi igényeit az MSZP

[origo]|2009. 03. 26., 19:46|Utolsó módosítás:2009. 03. 27., 10:38|

Bár Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető hétfőn még a Fideszt korholta, amiért a hatalomra hajt, időközben az MSZP-nek is megjött az étvágya. Veres János pénzügyminiszter szerint természetes, ha az MSZP védi kormányzati pozícióit, Gyurcsány Ferenc kormányfő pedig blogjában írta, hogy őrizni kell a hatalmat. Egy MSZP-s képviselő az [origo]-nak azt mondta, érthető, hogy nem akarnak mindent feladni: jó káderek nem születnek pár nap alatt.

Forrás: MTI

Veres nem állna fel

JÁTSSZ ONLINE!

"Soha egy testület sem mondta azt, hogy szakértői kormány lesz" - jelentette ki az Inforádiónak Veres János pénzügyminiszter csütörtökön. Veres szerint nem szakértői, hanem a mainál szélesebb társadalmi támogatást maga mögött tudó, de az MSZP-hez kötődő kormányt kell alakítani.

"Nem tudok olyan helyzetet elképzelni, amelyben valakik naiv, vagy álnaiv módon azt képzelik, hogy majd jönnek az okos szakértők, a 188 szocialista meg majd nyomja a gombot. Aki ezt képzeli, az degradálja az MSZP-frakcióban ülő emberek képességeit, készségeit, politikai értékét" - mondta a pénzügyminiszter. Az MSZP meg fog jelenni az új kabinetben - jelentette ki -, hiszen egy esetleges új kormány az MSZP támogatásával tudja elfogadtatni javaslatait.

Veres már korábban is tett olyan nyilatkozatot, amiből az derült ki, nem látja okát, hogy az MSZP feladja minden kormányzati pozícióját. Az MTI-nek csütörtök reggel azt mondta, ha az új kormányfő felkéri, vállal szerepet az új kabinetben. Megjegyezte azt is, hogy az MSZP szervezeti, személyi és tartalmi garanciákat kér majd, vagyis azt szeretnék, hogy a kormányzati munkában valamilyen mértékben a párt által javasolt személyeket tartsa meg, bízza meg feladattal.

Utalt a párt kormányzati pozíciókhoz való ragaszkodására az MSZP frakcióvezetője, Lendvai Ildikó is. "Nyilván nem fogunk programot a leendő miniszterelnök háta mögött részletesen egyeztetni, ehhez az ő személye kell majd" - jelentette ki hétfőn. Szerinte nem kizárt, hogy lesznek az új kormányban szocialista miniszterek, de hozzátette, hogy személyi összetételében mindenképpen új kormány alakul.

Lendvai parlamenti nyilatkozata azért is érdekes, mert hétfőn reggel még árnyaltabban látta a helyzetet. Az eddiginél nagyobb társadalmi támogatottságot maga mögött tudó, nemzeti kormányra van szükség, nem előrehozott választásokra - mondta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában, majd hozzátette: a nemzeti kormányban ne pártkatonák, hanem szakemberek dolgozzanak, akiket eddigi életművük jogosít fel arra, hogy miniszterek legyenek az új kormányban.

"A frakciónak nyilván az tetszene, ha a vezető politikusok pozícióban maradnának, de úgy mondanám, hogy inkább a kormány sikersorrendje alapján" - magyarázta az [origo]-nak csütörtökön egy névtelenséget kérő MSZP-s frakciótag. Szerinte semmi ok nincs például Gráf József, Szekeres Imre vagy Kiss Péter leváltására, Veresnek is maradnia kellene, mert őt tartják a párt egyik legjobb végrehajtó emberének és az egyik fő csapatjátékosnak.

"Nem a székfogásról van szó, mikor a Veres ilyen feltételekről beszél, hanem több évtizedes tapasztalatról" - állította egy másik, a pártvezetés munkáját közelről figyelő, szintén csak név nélkül nyilatkozó MSZP-s képviselő. Szerinte még, ha négy nyelven beszélő, kiváló elméleti szakembereket hoznak is, hamar meggyűlne a bajuk olyan "politikai igazgatási tapasztalat" nélkül, mint amivel a kormánypárt vezető politikusai rendelkeznek.

Nem egységes a párt álláspontja arról, hogy miért kell megtartani a hatalmat. Veres, Lendvai és az [origo]-nak nyilatkozó képviselők verziói mellett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is előállt a sajátjával. Blogjában az előre hozott választásokkal szemben azzal érvel, hogy a Fidesznek nincs programja és ellenségnek tekinti a baloldalt. Gyurcsány úgy fogalmaz: "egy ilyen politikával szemben küzdeni kell, tisztességes, alkotmányos módon, de semmiképpen nem átengedni neki a hatalmat!"

Lendvai hétfőn a parlamentben még a Fideszt korholta, amiért a hatalomra hajt. A Fidesz eddig azt mondta: Gyurcsány Ferenc ragaszkodik a székéhez, csak a hatalmat akarja, de most kiderült, nem így van - mondta, majd hozzátette: "Önök mit mondanak? Lehet, hogy az derül ki, hogy önök azok, akik csak a hatalmat akarják?"

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »