[origo] itthon
"Ez kezdett paródiává válni" - elúszik a hajó az SZDSZ szerint
[origo]|2009. 03. 27., 16:23|Utolsó módosítás:2009. 03. 27., 16:42|A komolytalan kísérletezgetésnek akar véget vetni az SZDSZ Bokros Lajos miniszterelnöki jelölésével - állította az [origo]-nak egy szabad demokrata pártvezető. Bár az [origo]-nak nyilatkozó SZDSZ-es politikusok nem tekintik ultimátumnak Bokros jelölését, szavaikból az derült ki: nem nagyon bíznak már a tárgyalások a sikerében. A SZDSZ "valami fantasztikus" jelöltre vár.

Bokros Lajos nevét már az SZDSZ is bedobta
Ajánlat
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Fodor Gábor SZDSZ-elnök az MSZP-vel való pénteki egyeztetés után bejelentette: Bokros Lajost javasolják miniszterelnöknek. Ezt azzal indokolta, hogy a három, általuk alkalmasnak tartott jelölt közül ketten - Surányi György és Békesi László - nem vállalták a feladatot. Ezért azt ajánlják a szocialistáknak, hogy gondolják meg az egykori pénzügyminiszter jelölését.
Az elmúlt napokban azt láttuk, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök körültekintés nélkül, meggondolatlanul dobálózik a nevekkel, és olyan jelöltek bukkannak fel, akikkel még csak nem is egyeztetnek - indokolta az SZDSZ lépését a párt egyik névtelenséget kérő vezetője az [origo]-nak. Ezért úgy döntöttek, hogy megmutatják: "elég a rögtönzésből". "Azt látjuk, hogy nincs végiggondolt forgatókönyv, nincsenek megoldási javaslatok, ehelyett káros és komolytalan találgatás megy. Ezt nem lehet megcsinálni egy országgal" - jelentette ki.
Az SZDSZ-es politikus szerint nem lehet ultimátumnak tekinteni, hogy Bokrost javasolták, mert valójában a kormánypárt "állította falhoz" őket. Mára ugyanis három nevet ígértek a szocialisták, erre - a már korábban elutasított Glatz Ferenc és Vértes András mellett - csak egy új javaslatuk volt: Takács János, az Electrolux vezérigazgatója. "Nem látjuk, hogy elindult volna egy közbizalom-építő folyamat, ehelyett mindenki kérdezgeti, hogy ki Takács János" - jegyezte meg. Szerinte erre nem lehetett más a válasz, mint hogy "fejezzék be a kísérletezgetést".
A névtelenséget kérő SZDSZ-es vezető azt mondta: Bokros Lajost viszonyítási pontnak szánják, "ha tudnak jobb jelöltet, mondják meg". Hozzátette, ez elég reménytelennek tűnik, mert akkor már előálltak volna vele. A kongresszustól számítva két hét alatt ígért új kormányt Gyurcsány Ferenc, és máig még kormányfőt sem sikerült találni, így nem értik, hogyan dőlhetne el még a kormány tagjainak névsora, és a program is. "Mi egy megoldást kitettünk az asztalra, a labda most a szocialisták térfelén van" - mondta.
Korábban is szó volt Bokrosról
A bejelentést Horn Gábor SZDSZ-ügyvivő szerint sem ultimátumnak szánták, de az SZDSZ számára Bokros Lajos elutasítása esetén az előre hozott választás jöhet szóba. Horn az [origo]-nak azt állította, hogy a párt egységes Bokros Lajos támogatásában, Szent-Iványi István pedig azt mondta, az ügyvivői ülésen az SZDSZ-esek többsége támogatta a Bokrosra vonatkozó ötletet.
Szent-Iványi szerint sem ultimátumról van szó, inkább azt akarták jelezni, hogy a tárgyalásokat így nem akarják "tovább csinálni". "Ez kezdett paródiává válni" - tette hozzá. Az [origo] kérdésére azt mondta, ha valami "fantasztikus embert" javasolna az MSZP, nyilván nem dugnák be a fülüket, de a keresgélős időszak részükről lezárult.
A kérdésre, hogy eddig miért nem említették nyilvánosan Bokros nevét, Horn Gábor azt mondta, nem az ő dolguk volt a jelölés, hanem a szocialistáké. "Mi régóta mondjuk, hogy néhény név van, aki számunkra elfogadható" - mondta Horn. Pető Iván SZDSZ-es politikus szerint is bedobta már az SZDSZ korábbi egyeztetéseken Bokros nevét, az MSZP azonban nem fogadta jól az ötletet. "Evidencia, hogy ilyen összefüggésben szóba került a neve" - mondta Pető hozzátéve, hogy nyilvánosan az SZDSZ eddig csak olyan nevekről beszélt, akiket az MSZP javasolt.
Az SZDSZ pénteki lépése meglepő, ugyanis a párt nem támogatta nyilvánosan Bokros Lajost akkor, amikor március 9-én az MDF bejelentette: konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal Bokrost javasolják miniszterelnöknek. Fodor Gábor pártelnök akkor csak annyit mondott, nagyon tiszteli a volt pénzügyminisztert, arról azonban a párt akkor nem beszélt, hogy támogatná-e kormányfőségét. Horn Gábor szerint azért, mert "most átmeneti válságkezelő kormányról van szó", nem pedig az MDF által kitalált bizalmatlansági indítványról, vagyis számukra csak abban a formában nem felelt meg Bokros emlegetése.
Erodálódástól fél az SZDSZ
Minden nappal nő az esélye annak, hogy nem találjuk meg az embert, aki kell - mondta az [origo]-nak péntek reggel, még az újabb MSZP-SZDSZ tárgyalás előtt Szent-Iványi István, a szabad demokraták tárgyalódelegációjának tagja. Az SZDSZ-ben egyelőre nincs testületi állásfoglalás arról, mi történjen, ha péntek estére sem sikerül olyan közös jelöltet állítani, aki el is vállalná a megbízatást. Erről is pénteken fognak tárgyalni - közölte Szent-Iványi.
A politikus hozzátette: személyes véleménye - mellyel több párttársa egyetért - szerint egy újabb sikertelen jelölés után már nem lesz érdemes folytatni a tárgyalásokat, mivel "aki egy hét alatt nem kerül elő, az már nem fog előkerülni". "Erodálódhat az a pozitív várakozás, amely megelőzte az egyeztetéseket" - fogalmazott. Tovább csökkenti az esélyeket, hogy a korábbi visszautasítások az új jelöltekre is hatással lesznek - mondta.
Szerdára az MSZP és az SZDSZ talált egy mindkét párt számára elfogadható miniszterelnök-jelöltet, Surányi György korábbi jegybankelnököt, de csütörtökön Surányi bejelentette, hogy nem vállalja a jelöltséget. Csütörtökön Patai Mihály neve is felmerült lehetséges jelöltként, de néhány órával később kiderült: a kiszivárgott hírek találgatáson alapultak. Fodor Gábor SZDSZ-pártelnök álláspontja szerint a szabad demokraták betartották a maguk által kiszabott csütörtöki határidőt a jelölt megtalálására, és a párt sajnálattal vette tudomásul, hogy Surányi nem vállalta.
Fodor péntek reggel Egerben, az MR1 Kossuth Rádió országjáró rendezvényén azt mondta: nem borult fel minden terv azzal, hogy az MSZP három jelöltje közül egyik sem lett miniszterelnök. Szerinte újabb miniszterelnök-jelöltet kell keresni, és nem az előre hozott választások a megoldás. Ha ezt nem tudják elérni, akkor kell beszélni előre hozott választásokról, de az utolsó pillanatig keresni kell a lehetőséget egy esetleges jelöltről, mert ezt kívánja Magyarország érdeke - jelentette ki.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Lebénultak a magyar bankok
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Gyalogost gázolt a 3-as villamos
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?