[origo] itthon

100
90

Orbán kezdi lerakni kormányzása alapköveit

[origo]|2009. 03. 27., 12:37|Utolsó módosítás:2009. 03. 27., 13:17|

Kivizsgálják a jelenlegi vezetés alatt történt állítólagos jogsértéseket, és erős államot hoznak létre stratégiai vagyonnal - Orbán Viktor Fidesz-elnök egy pénteki könyvbemutatón már leendő kormányzásának fő irányairól beszélt. Az ellenzéki vezető azt mondta, a szocialisták válságkezelő mekkmestert keresnek, egyik elejtett megjegyzéséből pedig kiderült, hogy szerinte akár kétharmados győzelmet is arathat pártja.

Forrás: MTI

Orbán és Matolcsy

JÁTSSZ ONLINE!

Van még tartás ebben az országban - jelentette ki Orbán Viktor Fidesz-elnök pénteken egy rendezvényen, utalva arra, hogy több ismert közgazdász is jelezte, nem vállalnák el a miniszterelnökséget a jelenlegi szocialista kormányban. A felkérést csütörtökön visszautasító Surányi György korábbi jegybankelnökről azt mondta, hogy vannak ugyan nézeteltérései vele, de ő "mégiscsak egy komoly ember", és az országnak szüksége lesz rá. Orbán arról nem tett említést, hogy Surányi épp azzal indokolta a visszalépését: nem élvezi az összes parlamenti párt támogatását, hiszen a Fidesz nem állt mögé.

Orbán - aki szerint a szocialisták válságkezelő mekkmester szerepébe keresnek új színészt - egy Jövőkép című könyv bemutatóján beszélt Budapesten az ELTE könyvtárának dísztermében. A Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon alcímet viselő kötetet az ő felkérésére készítette egykori gazdasági minisztere, Matolcsy György, aki szerint a munkában 75 közgazdász és társadalomtudós vett részt. Matolcsy azt mondta, hogy Orbán egy évvel ezelőtt kérte fel őket arra, hogy tegyenek le az asztalra egy hasonló háttéranyagot, mint amire az 1998-ban kezdődő jobboldali kormányzás gazdaságpolitikája is épült.

A Fidesz-elnök beszéde lényegében egy rövid és vázlatos összefoglalója volt annak, hogy mit tennének kormányra kerülés esetén. Orbán nem is fogalmazott meg kétségeket a kormányváltást illetően, sőt, tett egy olyan megjegyzést is, hogy "kétharmad kopogtat", utalva arra, hogy a Fidesz akkora támogatottsággal rendelkezik, hogy egy választás esetén akár kétharmados többséget is szerezhetne a parlamentben.

Konkrét intézkedésekről nem beszélt, inkább csak irányokat vázolt fel. Matolcsyék könyvével összhangban kijelentette, hogy Magyarországnak új útra kell találnia. (A kötet bevezetőjében az szerepel, hogy sem a szabadversenyes angolszász modell, sem a Nyugat-Európára jellemző szociális piacgazdaság nem alkalmazható, valahol a kettő között kell megtalálni a megoldást.)

Orbán szerint erős államra van szükség, de ez nem jelenthet nagy apparátust. Hozzátette, hogy az államot egyrészt a választók támogatása, másrészt a saját vagyona teszi erőssé, tehát szerinte stratégiai állami vagyonra van szükség. Nem részletezte azonban, hogy ez esetleg jelenti-e bizonyos ágazatok újraállamosítását, ahogy arról sem mondott konkrétumokat, hogy a bürokrácia leépítését milyen eszközökkel - esetleg leépítésekkel - akarja végrehajtani.

Hangsúlyosan beszélt ugyanakkor az általa fontosnak tartott értékekről. Szerinte a gazdasági növekedéshez elsősorban arra van szükség, hogy "meg kell becsülni azokat az embereket, akik dolgoznak". Azt is mondta, hogy szakítani kell "a szabadság félreértelmezésével", és etnikai hovatartozástól függetlenül biztosítani kell a védelmet minden embernek. Jelezte azt is, hogy kormányra kerülésük esetén vizsgálni fogják a mostani vezetés tevékenységét. "Világossá kell tenni, hogy egy következő kormánynak ki kell vizsgálnia minden jogsértést" - fogalmazott Orbán, aki szerint a magyar gazdaságról közölt hivatalos számok sem igazak, ezért az új kormány feladata lesz az is, hogy tisztázza a képet.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Beliczay László Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »