[origo] itthon
Az SZDSZ is rábólintott Bajnai miniszterelnökségére
[origo]|2009. 03. 29., 9:10|Utolsó módosítás:2009. 03. 30., 10:45|Órákon át tartó egyeztetés után vasárnap éjszaka az SZDSZ vezetése és parlamenti frakciója is támogatásáról biztosította az MSZP által miniszterelnöknek javasolt Bajnai Gordon gazdasági minisztert. Ezzel a szocialistáknak várhatóan sikerül elérniük, hogy kormányon maradhassanak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nem lesznek előre hozott választások. Fodor Gábor SZDSZ-elnök szerint szakértői kormány alakul, döntően külső emberekkel. Bajnai várhatóan jelentős megszorításokat fog végrehajtani.

Bajnai távozóban az SZDSZ-székházból
Akik nemet mondtak
Ajánlat
KÉPGALÉRIA
JÁTSSZ ONLINE!
Az SZDSZ ügyvivői testülete és parlamenti frakciója is támogatásáról biztosította Bajnai Gordont, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét a vasárnap éjjel egy órakor véget ért tanácskozásukon. Az egyeztetés egyik névtelenséget kérő résztvevője az [origo]-nak elmondta, hogy az ügyvivői testület 7:5, a frakció pedig 13:4 arányban szavazott Bajnai mellett. Hozzátette, hogy a tanácskozáson nem vett részt két parlamenti képviselő: Eörsi Mátyás és Kuncze Gábor korábbi pártelnök. Az MTI szerint ők az előzetes információk alapján támogatják Bajnait.
Az SZDSZ tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón Fodor Gábor pártelnök közölte, döntésük azt jelenti, hogy az ügyvivő testület és a frakció is arra kéri az országos tanácsot: támogassa Bajnai Gordont abban, hogy kormányfő lehessen. Fodor azt mondta, Bajnait alkalmasnak találták, mivel tervei lényegében megfelelnek a Reformszövetség programjának, amelyet az SZDSZ támogatott korábban.
Fodor szerint olyan szakértői kormány jöhet létre, amilyet az SZDSZ már háromnegyed évvel ezelőtt is javasolt. Az SZDSZ konkrét nevekről egyelőre nem beszélt, csak annyiban állapodtak meg, hogy a kormánytagoknak a pártpolitikán kívülről kell jönniük - mondta a pártelnök, hozzátéve, hogy szerinte mivel Bajnai nem pártpolitikus, és nem tagja az MSZP-nek, így megfelel azoknak a feltételeknek, amelyeket a szabad demokraták szabtak a hamarosan távozó Gyurcsány Ferenc utódjának kiválasztásához.
Az SZDSZ ezzel a döntéssel egyben megakadályozta az ellenzék többi pártjának törekvését, hogy legyenek előre hozott választások. A felmérések szerint egy mostani választáson a jelentősen meggyengült szabad demokraták a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöböt sem érnék el, Fodor ugyanakkor nem ezzel indokolta döntésüket, hanem azzal, hogy az előre hozott választások több hónapos kiesést okoznának, márpedig szerinte az országnak cselekvőképes kormányra van szüksége a gazdasági válságban.
Az MSZP és az SZDSZ felsorakozásával Bajnainak elvileg megvan a többsége ahhoz, hogy kormányt alakíthasson, ahhoz azonban, hogy valóban miniszterelnök lehessen, még szüksége lesz további támogató döntésekre. Amikor Gyurcsány Ferenc jelenlegi kormányfő március 21-én bejelentette, hogy távozik hivatalából, a miniszterelnökváltásra azt a menetrendet vázolta fel, hogy előbb az MSZP kongresszusa választ egy jelöltet, akit aztán a parlamentben egy úgynevezett konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal a helyére ültetnek. Bajnainak tehát még legalább két szavazást túl kell élnie ahhoz, hogy hivatalba léphessen. (Részletek a menetrendről)
Fodor bejelenti a döntést
Az este folyamán több mint két órát töltött az SZDSZ székházában Bajnai Gordon gazdasági miniszter, aki már az MSZP-nek is jelezte, hogy a szabad demokraták támogatása nélkül nem hajlandó vállalni a tisztséget. A szocialisták kisebbségben kormányoznak, így az SZDSZ-re szüksége van programja parlamenti elfogadtatásához. A miniszter a székházból távozóban újságíróknak azt mondta, jelezte az SZDSZ-nek, szeretné, ha még ma éjszaka közölnék döntésüket. Az utcán néhányan azt kiabálták felé, hogy hazaáruló.
Bajnai azt követően autózott el a Gizella utcai székházba, hogy részt vett az MSZP parlamenti frakciójának este hatkor kezdődött ülésén. Még a frakciógyűlés vége előtt Kiss Péter kancelláriaminiszter közölte az újságírókkal, hogy a szocialisták megszavazták a Bajnai Gordon által ismertetett programot, és így a pártonkívüli gazdasági miniszter az MSZP hivatalos miniszterelnök-jelöltje.
Bajnai távozik az SZDSZ-székházból
Az ülés egyik résztvevője, Horváth Csaba képviselő az [origo]-nak elmondta, hogy Bajnai közölte, feltételekkel elvállalja a miniszterelnöki posztot. Horváth szerint az egyik feltétel, hogy támogassák a programját, a másik, hogy felsorakozzon mögötte az SZDSZ is, ami biztosítaná a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget. Egy névtelenséget kérő szocialista képviselő szerint Bajnai mintegy félórás beszédet mondott.

MSZP-s képviselők (Baráth Etele és Mécs Imre) érkeznek a vasárnapi frakcióülésre
Horváth közölte, hogy a frakció elvi támogatásáról biztosította Bajnait, aki ismertette programját is, a képviselő azonban ennek részleteiről nem kívánt beszélni. Horváth Csaba később az MTI-nek azt mondta a program nagyságrendjére vonatkozó találgatásokra, hogy 300 és 500 milliárd forint között van. Ez vélhetően a végrehajtandó állami kiadáscsökkentésre, vagyis megszorításra vonatkozik. Az MTI szerint Bajnai Gordon arról beszélt a képviselőknek, hogy a hazaszeret volt a fő oka annak, hogy elvállalta a felkérést, és közölte azt is, hogy válságkezelésre, egy válságkezelő kormányra van szükség és ilyen kabinetet is akar létrehozni.
Az ülés egyik névtelenséget kérő résztvevője a Bajnai által meghirdetett programról azt mondta, "óriási megszorításokat tartalmaz", a szociális ellátásban és a nyugdíjrendszerben is. "Ez a program teljesen leamortizál bennünket" - tette hozzá a szocialista pártra célozva a képviselő. Tudósítónk fültanúja volt annak is, amint a frakcióülés után Vitányi Iván képviselő hevesen gesztikulálva azt mondta a vele együtt távozó Gál Zoltánnak: "voltaképpen a 13. havi nyugdíj eltörléséről van szó".
Gyurcsány nem volt ott
Egy névtelenséget kérő képviselő az [origo]-nak azt mondta, Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök és pártelnök nem volt jelen. A frakcióülésen a különböző résztvevői becslések szerint 120-130 képviselő vett részt a 189 fős képviselőcsoportból. Horváth Csaba azt mondta, hogy "kvázi egyhangú" szavazással állt a gazdasági miniszter mögé. Kérdésünkre a képviselő hozzátette, ez azt jelenti, hogy csak néhány tartózkodó szavazás volt. Az ülés egy névtelenséget kérő résztvevője viszont közölte, hogy volt egy nem szavazat is, de azt nem tudta megmondani, hogy melyik képviselő tiltakozott.
Érkeznek a politikus az SZDSZ-székházba az esti tanácskozásra
A szabad demokraták vasárnap napközben is tartottak egy közel öt órás tanácskozást, amely - több résztvevő állítása szerint - azért végződött eredménytelenül, mert hivatalos megkeresés nem érkezett az MSZP részéről, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek, vagyis érdemben nem tudtak miről tárgyalni. "Nem született semmilyen döntés, csak helyzetértékelés volt a lehetőségekről" - mondta [origo]-nak a délutáni tanácskozás után az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke, Szent-Iványi István. "Szeretnénk tisztán látni" - közölte a politikus, aki szerint az MSZP részéről semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak esetleges új miniszterelnök-jelöltről.
Bőhm András parlamenti képviselő a székházból távozóban annyit mondott tudósítónknak, hogy nem is volt szó kormányfőjelöltekről, helyette egyszerűen csak végig vették a lehetőségeket: támogassák-e a kormányt vagy pedig elősegítsék az előre hozott választásokat. Az SZDSZ további lépései attól függnek, hogy mivel fog előállni a nyilvánosság előtt az MSZP - mondta az [origo]-nak a délutáni tanácskozása után az ülés egyik résztvevője.
A székházból távozóban rövid nyilatkozatot adott Fodor Gábor pártelnök, de ő sem mondott részleteket. Közölte, hogy áttekintették a kialakult helyzetet, beleértve az MSZP-n belül történteket. Meglehetősen homályosan fogalmazva hozzátette, az a cél, hogy megoldást találjanak a helyzetre, de van egy végső pont, amelyen túl ők sem akarnak tovább menni. Azt nem konkretizálta, hogy mit ért végső pont alatt, és újságírói kérdésekre sem válaszolt.
Szombaton derült ki Bajnai jelöltsége
Szombaton szivárgott ki, hogy az MSZP úgy döntött, Bajnai Gordon gazdasági minisztert javasolja kormányfőnek, a kisebbségben kormányzó párt azonban ezt csak akkor tudja elfogadtatni, ha sikerül hozzá parlamenti többséget szervezni. A korábbi koalíciós partner SZDSZ-nek ezért kulcsszerep juthat, a párt azonban pénteken jelezte, hogy három embert tartott elképzelhetőnek a miniszterelnöki posztra: Békesi László és Bokros Lajos korábbi pénzügyminisztereket és Surányi György volt jegybankelnököt. A héten kiderült, hogy egyikük sem vállalja.
Hétfőn a parlamentben Fodor Gábor SZDSZ-elnök azt mondta, hogy az SZDSZ csak akkor áll az előre hozott választások mellé, ha nem sikerül miniszterelnököt találni abban a kéthetes időszakban, amíg Gyurcsány Ferenc még a posztján van. A hét vége felé azonban szabad demokrata politikusok már egyre elkeseredettebben nyilatkoztak a kormányfőkeresésről, és akadt, aki jelezte, ennél már az utóbbi években jelentősen meggyengült párt számára kockázatos előre hozott választás is jobb lehetőség.
Vasárnap napközben Bajnai rejtőzködött a nyilvánosságtól. Hívtuk reggel, de telefonja át volt irányítva személyi titkárához, aki közölte, hogy a miniszter nem vesz fel ismeretlen számokat, de egyébként ő maga sem tudja elérni őt. A titkár arról sem tudott felvilágosítást adni, hogy vasárnap mi a programja Bajnainak. Próbáltuk elérni a gazdasági minisztérium sajtófőnökét is, de a telefonja ki volt kapcsolva. Az MTI később közölte, hogy Bajnai a sajtósa útján jelezte, egyelőre nem akar nyilatkozni.
Bajnai, a külső ember
Bajnai nem tagja az MSZP-nek, kormányzati szerepet 2006-ban, a második Gyurcsány-kormányban vállalt először, korábban topmenedszer volt többek között a Wallis cégcsoportnál. Esetleges miniszterelnöksége időről időre felmerült a sajtóban az utóbbi években, de ő ezeket a felvetéseket mindig elhárította. 2008 szeptemberében a Délmagyarország című szegedi lapnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy vállalná-e a kormányfői posztot, azt válaszolta: "Nincsenek ilyen ambícióim. A demokráciákban négyévente döntenek az ország vezetéséről."
Bajnai és Gyurcsány még a nyolcvanas években ismerkedett össze, viszonyuk azóta is baráti. Bajnai is beszélt arról korábbi interjúkban, hogy már 2006 előtt is kapott felkéréseket Gyurcsánytól különböző tisztségekre, de azokra nemet mondott. Egyik ismerőse azonban még 2006-ban azt mondta az [origo]-nak, hogy az üzletember 2006 előtt is segítette tanácsaival Gyurcsányt.
Három évvel ezelőtt megjelent portrénkból kiderült az is, hogy Bajnai a rendszerváltás idején jó viszonyt ápolt több fideszes politikussal, Kósa Lajossal, Sasvári Szilárddal, Deutsch Tamással is. A Fidesz egyik háttérembere, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere, Stumpf István pedig még a Századvég Politikai Iskolába is meghívta Bajnait oktatónak. Közeli viszonyukra jellemző, hogy Stumpf még Bajnai legénybúcsúján is ott volt.
[origo] címlapon»
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Egyszer meg kell fagyni
- Elkapkodták a magyar állampapírokat
- Készíttesse el az adóhatósággal az adóbevallását!
- Senki sem önként csinálta ezt végig
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.