[origo] itthon
Nekiment Bajnainak a Fidesz a parlamentben
[origo]|2009. 03. 30., 13:51|Utolsó módosítás:2009. 03. 30., 16:15|"Meg fogjuk védeni az új miniszterelnököt!" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc távozó kormányfő az Országgyűlés hétfői ülésén, miután Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető élesen bírálta a kormányfőváltás folyamatát és Bajnai Gordon kormányfőjelöltet. A Fidesz elnöksége délután közölte: nem fognak tárgyalni a formálódó új kormánnyal, melyet illegitimnek neveztek. Fodor Gábor SZDSZ-elnök szerint pártjának komoly dilemma volt Bajnai jelölése, de végül úgy döntöttek, cselekvőképes kormány kell.
"Tíz nappal ezelőtt Gyurcsány Ferenc izgalmas népi társasjátékba kezdett: Ki a te kedvenc miniszterelnök-jelölted?" - élcelődött a miniszterelnök távozási szándékának bejelentése után kialakult helyzeten Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn, az Országgyűlés ülésén, majd hosszan sorolta az összes nevet, amely az elmúlt napokban lehetséges kormányfőjelöltként felmerült a sajtóban.
Navracsics szerint mára kiderült, hogy felesleges volt olyan sokáig keresni, hiszen Bajnai Gordon végig ott volt a közelben. A frakcióvezető azt mondta, a gazdasági miniszter személyében az MSZP és az SZDSZ olyan jelöltet talált, aki 2008 szeptemberében, nem sokkal a válság kirobbanása előtt még azt mondta, sikerült egyensúlyba hozni a gazdaságot, és az ország elindult a növekedés útján.
A frakcióvezető szerint a szocialisták és a szabad demokraták egyetlen célja, hogy ne legyenek előre hozott választások. Ez az MSZP-től nem meglepő - mondta Navracsics -, de ha 20 évvel ezelőtt, az Ellenzéki Kerekasztal alakulásánál valaki azt mondta volna az SZDSZ tagjainak, hogy lesz olyan idő, amikor mindent megtesznek a szabad választások ellen, nem hitték volna el.
Hétfő délután a Fidesz elnöksége közleményt adott ki, melyben kijelentették: a Fidesz "a most formálódó illegitim kormánnyal és a mögötte álló MSZP-SZDSZ új koalícióval nem bocsátkozik tárgyalásba", és továbbra is kitartanak az előre hozott választások követelése mellett. A közlemény szerint a kormány átalakítása újabb kudarc Magyarország számára, az ország "továbbra is ugyanannak az üzleti csoportnak a foglya marad", és Bajnai kinevezésével csak annyi történik, hogy "az egyik üzletembert másik üzletember követi a miniszterelnöki székben".
A Fidesz közleménye emlékeztet rá, hogy Bajnai nem megválasztással válna miniszterelnökké, a programját pedig "gigantikus megszorító csomagnak" nevezi az ellenzéki párt elnöksége.
"Meg fogjuk védeni!"
"A magyar Országgyűlésnek egy tisztességes demokratát, egy rendes szociáldemokratát ajánlunk miniszterelnöknek" - reagált Navracsics felszólalására Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök. A kormányfő szerint Bajnai "soha egy pillanatot nem lamentált azon, hogy politikai ellenfelei elpusztítandók-e vagy sem", aki szociáldemokrataként is képes együttműködni liberálisokkal és konzervatívokkal.
"Meg fogjuk védeni az új miniszterelnököt!" - jelentette ki Gyurcsány, aki szerint az ellenzék kizárólag arra használja befolyását, hogy megfélemlítse vagy félrevezesse a választókat. Gyurcsány azt mondta, pártja küzdeni fog azért, hogy "az a Magyarország, amelyet egyik-másik ellenzéki politikus képvisel", ne kapjon többséget. Ha pedig ehhez az kell, akkor átalakítják a kormányt - mondta a távozó miniszterelnök.
Komoly dilemma volt
"Valóban kaotikus hetet hagytunk magunk mögött" - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke, aki szerint nagyon komoly dilemma volt számukra, hogy támogassák-e Bajnait. Fodor szerint "őszintén és tisztelettel lehet érvelni" az előre hozott választások mellett és ellen is, de végül az az érvelés győzött, hogy Magyarországnak nem szabad hónapokon keresztül cselekvőképes kormány nélkül vergődnie.
Bajnai programja reformprogram, amely alapvetően a Reformszövetség programjára épül - mondta Fodor. A pártelnök arra emlékeztetett, hogy a szabad demokraták már hónapokkal ezelőtt a szakértői kormány mellett érveltek, ami szerintük képes lehet a válság kezelésére és leküzdésére. "Most jött el az a pont, amikor ez megvalósítható" - mondta Fodor, aki megismételte, hogy az SZDSZ nem kíván koalíciót kötni, ezért nem delegál minisztereket és államtitkárokat az új kormányba.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Gyalogost gázolt a 3-as villamos
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?