Más helyett szavazott egy MSZP-s képviselő

Vágólapra másolva!
A fideszes Répássy Róbert szerint hétfőn a parlamentben az MSZP-s Schiffer János képviselő a szintén szocialista Puch László helyett szavazott, ezért felszólította, hogy mondjon le. Schiffer szerint ő csak segített Puchnak, aki jelen volt, de nem ért vissza időben a szavazásra. Az elmúlt években több hasonló eset is történt, de csak egy végződött lemondással.
Vágólapra másolva!

Más helyett szavazott hétfőn egy MSZP-s országgyálési képvielő - állítja Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Répássy elmondása szerint hétfőn 14.21 perckor az általa elmondott interpellációt követő szavazáson az MSZP-s Schiffer János a szintén szocialista Puch László gazdasági államtitkár helyett nyomta meg a gombot.

A frakcióvezető-helyettes ezért lemondásra szólította fel Schiffert. Szerinte a parlamenti szokások és a parlamenti etika íratlan szabályai szerint a más helyett szavazó képviselőnek azonnal távoznia kell, ahogyan erre korábban is volt példa.

A parlament saját televíziós felvételei szerint Schiffer valóban Puch László helyett szavazott, mert az államtitkár a padsor szélén állva nem érte el a szavazógombot. A felvételen látszik, hogy Puch éppen akkor siet a helyére, amikor az elnöklő Mandur László felszólítja a képviselőket, hogy szavazzanak. Mivel nem ért oda időben, Schiffer átnyúlt az asztalon és megnyomta a gombot.

Schiffer az MTI-nek azt mondta, csak segített Puch Lászlónak. A szocialista politikus szerint Puch jelen volt a szavazásánál, és egyértelműen kinyilvánította azt a szándékát, hogy igennel kíván voksolni, ezért nem veszi magára a Fidesz felszólítását, és nem mond le.

Volt már ilyen

2007 őszén a fideszes Kispál Ferenc lemondott mandátumáról, miután fényképek jelentek meg arról, hogy több alkalommal is képviselőtársa, Nagy Sándor helyett szavazott. Kispál akkor azzal indokolta lemondását, hogy olyan hibát követett el, "amely összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással".

2003-ban az MSZP-s Toller László helyett szavazott a szintén szocialista Tompa Sándor. Toller később azt nyilatkozta, ő kérte meg párttársát, hogy voksoljon helyette, mert ő távolabb állt a szavazáskor. "Olyan, mintha én nyomtam volna, azt a gombot nyomta, amit kértem" - mondta akkor Toller.

2002 őszén a szintén fideszes Harrach Péter nyomta meg egy szavazáson Orbán Viktor Fidesz-elnök szavazógombját, amit utóbb úgy magyarázott: csak véletlenül tenyerelt rá.