Szonda: A többség előre hozott választást akar

2009.03.30. 0:58

Legyenek előre hozott választások - így válaszolt a megkérdezettek 52 százaléka a Szonda Ipsos által készített felmérésben arra a kérdésre, hogy mi lenne jobb az ország számára. Ennél is nagyobb többség véli úgy, hogy utcai tüntetéseken fogják követelni az előre hozott választásokat, ha a következő pár napban sem oldódik meg a kormányfőcsere. 

Az MTV A szólás szabadsága című műsorának megrendelésére készített, ötszáz ember telefonos megkeresésén alapuló közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka az előre hozott választásokat tartaná az ország számára a legjobb megoldásnak.

36 százalék véli úgy, hogy az lenne a jobb az ország számára, ha a jelenlegi parlament új kormányfőt választana. Arra a kérdésre, hogy az ország jelenlegi helyzetében találnak-e olyan jelöltet, aki alkalmas és vállalja is a miniszterelnök-jelöltséget, a válaszadók 37 százaléka igennel, míg 43 százaléka nemmel válaszolt.

A megkérdezettek 49 százaléka vélekedett úgy, hogy egy esetleges előre hozott választás az ország érdekét szolgálja, mert Magyarországnak négy évre választott kormányra van szüksége, míg a válaszadók 43 százaléka úgy véli, hogy egy mostani választás a Fidesz érdeke lenne, mivel a párt a mostani helyzetben biztosan jelentős többséggel nyerne. Csak a válaszadók 2 százaléka gondolja azt, hogy a jelenleg kormányzó MSZP-nek, mert egy hete nem tud elfogadható személyt jelölni.

A többség, 64 százalék tartja valószínűnek azt, hogy utcai tüntetéseken fogják követelni az előre hozott választásokat, ha a következő napokban sem tudnak a pártok megegyezni a jelölt személyéről. 26 százalék ezzel ellenkező véleményt fogalmazott meg.

A felmérésben a megkérdezettek 76 százaléka valószínűsíti azt, ha az új kormány népszerűtlen intézkedéseket hoz, akkor utcai tüntetések lesznek, míg 16 százalék ellenkező véleményen volt. A válaszadók 48 százaléka gondolja úgy, hogy előrehozott választások lesznek, 42 százalék pedig úgy véli, a jelenlegi parlament választ új kormányfőt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK