[origo] itthon
Bokros: Nem valósulhatott meg a programom
Wirth Zsuzsanna|2009. 03. 31., 18:06|Utolsó módosítás:2009. 04. 15., 9:48|Kiakadt az SZDSZ, amikor Bokros Lajos szombaton kijelentette, nem vállalja a miniszterelnökséget. Kóka János szerint ez "furcsa színeváltozás", hiszen előtte maga Bokros hatalmazta fel őket, hogy hivatalosan is tárgyaljanak róla az MSZP-vel. Magyar Bálint különösen élesen bírálta Bokrost, aki viszont az [origo]-nak azt mondta: miután egyes szocialisták "neutronbombának" és szívtelennek nevezték, nem látott esélyt programja támogatására.

Bokros Lajosról pénteken derült ki, hogy mégsem akar miniszterelnök lenni
Bajnai jó választás Bokros szerint
Ajánlat
Itt mindent megtalál a kormányválságról!Az [origo] címkeoldala
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Szombat óta több SZDSZ-es politikus is bírálta Bokros Lajos korábbi pénzügyminisztert, az MDF EP-listavezetőjét. Bokros korábban többször is beszélt arról, hogy programja elfogadása esetén vállalná egy válságkezelő kormány vezetését, múlt szombaton mégis bejelentette, nem vállalja a kormányfőjelöltséget, amelyre az SZDSZ pénteken javasolta.
Bokros szombaton - egy MDF-es rendezvényen - kijelentette: "Olyan körülmények között, amikor ilyen távolság van, nemcsak a programban, hanem láthatóan értékrendben is, akkor szóba sem kerül annak a megfontolása sem, hogy én ezt az ajánlatot elfogadjam [...] Sértő még a gondolata is annak, hogy a hírnevemet, hitelességemet odaadjam egy olyan programhoz, amelynek a sikerében nem bízom" - mondta hozzátéve, hogy az MSZP mereven elzárkózik az ő programjának elfogadásától.
Az SZDSZ politikusait meglepte a bejelentés, többen állítják, hogy Bokros felhatalmazása alapján tárgyaltak róla az MSZP-vel. Egybehangzóan állította ezt többek között Magyar Bálint, Gulyás József és Kóka János frakcióvezető is. "Minden egyes tárgyaláson felvetettük a nevét, később pedig felhatalmazott, hogy hivatalossá tegyük a támogatását" - mondta az [origo]-nak Kóka János. Utóbb Bokros nem jelezte az SZDSZ-nek, hogy megváltoztatta a véleményét, mondta Kóka, aki hozzátette, "furcsállottam a színeváltozását".
Ennél is élesebben fogalmazott szombaton, az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásának 20. évfordulóján rendezett ünnepségen Magyar Bálint: szerinte Bokrosnak "történelmi felelősséget" kellett volna vállalnia, ehelyett "visszamegy anélkül, hogy kivárná egy tárgyalás végét, amely arról szól, hogy esetleg Magyarország miniszterelnöke lehetne, amire bejelentkezett". "Ehelyett egy párt listavezetését vállalja" - mondta Magyar, aki szerint az MDF "totális felelőtlenségről tanúbizonyságot téve játszik kisstílű játékokat". Bokros Magyar szerint tisztában volt azzal, hogy az MSZP-SZDSZ tárgyalások során nem hivatalosan folyamatosan felmerült a neve, "majd most kivonul ebből, és megpróbálja elegáns szövegekkel visszautasítani, hogy mit nem vállal ebben a helyzetben".
A kormányzati szerepről mondtak le
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerint Bokros Lajos "nem lesz hatalmi játszmák játékszere". A politikus nem akart Bokros nevében nyilatkozni, de utalt arra, hogy többek között Veres János pénzügyminiszter csütörtöki nyilatkozatával voltak problémák. Szerinte ebből "elég világos volt", hogy a szocialisták követelményeket akarnak támasztani az új kormányfővel szemben: Veres szerint az új miniszterelnöktől az MSZP szervezeti, személyi és tartalmi garanciákat kér majd. "Bokros Lajos számára ez elfogadhatatlan" - mondta Herényi.
A kérdésre, hogy Bokros döntésének megváltoztatásában az MDF-nek mekkora szerepe volt, Herényi azt mondta, az EP-listavezető korábbi pénzügyminiszter "szuverén ember", és azokban a napokban "nem is volt Magyarországon". Az [origo] felvetésére, hogy ez a döntés nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Bokros a továbbiakban nem vállalhat kormányzati szerepet, a frakcióvezető annyit mondott: "ebben a ciklusban biztosan nem".
Bokros: Nem valósulhatott meg a programom
Bokros Lajos az [origo] megkeresésére visszautasította a támadásokat. Nem változtattam meg az álláspontomat - jelentette ki. Szerinte ő semmiben nem más, mint a többi 18 ember, akiknek a neve felmerült lehetséges miniszterelnök-jelöltként: mindannyiuknak voltak feltételeik. Surányi György például azt mondta, hogy akkor vállalja, ha a Fidesz is támogatja - mondta Bokros, aki kezdettől programjának elfogadásához kötötte, hogy vállalná-e a kormányfőséget. "Nem valósulhatott meg a programom" - mondta az [origo]-nak.
Az MSZP prominens politikusai "anélkül, hogy elolvasták volna a programomat", "sértő megjegyzéseket tettek rám, neutronbombának, szívtelen embernek neveztek". "Ezek után hogy képzeltem volna, hogy az MSZP támogatja majd a programomat?" - kérdezte Bokros. A helyzet szerinte világos volt, nem volt szükség rá, hogy az MDF-fel egyeztessen. (Neutronbombának Karsai József szocialista képviselő nevezte Bokrost, akinek jelölését korábban gyakorlatilag kizárta többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Lendvai Ildikó frakcióvezető is, és több MSZP-s politikus, köztük Mesterházy Attila is bírálta a volt pénzügyminisztert vagy programját.)
Bokros még március 21-én, közvetlenül Gyurcsány Ferenc távozási szándékának bejelentése után azt mondta, vállalná egy válságkormány vezetését. Másnap viszont leszögezte, a kialakult helyzetben a fő kérdés, hogy kinek és milyen programja van a válság kezelésére. Úgy fogalmazott, nem kíván részt venni "az MSZP hatalmi játékában", és bármely más párttal csak abban az esetben hajlandó az MDF és ő együttműködni, ha a programjuk a nemzet érdekében nem tartalmaz semmilyen, az állampolgárokat megtévesztő vagy a válságot elmélyítő elemet. A válságkezelő program fontosságát hangsúlyozta a HVG-nek adott múlt heti interjújában is.
[origo] címlapon»
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Elhunyt Whitney Houston
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Még hetekig nem derül ki, mitől halt meg Whitney Houston
- Ladával szakadt egy befagyott tóba négy orosz lékhorgász
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.