[origo] itthon
Műbalhénak ígérkezik a szivárogtató MSZP-s utáni kutatás
[origo]|2009. 04. 01., 13:40|Utolsó módosítás:2009. 04. 01., 14:31|Mivel információk szivárogtak ki az MSZP szombati elnökségi üléséről, ezért a párt vezetés bekérette a résztvevők híváslistáját. Bárándy Gergely elnökségi tag szerint valószínűleg annak is utánanéznek, hogy a kiszivárogtató kivel állt kapcsolatban. A párt szóvivője szerint viszont szó sincs ellenőrzésről.

Érkeznek az elnökségi tagok
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Az MSZP elnökségének tagjai szombaton írásos felhatalmazást adtak arra, hogy ellenőrizzék telefonforgalmukat - mondta az MTI-nek kedden Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke. Burány az Index információját erősítette meg, amely arról írt, hogy a szombati elnökségi ülés után bekérték a tanácskozáson részt vevő politikusok híváslistáit.
Az MSZP elnöksége szombaton reggeltől késő délutánig a párt budapesti székházában egyeztetett a miniszterelnök-jelölésről. Gyurcsány Ferenc az ülés után jelentette be, hogy a miniszterelnöki poszt mellett a pártelnökségről is lemond. A zárt ülésről folyamatosan kerültek ki információk, a párt vezetői ezután vetették fel a híváslisták ellenőrzését.
Bárándy Gergely, az MSZP elnökségi tagja, aki részt vett a szombati ülésen, az [origo]-nak azt mondta: nem emlékszik rá, hogy ki vetette fel az ellenőrzést, azt azonban minden elnökségi tag támogatta. Bárándy nem tudta megmondani, hogy a hívásokat ki és hogyan ellenőrzi majd, "Feltételezem azt is megnézik, hogy ha valaki használta a telefonját az ülés alatt, akkor kinek juttattatott ki információt" - fogalmazott Bárándy, aki szerint az a lényeg, hogy mindez az adatvédelmi szabályok betartásával történjen.
Erkölcsi következményei kell, hogy legyenek, ha kiderül valakiről, hogy szivárogtatott - mondta Bárándy. Arra a kérdésre, hogy ez mit jelent, a politikus azt felelte, például a következő tisztújításon lehet majd mindennek következménye. Azt azonban Bárándy nem tartotta elképzelhetőnek, hogy megtiltanák a mobiltelefon bevitelét a következő elnökségi ülésekre.
Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint viszont szó sincs semmilyen ellenőrzésről, a híváslisták között nem fog kutakodni senki. Nyakó az [origo]-nak azt mondta: a résztvevők a következő elnökségi ülésen bemutathatják egymásnak a szolgáltatótól kapott kimutatást, hogy az érintett időpontban telefonáltak-e, illetve küldtek-e sms-t. Ez azonban önkéntes, senki számára nem kötelező - mondta a politikus.
[origo] címlapon»
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Elhunyt Whitney Houston
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
- Még hetekig nem derül ki, mitől halt meg Whitney Houston
- Senki sem önként csinálta ezt végig
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.