Elítélték a gyereküket halálra éheztető piricsei szülőket

Vágólapra másolva!
13 és 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta a bíróság keddi, nem jogerős ítéletében azt a piricsei párt, akik halálra éheztették egyéves gyereküket. A szülők a vádirat szerint cigarettára és alkoholra költötték a velük élő hat gyerek után kapott jövedelmüket.
Vágólapra másolva!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság kedden börtönbüntetésre ítélte a gyerekük halálra éheztetésével vádolt piricsei szülőket. A vádlottakat a bíróság emberölésben, és kiskorú hatrendbeli veszélyeztetésében találta bűnösnek. A féfit 15, az asszonyt 13 év fegyházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a vádlottak ügyvédjei enyhítésért fellebbeztek.

A vádirat szerint a szülők közös lakásukban hosszabb időn keresztül éheztették egyik, 2006. október 7-én született gyereküket, aki 2007. november 5-én meghalt. A vádiratban az állt, hogy a szülők egyedüli rendszeres jövedelme a velük élő hat gyerek után járó juttatás volt, amelyet italra és cigarettára költöttek. A gyerekek élelmezéséről és ruházatáról nem gondoskodtak megfelelően, iskolába, óvodába sem járattak őket rendszeresen a vádirat szerint. A férfi ellen azt is felhozták a vádiratban, hogy többször megverte a gyerekeket és élettársát is.