Politikai indítékot sejt a robbantással fenyegetett képviselő

Vágólapra másolva!
Ecsődi László MSZP-s országgyűlési képviselő szerint politikai háttere lehet az ellene tervezett robbantásnak. A rendőrség szerdán vett őrizetbe négy férfit, akiknél robbanóanyagokat és lőfegyvereket találtak, és az ügyészség szerint egyikük Ecsődi adonyi házát akarta felrobbantani. A politikus azt mondta, nem tud róla, hogy haragosai lennének. Elvetemült cselekményre készültek - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken az Info Rádiónak. Szerinte megjelent a belföldi eredetű, politikai motivációjú terrorizmus Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Politikai háttere van a házam ellen tervezett robbantásos merényletnek - mondta pénteken az MTI-nek Ecsődi László szocialista képviselő, akinek adonyi ingatlanát akarta felrobbantani a szerdán elfogott négy gyanúsított egyike. "A tervezett robbantásnak szerintem politikai háttere, indítéka van, más okát nem látom. Nem tudok ugyanis róla, hogy lennének haragosaim, s nincsenek üzleti vállalkozásaim sem, amelyek mások érdekeit sérthetnék" - mondta.

A képviselő - aki nyugtatónak szánt szőlőkötözési munkából tért haza kora délután - szerint a merénylettel vagy a képviselőségről való lemondásra akarták rábírni, vagy meg akarták félemlíteni az országgyűlési szavazás előtt. "Ez a ház eddigi életünk munkájának az eredménye, s rengeteg gürcölés van benne." Különösen fájó szerinte, hogy szerda este náluk aludt volna három unokájuk közül kettő, de a merénylet hírére ezt elhalasztották. "Nem tudom, hogyan magyarázzam meg nekik, miért nem alhatnak nálunk" - mondta.

A nyomozó főügyészség szerint a robbantás kitervelésével gyanúsított férfi volt az, aki 2007 decemberében rálőtt Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint több politikus ellen is merényletet terveztek annak a csoportnak a tagjai, akiket szerda éjjel fogtak el a nyomozók. Erről pénteken az InfoRádiónak beszélt.

"Nagyon durva, ha úgy tetszik, elvetemült cselekményekre készültek" - mondta Draskovics Tibor és hozzátette, hogy immár kézzelfoghatóan, fenyegetően megjelent a belföldi eredetű, politikai motivációjú terrorizmus Magyarországon.

Mint mondta, a rendőrség hosszú munkával felderített egy olyan "terrorista sejtet", amelynek tagjai tudatosan, robbantásos és más súlyos bűncselekmények elkövetésére, merényletsorozatra készültek. Ennél enyhébb, de hasonló bűncselekményeket már elkövettek, bizonyos politikai célok szolgálatában.

Arra a kérdésre, hogy a csoport tagjainak valóban volt-e egy listája, amelyen több politikus is szerepelt, úgy válaszolt: "minden jel arra mutat, hogy merényletsorozatot készültek végrehajtani".


Az adonyiak felháborodással fogadták a hírt, szerda este - körülbelül ötvenen - fáklyás szimpátiatüntetést tartottak a képviselő háza előtt. Az utcában és a környéken szerdától a szokottnál gyakrabban járőröznek a polgárőrök és a rendőrök is.

Ronyecz Péter, a város független polgármestere szerint is politikai indítéka lehetett a gyanúsítottnak, Ecsődi Lászlót és családtagjait ugyanis tisztességes, jó embernek ismerik az adonyiak. "Nagyon nagy a felelősségük azoknak, akik az erőszak szellemét kiengedték a palackból, s most nem tudják visszaszorítani. Pedig az országnak most nem erőszakra van szüksége" - mondta.