Megígért mindent és az ellenkezőjét is - Gyurcsány Ferenc fordulatai

Vágólapra másolva!
Először új reformkort hirdetett, majd bársonyos reformokra váltott, de semmilyen nagyobb átalakítást nem tudott végrehajtani. A beígért adócsökkentésből adóemelés lett, és három évvel ezelőtt még arra is letette a nagyesküt, hogy nem lesz több megszorítás. Öt év kormányzás után távozik a miniszterelnöki székből Gyurcsány Ferenc, aki minden fontosabb ígéretét megváltoztatta legalább egyszer.
Vágólapra másolva!

- Tudja, miért nem használom mindig a reform szót? Tudja, miért nem?
- Miért nem?
- Hát azért, mert az emberek időnként annyira utálják a reform szavát már, hogy csak na!

Így fakadt ki egyik utolsó miniszterelnöki interjújában, február közepén Gyurcsány Ferenc az MTV Az este című műsorában, ehhez képest a beszélgetés során még 28 alkalommal mondta ki azt, hogy reform. Azt a szót, amely talán leginkább összenőtt vele az utóbbi öt évben. Úton-útfélen reformot ígért és hirdetett, de kormányzása alatt gyakorlatilag egyetlen nagyobb átalakítást sem tudott végrehajtani.

Ez az, ami talán leginkább jellemezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségét. Színpadias stílusban meghirdetett valamilyen programot, amelyet aztán később vagy visszavont, vagy jelentősen módosított, legyen szó nagy társadalmi rendszerek - például egészségügy - átalakításáról, adóreformról vagy éppen a költségvetés rendbetételéről. Ezeket a legemlékezetesebb fordulatokat idézzük fel az alábbiakban.

A reformkor

A rendszerváltást követő időszak legintenzívebb reformkorszaka következik - ígérte Gyurcsány Ferenc a 2006-os parlamenti választások második fordulóját követő napon, április 24-én tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján. Néhány hetet várni kellett a részletekre, de a meglehetősen ambíciózus címet (Új Magyarország) viselő és nemes célokat (sikeres, modern és igazságos ország) kitűző kormányprogramból kiderült, milyen reformkorra is gondolt a miniszterelnök.

Az átalakítások érintették volna minden magyar ember életét, az ígéretek szerint hatékonyabbá tették volna az egészségügyet és a közigazgatást, igazságosabbá és profibbá vált volna az oktatás, és még arra is jutott volna energia, hogy rendbe tegyék a korrupció melegágyának tartott pártfinanszírozást - derül ki a 82 oldalas dokumentumból, amelyben 50-szer szerepelt valamilyen formában a reform szó.

Gyurcsány számított rá, hogy a tervezett átalakítások konfliktusokat fognak szülni, de azt hitte, hogy ezeket le tudja győzni. "Én azt gondolom, hogy meg lehet csinálni. Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok, gyerekek, igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek" - fogalmazott a 2006 májusában mondott elhíresült őszödi beszédben.

Alaposan elszámította magát. Több reform parlamenti elfogadtatásához ellenzéki támogatásra is szüksége lett volna, de ezt nem kapta meg, a hazugságokat beismerő őszödi beszéd kiszivárgása után a Fidesz már szóba sem állt vele. Az Orbán Viktor által kezdeményezett, a kormánypártok számára csúfos kudarcot jelentő, 2008 márciusában tartott népszavazás után pedig Gyurcsány a vizitdíj és a tandíj eltörlésével visszavonulót fújt azon a kevés fronton is, ahol kézzelfogható eredményt ért el.

Forrás: MTI
A 2006-os kampányban

Ekkor már szó sem volt bátor reformokról és új reformkorról. Helyettük Gyurcsány 2008 márciusában meghirdette a bársonyos reformokat. "Nem a célokat kell feladni, hanem meg kell hallani azt, amit az emberek mondanak, hogy így, ez a teher, ez a megoldás túlságosan sok. Az eszközökben lehet is, és kell is változtatni" - fogalmazott tavaly március 31-én a parlamentben.

A bársonyosság, a fájdalommentesség azonban gyakorlatilag a reformok teljes leállását jelentette. A legjellemzőbb példája ennek az egészségbiztosítás átalakítása volt. Eredetileg még magáncégek bevonásával zajló versenyalapú rendszert akartak, amelyet a koalíciós civakodás közben alaposan felvizeztek, majd a népszavazás után kukába is hajítottak.

Tavaly év végén aztán Gyurcsány ismét arról kezdett beszélni, hogy nagy változásokra van szükség, igaz, óvatosan hozzátette azt is, hogy ehhez meg kell szerezni a többség támogatását is. A felmérések szerint egyre szűkülő táborral rendelkező, kisebbségben kormányzó MSZP személyesen is rendkívül népszerűtlen miniszterelnöke ezúttal is csak a szavakig jutott el. Február 16-án a, a parlament tavaszi ülésszakának első napján mutatta be azt a csomagot, amely szerinte "a harmadik nagy reformprogram a rendszerváltozás után". Ebből persze semmi nem lett, a programot ízekre szedték az elemzők és a pártok, Gyurcsány pedig bő egy hónappal a csomag bemutatása után be is jelentette távozását.

Az adócsomag

"A rendszerváltás óta eltelt időszak első nagy adó- és járulékreformjára kívánok javaslatot tenni, olyan programra, amely az adócsökkentés programja" - jelentette be Gyurcsány Ferenc még első miniszterelnöki ciklusában, 2005 júniusában a parlamentben. Tételesen fel is sorolta, hogy az áfa 25 százalékról 20 százalékra fog csökkenni, alacsonyabb lesz az szja legmagasabb kulcsa, és lefaragják a munkabért terhelő járulékokat is.

Ezt az ötéves távlatra szóló adócsökkentési programot megerősítette az MSZP 2006-os választási programja is, az áprilisi győzelem után azonban Gyurcsány hamar meggondolta magát. 2006. június 10-én az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén bejelentette, hogy a korábban bejelentett adócsökkentési programot el kell halasztani, és egyúttal be is mutatott egy adóemeléseket tartalmazó programot. Gyurcsány az [origo]-nak akkoriban adott interjújában még semmi jelét nem adta annak, hogy rosszul érzi magát emiatt az ellentmondás miatt, de később többször is közölte, hiba volt a 2005-ben meghirdetett adócsökkentési program.

Az elmúlt években állandóan napirenden volt, hogy a munkára rakódó magas adóterhek hozzájárulnak az ország versenyképességének romlásához, de Gyurcsány még egy tavaly áprilisi interjúban is úgy fogalmazott, hogy "szerintem középtávon is el kell felejteni az adóreformot". Kevesebb mint egy évvel később, a már említett február 16-i programhirdetés után az MTV-nek adott interjújában viszont már arról beszélt, hogy kormánya "az elmúlt 20 évben a legátfogóbb átalakítást csinálja meg" az adórendszerben.

A terv az volt, hogy csökkenti a munkára rakodó terheket, a kieső bevétel egy részét pedig az áfa és a vagyoni típusú adók emelésével fedezné. Gyurcsány számára némi vigaszt jelenthet, hogy várhatóan valami hasonlót hajt végre a helyét elfoglaló Bajnai Gordon is.

A megszorítás

A reform szóval ellentétben Gyurcsány ritkán ejtette ki a száján azt, hogy megszorítás, de ez is az elmúlt három év egyik visszatérő kifejezése volt. A 2006-os parlamenti választások előtt ugyan a közgazdászok többször is figyelmeztettek arra, hogy a katasztrofális méretűre nőtt költségvetési hiány lefaragása érdekében fájdalmas lépésekre lesz szükség, a kampányban Gyurcsány és kormányának tagjai elhessegették ezeket a figyelmeztetéseket. A miniszterelnök rendszerint azzal hárította el ezeket az újságírói kérdéseket, hogy visszakérdezett: "akar megszorítást?"

Forrás: MTI
Itt a vége

2006. június 10-én aztán ő maga vezette fel a kormánya által egyensúlyteremtésnek becézett megszorító csomagot azzal az elhíresült mondattal, hogy nem kell félni, nem fog fájni, de legalábbis nem annyira, mint sokan szeretnék ezt elhitetni.

A megszorító intézkedéseket Gyurcsány azzal igyekezett megédesíteni, hogy közölte, ha túl lesz az ország az első két éven, akkor utána újra lesz egy pár százmilliárdos mozgástér, így el lehet menni vagy az adócsökkentés vagy pedig a jóléti intézkedések irányába.

Egy 2006. június 11-i interjúban még azt is megengedte magának, hogy kijelentse, "leteszem itt a nagyesküt, hogy (...) a most bejelentetteken túl újabb, átfogó intézkedések a követező négy évben már nincsenek". Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ez is csak egy volt a sok megalapozatlan ígéret közül, az elmúlt években vészesen legyengült Magyarországot ugyanis a közben kialakult globális gazdasági válság az átlagosnál is jobban sújtja, ezért olyan újabb megszorításokra van szükség, amelyekhez képest a három évvel ezelőtti csomag csak egy kedves kis simogatás volt.