[origo] itthon
Szaladgáló libák és könnygáz - véget ért a tüntetés
[origo]|MTI|2009. 04. 14., 8:51|Utolsó módosítás:2009. 06. 14., 18:30|Könnygázzal oszlatta fel a rendőrség a Kossuth téri tüntetést, miután a demonstrálók egy része kibontotta az Országház köré vont kordont. Tizenkét embert előállítottak. Tizenöt rendőr és tíz civil sérült meg, tíz embert kellett kórházba szállítani, a tüntetők egy csoportja a BRFK szerint egy mentőautót is megtámadott. Nyolc óra után már csak mintegy háromszáz ember gyülekezett a Vértanúk terén, majd őket is feloszlatta a rendőrség.
![Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static1.origos.hu/i/0904/20090414elolancko10.jpg)
Az eső és a könnygáz is oszlatta a tömeget
Ajánlat
KÉPGALÉRIA
JÁTSSZ ONLINE!
Este tíz órára véget ért a tüntetés a Vértanúk terén, a tömegoszlatás után szétszéledt az addig gyülekező mintegy háromszáz ember is, akiket előzőleg a Kossuth térről és az Alkotmány utcából is kiszorítottak. Az előre hozott választást követelő tüntetők addig a felszólalókat hallgatták a téren, ahol a rendőrök sokakat igazoltattak. A tömegben többen a Magyar Gárda egyenruháját viselték, beszédet mondott Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselőjelöltje is.
Korábban a tömeg egy része a Kossuth térről a zuhogó eső ellenére az államfő hivatala, a Sándor-palota felé indult a budai Várba, hogy elérjék: Sólyom László köztársasági elnök írja ki az előre hozott választásokat. A rendőrök azonban lezárták a palotához vezető útvonalakat, csak egy tüntetőt engedtek át a kordonon az épülethez. A Köztársasági Elnök Hivatalának munkatársa átvette tőle az előre hozott választásokról szóló petíciót - ezután szétszéledt a palota előtt gyülekező, az MTI által ötszáz fősre becsült tömeg.
A keddi tüntetés a Kossuth téren indult délben. A demonstrációt szervező Civil Összefogás Fórum tíz nappal ezelőtti, a Hősök terén tartott demonstrációján az egyik szónok azt kérte, hogy április 14-én vonjanak élőláncot a Parlament köré, és ha megválasztják a kormányfőt, akkor mindaddig térjenek vissza a Kossuth térre, amíg el nem érik követeléseiket. A felhíváshoz csatlakozott a Jobbik és a Magyar Gárda is.
A tüntetők délután egy órakkor a Kossuth tér sarkától a második keresztutcáig (Honvéd utca) töltötték ki a fővárosi Alkotmány utcát, ahová a Civil Összefogás Fórum nevű szervezet és a Jobbik Magyarországért Mozgalom hirdetett demonstrációt - jelentette a helyszínről az [origo] tudósítója. A tüntetők tudósítónk szerint a kormányellenes jelszavak mellett azt kiabálták: "Libatolvajok!", illetve "Gá-gá-gá!" Többeknél libákat mintázó figurák is voltak, amivel arra utaltak, hogy Bajnai Gordon kormányfőt tartják felelősnek a Hajdú-Bét baromfifeldolgozó csődjéért, amely miatt több libatenyésztő is öngyilkosságot követett el.
A Magyar Gárda tagjai teherautóval hatvan élő libát is hoztak a tüntetésre, majd ezeket a kordon által lezárt területen elengedték. Az állatok a Néprajzi Múzeum és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium előtti üres területen sétáltak, majd nem sokkal délután 3 óra előtt megérkezett a térre a Fővárosi Közterület-felügyelet járműve, és a cég munkatársai elkezdték összeszedni az állatokat. A befogott libákat a közterület-felügyelet Illatos úti állategészségügyi telepére szállították.
Régi arcok tüntettek a Kossuth téren
A tüntetés megkezdése után a szervezők a hangszórókon keresztül többször is arra kérték a résztvevőket, hogy a Kossuth téren felállított kordon mellől húzódjanak az Alkotmány utcába, ahová a demonstrációt bejelentették, és ahol a színpadot is felállították. Korábban a tüntetők - akiknél az árpádsávos és nemzetiszínű zászlók és különböző transzparensek is voltak - többsége a Kossuth téri kordonnál gyűlt össze.
A tüntetők egy óra körül petíciót adtak át az Országház északi kapujánál Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének. Ezt a demonstrálók eredeti szándéka szerint Fricz Tamás politológus kívánta felolvasni az Országgyűlés keddi ülésén, de nem kapott rá lehetőséget. Semjén vállalta, hogy a parlamenti vitában felolvassa petíciót.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static2.origos.hu/i/0904/20090414parlament60.jpg)
Nézzen még több képet a tüntetésről, kattintson a képre!
Fél öt után hatalmas füttyel, dudálással, pfujolással fogadta az Alkotmány utcában összegyűlt mintegy hét-nyolcezer ember, hogy az Országgyűlés miniszterelnökké választotta Bajnai Gordont. Az előre hozott választásokat követelő tüntetők az Alkotmány utcában rádión követték a kormányfő-választást és az új miniszterelnök eskütételét. Közvetlenül a parlamenti szavazás után a hangszórókon keresztül a szervezők arra buzdították az embereket, hogy a Lánchídon keresztül vonuljanak a Várba, a köztársasági elnök rezidenciájához, a Sándor-palotához. Vona Gábor, a Jobbik elnöke azonban arra szólította fel a tömeget, hogy maradjon, és azt mondta, ő lesz az utolsó, aki távozik majd a térről, ahol éjfélig tarthat a bejelentett demonstráció.
A rendőrök többször is felszólították őket, hogy a Kossuth térnek azon a részén demonstráljanak, ahová a tüntetést bejelentették, de többen nem engedelmeskedtek, ezért öt tüntetőt szabálysértés miatt előállítottak. Az [origo] tudósítója szerint a rendőrök erővel szorították vissza a felszólításnak nem engedelmeskedő tüntetőket. Munkatársunk két idős nőt látott, akiket a mentők ápoltak. Egyikük azt mondta: eltaposták a rendőrök. A tüntetők visszaszorítása után a rendőrök új kordont építettek az Alkotmány utca torkolatában. Ennek egyik oldalán a rohamrendőrök, velük szemben a Magyar Gárda tagjai sorakoztak fel.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static6.origos.hu/i/0904/20090414parlament103.jpg)
Nézzen még több képet a tüntetésről, kattintson a képre!
A rendőrök délután egy hatodik tüntetőt is előállítottak, mert a férfi rátámadt egy rendőrre - közölte délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A férfi a közlemény szerint nekitámadt a rendőrnek, és megrángatta a ruháját, ezért hivatalos személy elleni erőszak miatt előállították.
Kordonbontás után oszlattak
A Kossuth térnél délután azért oszlattak a rendőrök, mert a Vértanúk terén összegyűlt tömeg kibontotta a kordon egy részét. A rendőrség megpróbálta visszatenni a kordont, de a 1000-1500 fős tömeg nem engedte őket oda, ezért könnygázt vetettek be. A tüntetőket a rendőrség a Nádor utca és a Vécsey utca irányába szorította ki, és felszólított a demonstrálókat, hogy távozzanak a Bajcsy-Zsilinszky út felé. Tudósítónk szerint a rendőrök és a töntetők az Alkotmány utca és a Kossuth tér sarkán is összetűztek.
A tömeg akkor ritkult meg jelentősen az Alkotmány utcában és környékén, amikor délután elkezdett szakadni az eső. A rendőrök előbb könnygázgránátokat lőttek ki, majd felsorakoztak és lassan megindultak a Bajcsy-Zsilinszky út felé, miközben onnan is elindult egy osztag a Kossuth tér irányába. A tüntetők ekkor kisebb csoportokra szakadva szétszéledtek a mellékutcákba. Az MTI szerint - miután könnygázzal oszlatták fel az összegyűlt tömeget - több tüntető motorral hajtott az Alkotmány utca és a Vértanúk tere közötti Kozma Ferenc utcában felállt rendőrsorfalba, és több rendőrt is kórházba kellett vinni. A rendőrség ezt utóbb cáfolta.
A tüntetések során tizenöt rendőr sérült meg és tíz civil, a rendbontók egy csoportja egy mentőautót is megtámadott a Báthory utcában - közölte a BRFK. A rendőrök közül többen fejsérülést szenvedtek, de egyiküket sem kellett kórázba vinni. Kedd estig összesen 11 embert állítottak elő. Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese szerint az utcai harcok miatt összesen tíz embert szállítottak kórházba. Egy ember súlyosan, kilencen könnyebben sérültek meg - tette hozzá.
Készültek rá
A bejelentett tüntetés miatt a rendőrség már reggel kordonokat állított fel a Kossuth téren, az Országház körül, a Miniszterelnöki Hivatal épületénél, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál valamint a Képviselői Irodaház környékén. A lezárásokra az indoklás szerint azért volt szükség, hogy biztosítsák a parlament és a minisztériumok zavartalan működését, illetve a a védett személyek, képviselők szabad mozgását.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static7.origos.hu/i/0904/20090414parlament51.jpg)
Nézzen még több képet a tüntetésről, kattintson a képre!
A parlament előtti Kossuth térre bejelentett demonstráció és a rendőrségi területzárás miatt a 2-es villamosok várhatóan 10 órától csak a Havas utca és a Kossuth Lajos tér között közlekednek majd. A 70-es és a 78-as trolibuszok csak a Honvéd utcáig szállítják az utasokat, míg a 15-ös autóbusz, módosított útvonalon, a Bajcsy-Zsilinszky út felé közlekedik. A 2-es metró Kossuth Lajos téri megállóját szükség esetén lezárhatják.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Gyalogost gázolt a 3-as villamos
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?