Nyomozás indult két Kossuth téri tüntető ellen

Vágólapra másolva!
Hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt nyomozás indult két ember ellen a keddi Kossuth téri tüntetés után. Csak egyikük van jelenleg is őrizetben.
Vágólapra másolva!

Nyomozást rendelt el a keddi budapesti tüntetés két résztvevőjével szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt - mondta az MTI-nek Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Az egyik gyanúsított jelenleg 72 órás őrizetben van, ezalatt akarják bíróság elé állítani. A másik gyanúsítottat nem vették őrizetbe, de "amennyiben a törvényi feltételek fennállnak", őt is bíróság elé állíthatják tizenöt napon belül.

Kedden több ezren tüntettek az Országgyűlés feloszlatását és előre hozott választásokat követelve Budapesten. A rendőrök tizenkét embert előállítottak, a rendőrség honlapján közzétett adatok szerint hat embert bűncselekmény, hatot pedig szabálysértés gyanúja miatt. A tüntetések során tizenöt rendőr és tíz civil sérült meg.