Felfüggesztett börtönt kapott a nyugdíjakat elsikkasztó postásnő

Vágólapra másolva!
A veszprémi bíróság tíz hónap - négy évre felfüggesztett - börtönre ítélt egy alsóörsi postásnőt. A kézbesítő 2007-ben többször is megdézsmálta a rábízott nyugdíjakat, a pénzből beutazta Veszprémet, Győrt, Bécset és Sopront. Majdnem egymilliós kárt okozott a Magyar Postának.
Vágólapra másolva!

Tíz hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt első fokon a Veszprém Városi Bíróság egy alsóörsi postásnőt. Cs. Zoltánné 2007. november 27-én nem kézbesítette a község nyugdíjasainak járandóságát, hanem 588 ezer forinttal eltűnt - mondta Gyenizse Zsolt, a bíróság elnöke pénteken. Kerékpárját Alsóörs és Balatonalmádi között hagyta, majd Veszprémen és Győrön át Bécsbe utazott.

A 46 éves postás több napon át tartózkodott az osztrák fővárosban, majd Bécsből Sopronba utazott, ahol egy panzióban őrizetbe vették a rendőrök. Korábban eltűntként keresték, sőt azt sem zárták ki, hogy bűncselekmény áldozata lett. Tartózkodási helyéről végül a lánya értesítette a rendőrséget, ugyanis az asszony Sopronból felhívta őt telefonon. Őrizetbe vételekor 81 ezer forintot és 10 eurót találtak nála.

Kiderült, hogy az asszony 2007-ben többször is saját céljaira használt fel különböző összegeket a kézbesítésre rábízott pénzekből. Az utalványokra aláhamísította a címzettek nevét. A Magyar Postának összesen 978 ezer forint kárt okozott, amelyet részben a nyomozás során, majd a bírósági eljárás alatt teljes egészében megtérített. A bíróság sikkasztás, valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt vonta felelősségre a volt postásnőt. A csütörtökön meghozott ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész három napi gondolkodási időt kért.