Miniszteri eskükkel kezdődik a parlament ülése

Vágólapra másolva!
Az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatáról, és a Magyar Honvédség külföldi, békefenntartó szerepvállalásairól is dönt hétfőn az Országgyűlés, miután esküt tettek az új kormány tagjai. A parlament egy olyan határozati javaslatról is szavaz, amely a lakossági hitelezés szabályainak módosítását kezdeményezi. Szintén hétfőn választ új frakcióvezetőt az MSZP képviselőcsoportja.
Vágólapra másolva!

A Bajnai-kormány minisztereinek eskütételével kezdődik az Országgyűlés hétfői plenáris ülése. Esküt tesz Herczog László szociális és munkaügyi miniszter, Oszkó Péter pénzügyminiszter, Varga Zoltán önkormányzati miniszter, Balázs Péter külügyminiszter, Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint Ficsor Ádám, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter.

A Gyurcsány-kormány tagjai közül hivatalában marad Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Székely Tamás egészségügyi miniszter, Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Kiss Péter, a társadalompolitikai egyeztetésért felelős tárca nélküli miniszter szintén leteszi az esküt.

Élettársi kapcsolat és békefenntartás

A parlament döntést hoz hétfőn a bejegyzett élettársi kapcsolatról, és az ezzel összefüggő, törvények módosításáról. A javaslat szerint bejegyezett élettársi kapcsolatot két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy létesíthet anyakönyvezető előtt. Korábban az Alkotmánybíróság azért semmisítette meg a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, mert a testület megítélése szerint az megduplázta a házasság intézményét, amit az alaptörvény kifejezetten véd.

A tervek szerint határozatot hoz az Országgyűlés a lakossági hitelezés biztonságának növeléséről, a teljes hiteldíj-mutató (thm) szabályozásának áttekintéséről, a lakosságnak nyújtott hitelekkel kapcsolatos tájékoztatás javításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről szóló. Az erről szóló határozati javaslatot szocialista képviselők nyújtották be. Ha ezt a parlament elfogadja, a kormánynak kell kidolgoznia a részleteket, és törvényjavaslatok formájában ismét az Országgyűlés elé terjeszteni.

Kétharmados többséget igényel az az alkotmánymódosítás, amely kibővítené a kormány jogköreit, hogy a kabinet a saját hatáskörében, országgyűlési felhatalmazás nélkül dönthessen a Magyart Honvédség békefenntartásban való részvételéről, illetve "külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius tevékenységéről". Az indoklás szerint erre Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt van szükség.

Vezetőt választ az MSZP-frakció

Hétfői délelőtti ülésén frakcióvezetőt választ az MSZP parlamenti képviselőcsoportja. Lendvai Ildikó jelenlegi frakcióvezető az MSZP elnökévé történő választása előtt többek között azzal a feltétellel vállalta a jelöltséget, hogy ha a frakcióvezetői posztról leköszön, akkor helyette Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettest válasszák meg a képviselőcsoport élére.

A frakció jelölőbizottsága hétfőn reggel határoz arról, kinek a nevét terjeszti a frakcióülés elé, lesz-e többes jelölés, ugyanis a képviselőcsoport néhány munkacsoportja Veres János volt pénzügyminisztert is jelölte frakcióvezetőnek Mesterházyval szemben. A frakcióvezető-helyettesi posztra közel egy tucat jelölt közül választhatnak, de az MTI úgy tudja, hogy a jelöltek visszalépnek, ha Veres elindul posztért.