[origo] itthon
Kevesebb gyerek születik majd a megszorítás miatt
Janecskó Kata|2009. 04. 24., 8:35|Utolsó módosítás:2009. 04. 24., 10:28|Ha a Bajnai-kormány végigviszi a tervezett családpolitikai megszorításokat, sok nő fog letenni a szülésről a következő években az [origo] által megkérdezett demográfus szerint. A születések száma a gyedet eltörlő Bokros-csomag után is zuhanásnak indult, most várhatóan a családi pótlék és a gyermeknevelési támogatások lerövidítése írja majd fölül a gyerekvállalási terveket. A mégis megszülető gyerekek hamarabb kényszerülnek majd bölcsődébe, az intézmények viszont már így is túlzsúfoltak, jelenleg csak a gyerekek tíz százalékának jut bennük hely.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0709/20070918csecsemo2.jpg)
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Két évig nem emelné a családi pótlék összegét, és két évre rövidítené a gyermeknevelési támogatások idejét a Bajnai-kormány - a kedden nyilvánosságra hozott cselekvési terv rögzíti a családokat érintő megszorításokat is. Ha a kormánynak sikerül keresztülvinnie a tervét, várhatóan nem csak kevesebb pénzt fizet majd az állam a kisgyerekeseknek - kevesebb lesz a gyerek is, akik után fizetni kéne.
A gyermekgondozási ellátások idejének csökkentésével az amúgy is fél évszázada tragikusan alacsony születésszámok további csökkenése érhető el - tiltakozott közleményében a Nagycsaládosok Országos Egyesülete csütörtökön.
Hazai és nemzetközi vizsgálatok sora bizonyítja, hogy bár a kapcsolat nem nagyon közvetlen, a gyerekvállalást pedig sok tényező befolyásolja, a családtámogatási rendszer változása tényleg kihat a gyerekvállalási kedvre - mondta az [origo]-nak Spéder Zsolt, a Népességtudományi Intézet igazgatója. Kutatások igazolták, hogy például a gyed bevezetése után több gyerek született, míg a gyed megszüntetése a Bokros-csomag idején visszavetette a gyerekvállalást, a születések száma jobban csökkent, mint azt a természetes folyamatok indokolták volna. A gyedet az Orbán-kormány idején, 2000-ben visszaállították.
Elképzelhető ugyan, hogy a megszorítások miatt a párok nem végleg mondanak le a gyerekvállalásról, csupán későbbre halasztják azt. Csakhogy a demográfiai kutatások szerint fontos lenne, hogy aki korán szeretne gyereket, az szülje is meg, mert így nagyobb az esélye annak, hogy később vállal még egyet.
A gyerekvállalási kedv tíz éve változatlanul alacsony Magyarországon. A magyarok többsége két gyermeket szeretne, de nagy a különbség a tervezett és a végül ténylegesen megszületett gyerekek száma között. Az átlagos gyerekszám 1,3, miközben a népesség reprodukciójához 2,05 kellene. A születések száma a következő években amiatt is csökkenhet, hogy az 1970-es években született Ratkó-unokák az átlagosnál népesebb generációja hamarosan kiöregszik a gyerekvállalási korból.
"Borzasztó rossz üzenete van"
Spéder szerint egyelőre nehéz megbecsülni, milyen mértékű lesz a Bajnai-féle intézkedések hatása. A családpolitika megváltozása, az instabilitás önmagában is ront a gyerekvállalási kedven. "Borzasztó rossz üzenete van ennek: az, hogy úgy kell gyereket vállalnom, hogy nem hagyatkozhatok kiszámíthatóan arra, hogy lesz értékálló családi pótlék, miközben a gyereknek évente cipőt kell venni" - mondta a demográfus. Kiszámítható családpolitikát kívánna meg Spéder szerint már maga a gazdasági válságos időszak is, amely szintén nem kedvez a gyerekvállalásnak.
A Népességtudományi Intézet igazgatója szerint a gyermeknevelési támogatások lerövidítése okozza majd a nagyobb problémát. A gyes jelenleg a gyerekek három-, a gyed pedig kétéves koráig jár. A gyest és a gyedet egyszerre nem lehet igényelni. Gyest bárki kaphat, a gyerek egyéves kora után dolgozni is lehet mellette, de összege nagyon alacsony, megegyezik a minimális öregségi nyugdíjéval: jelenleg 28 500 forint. A gyed mellett dolgozni nem lehet, és csak azoknak jár, akiknek van egészségbiztosítása, vagyis a szülés előtt dolgoztak. Összege a korábbi átlagkereset 70 százaléka, de legfeljebb 100 100 forint.
A héten kiadott cselekvési tervben csupán az szerepelt, hogy a gyermektámogatási időszakot két évben maximálná a kormány. Az nem derült ki belőle, hogy a két éven belül mennyi időre járna a gyes és mennyire a gyed, pedig Spéder szerint ez kulcskérdés. "Nem mindegy azoknak, akik dolgoztak, hogy a korábbi keresetük töredékét érő gyest vagy pedig a keresetkiesést jobban ellentételező gyedet fognak kapni" - jegyezte meg.
Kedden Korózs Lajos, a szociális tárca államtitkára az Országgyűlésben azt mondta: a gyed továbbra is legfeljebb két évig jár majd. A parlament elé terjesztett javaslat szerint a maximális kétéves időt viszont azok nem tudják majd kihasználni, akik ennél kevesebb időt töltöttek szülés előtt biztosítottként. A gyedet a módosítás szerint ugyanis annyi időre lehet majd csak igénybe venni, amennyi ideig volt biztosítása a szülőnek a szülés előtti két évben. Tehát, ha valaki csak másfél évig dolgozott szülés előtt, gyedet is csak másfél éven át kaphat majd. A módosítás azt is tartalmazza, hogy ha a munkával töltött idő kevesebb mint 365 nap, egyáltalán nem jár majd gyed (jelenleg 180 nap még a minimum).
Március végén, mielőtt Bajnai nyilvánosságra hozta volna a programját, forrás megnevezése nélküli sajtóhírek arról számoltak be, hogy a gyed időtartamát a felére, két évről egy évre tervezi csökkenteni a kormány. A köztudatban megragadt ez az információ, miután sorra jelentek meg a tervezett lerövidítés elleni tiltakozó közlemények.
Áprilisban internetes - tehát nem reprezentatív - felmérést végzett kismamák körében a Növekvő Hold Alapítvány és a Babafalva kismama-hírportál arról a lehetőségről, mi történne, ha a gyed egy évre rövidülne. Az 1333 válaszadó 86 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, befolyásolná-e ez az intézkedés, hogy hány gyereket vállal.
A felmérés szerint a kisebbséghez tartozik az az [origo] által megkérdezett kismama, Horváth Katalin, aki azt mondta: a családtámogatási rendszer nem volt szempont, amikor most tízhónapos babáját vállalta. A változás későbbi terveiket sem befolyásolja majd, szeretnének még gyerekeket. "Nem a pénz játssza a főszerepet, nem azért vállalok gyereket, mert támogatják" - mondta a kismama, hozzátéve, hogy baráti körében sincs olyan anyuka, aki a megszorítások miatt ne szeretne még egy babát.
Egy másik fővárosi kismama arról beszélt: bár őt személyesen kevéssé érintik majd az intézkedések, sok olyan anyukát ismert meg a játszótéren, akiknél a megszorítások ikomoly hiányt okoznak majd a családi kasszában. "Lesznek emberek - a környezetemben is vannak - , akik a második, harmadik gyereket már nem merik majd vállalni" - mondta.
Április 9-én tiltakozó petíciót jelentetett meg a gyed lerövidítése ellen 18 - főként nők érdekeit védő - civil szervezet. "Állásfoglalásunk szerint a gyed két évről egy évre történő lerövidítése - általunk ismert formájában - megőrzi az eddigi rendszer nőkre nézve diszkriminatív jellegét, társadalmilag káros, növeli a nők és gyermekek elszegényedését, összességében koncepciótlan intézkedés" - olvasható a petícióban, amely szintén a gyermekvállalási kedv csökkenését jósolja.
100 ezer gyereknek kéne helyet szorítani
A támogatások idejének lerövidítése miatt várhatóan az anyák nagy része arra fog kényszerülni, hogy hamarabb visszamenjen dolgozni. Ez is a bevallott célja a Bajnai-féle tervnek, amely azzal érvel: a kisgyereket nevelő nők foglalkoztatási szintje jóval alacsonyabb Magyarországon, mint más uniós országokban. A Népességtudományi Intézet igazgatója nem ért egyet azzal, hogy a foglalkoztatottságon érdemben lehetne javítani ezzel az intézkedéssel. Szerinte a túl korai nyugdíjazás és az inaktívak magas száma a fő gond, a kismamák otthon maradása "része ugyan a problémának, de nem olyan nagyságrend."
A kismamák korábbi munkába állásához megoldást kell találni a gyerekek elhelyezésére. Kevesen vannak az olyan kismamák, akik - mint Horváth Katalin - nyugdíjas nagyszülőre bízhatják az unokát. A bölcsődék pedig már most is túlterheltek. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium márciusi közleménye szerint jelenleg a 300 ezer bölcsődés korú gyerek alig több mint tíz százalékának jut hely bölcsődékben. A demográfus szerint kétséges, hogy a kormány tervével spórolni lehetne: az új bölcsődei férőhelyek létesítése és fenntartása sokkal többe kerülhet, mintha fizetnék az anyáknak a gyest vagy a gyedet.
"Addig, amíg nem lehet megnyugtatóan látni, hogy hol és kik vigyáznak arra a közel 100 ezer gyerekre, akik a rövidítés miatt kétéves korukban majd ellátást igényelnek, nem szabad lecsökkenteni a három évet" - mondta Spéder. A Bajnai-program azt ígéri: csak az intézkedések hatályba lépése után 300 nappal született gyerekekre vonatkoznak majd az új szabályok, és addig megszűnik a mai túltelítettség, 2012-re kibővül az intézményrendszer. Mikor hétfőn Bajnai letette az esküt, beszédében azt javasolta: a parlament még a nyári szünet előtt fogadja el a megszorítások életbe lépéséhez szükséges törvényeket. A szociális tárca államtitkára kedden azt mondta: a javaslat szerint a gyed új szabályai a 2010. május 1. után született gyerekeket érintenék.
Szaporodhatnak a zugbölcsődék
A kormány azt tervezi, hogy felpörgeti az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megkezdett bölcsőde és óvodaépítési programot: gyorsítja a pályázati folyamatokat és átcsoportosít uniós forrásokat. A cselekvési terv megemlíti, hogy a férőhelyek bővítése családi napközik létrehozásának ösztönzésével is elősegíthető. A családi napközi lényege, hogy a működtető a saját otthonában, ellenszolgálatás fejében vállalja, hogy felügyel 20 hetes és 14 éves kor közötti gyerekekre. A családi napközi indításához számos követelménynek meg kell felelni: kell az ÁNTSZ, a tűzoltóság és az építésügyi hatóság engedélye, a leendő gondozónak pedig el kell végeznie egy 40 órás tanfolyamot.
A cselekvési terv szerint a kormány egyszerűsíteni akarja a családi napközi jogszabályi hátterét, de az nem derül ki, pontosan min változtatnának.Az egyszerűsítés vonatkozhat például a működési engedély kiadásának feltételeire, de akár a családi napköziben ellátható gyerekek számára is Vágó Lászlóné, a Magyarországi Családi Napközik Közhasznú Egyesülete (CSANA) elnöke szerint.
Egy családi napköziben jelenleg legfeljebb hét gyerekre lehet vigyázni. A napközik több mint fele már most is a maximális létszámmal működik, és 70-75 százalékban bölcsődés korú gyerekekkel vannak tele. Vágó Lászlóné szerint érdemes lenne növelni a befogadható gyerekek számát, mert sok napközi alkalmas lenne akár tíz gyerek ellátására is.
Vágóné szerint az is segítene, ha a hatóságok - például az ÁNTSZ - jobban ismerné a családi napközikre vonatkozó módszertani útmutatót, és nem az intézményes ellátásra felállított követelményeket kérné számon. Például a családi napköziben nincs szükség főzőkonyhára falikúttal, külön zöldség- és húselőkészítővel, elég lehet a családban meglévő mosogató és mosogatógép.
Előfordul már most is, hogy anyukák családi napközihez hasonló vállalkozásba fognak: otthonukban mások gyerekeire is vigyáznak, de engedély nélkül. "Idáig is léteztek, ezután is lesznek" - mondta a CSANA elnöke, aki szerint elképzelhető, hogy a Bajnai-csomag nyomán megugrik az ilyen zugbölcsődék száma. Vágóné azonban arra számít, hogy a szülők a szakmaiság miatt inkább a családi napköziket választják majd.
[origo] címlapon»
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Elhunyt Whitney Houston
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Csődbe ment az esztergomi közvilágítást kikapcsoló cég
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.