Szilvásy az állami vagyonkezelőnél folytatja

Vágólapra másolva!
Az állami vagyont kezelő cég főigazgatója lett hétfőtől Szilvásy György volt titokminiszter - erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését a MNV szóvivője. Szilvásy pályázat nélkül foglalhatja el a posztot, állítólag gyorsan kellett alkalmas személyt találni. Szilvásy felesége a MeH szakállamtitkára lett.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) humánpolitikai és koordinációs főigazgatójaként folytatja pályafutását a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszteri posztról leköszönt Szilvásy György - értesült a Magyar Nemzet. Száraz Gábort, az MNV szóvivője a lapnak megerősítette, Szilvásy hétfőn állt munkába a vagyonkezelőnél.

A szóvivő szerint az előző humánpolitikai igazgató személyes okokból kényszerült távozni. Száraz azt mondta: azért nem írtak ki pályázatot, mert a poszt betöltésére gyorsan kellett alkalmas személyt találni. Az MNV-nél Szilvásy főigazgatósága alá tartozik a humánpolitikai, az igazgatási és koordinációs, illetve a logisztikai és biztonsági igazgatóság. Szilvásy fizetésének nagysága nem nyilvános.

Az állami vagyont kezelő MNV Zrt-t három elődszervezet, az Állami Vagyonkezelő és Privatizációs Zrt., a Kincstári vagyoni Igazgatóság és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet összevonásával jött létre. 2008. január 1-én kezdte meg működését.

A Magyar Nemzet szerint Szilvásy felesége, Csáky Bernadett is új munkát kap a Bajnai-kormányban: A korábban a Pénzügyminisztériumban is szakállamtitkárként dolgozó nőt Bajnai Gordon kormányfő hétfőn nevezte ki a Miniszterelnöki Hivatal igazgatási szakállamtitkárának.